Két interjú és egy bosszúhadjárat között olykor rám is rám fér egy kis kikapcsolódás, így kihasználva a szabad estét, amit Kimberlytől kaptam, - aki most minden bizonnyal épp Mr. Bárgyú vigyorral romantikázik valahol - úgy döntöttem, végre megdöntöm a saját rekordomat a Super Marioban, közben pedig csupa egészségtelen gyors kajával tömöm magam, úgy sem látja a kutya sem. Elég heti hét napból hatszor játszanom a finnyás pénzeszsákot, aki homáron és kaviáron tengeti mindennapjait, és aki agyvérzést kap, ha a pezsgője nem elég hideg, a maradék egy nap pedig a pizzáé, a kóláé, a lazításé, az igazi Dylané. A tökéletes elhatározást hamarosan komoly tettek követték, nevezetesen, megváltam a nyakkendőmtől, kigomboltam az ingnyakamat és az ujjakat, amiket aztán feltűrtem majd elnyúltam a kanapén a mobilommal, melyben a futár számát kezdtem keresgélni. Milyen jó is az, amikor az ember fiának már van egy jól bevált törzshelye, ahonnan azt rendelhet, amit csak akar, a busás borravaló pedig tesz róla, hogy az alkalmazottak ne csicseregjenek el semmit a sajtónak. Néhány röpke perc alatt ledaráltam Eduardonak a rendelésemet, ami két szalámis pizzából, három sajtburgerből és egy üveg kólából állt, majd már nyúltam is volna a gameboyomért, hogy átadjam magam az önfeledt szórakozásnak, mikor egy különös hangocska megszakította a folyamatot. A tekintetem egyből a laptopom felé siklott, amit felnyitva kaján mosolyra húzódtak az ajkaim.

- Nocsak, nocsak, nocsak… - a látvány valóban nem volt mindennapi, egy csinos kis szöszi épp azon mesterkedett, hogy elkösse a szerelőm garázsából az egyik kedvenc kis autómat, a két hónapja megvásárolt, vörös Ferrarit, amiért nem kis versenylicitet kellett levágnom valami jelentéktelen, Gates nevű ürgével szemben. Épp ezért, miután leszállították nekem, felszereltem a saját kis védelmi rendszeremmel, golyóálló üveggel, modern ketyerékkel, biztos, ami biztos, a jelek szerint pedig megérte paranoiásnak lennem.
- Más játékra számítottam, de ha már így esett… - ezzel átkapcsoltam az autót távvezérlésűre és az összes ajtót lezártam, épp abban a pillanatban, mikor a kis hölgy kényelmesen elhelyezkedett az ülésben. Bátor egy nő, azt már egyszer meg kell hagyni, és egész tehetséges is, nem tehet róla szegényke, hogy rossz ember autóját szemelte ki magának.
- Azt ajánlom, kösd be magad, és élvezd az utazást. - szóltam bele a mikrofonba, melyen keresztül a kis tolvaj meghallhatta a hangomat, majd már be is indítottam a motort, az autó pedig elindult a beleprogramozott címre, azaz hozzám.

- Felesleges próbálkoznod, ez a kocsi bomba biztos, szóval nem jutsz ki belőle, hacsak én másként nem döntök. - esküszöm, most az egyszer örülök annak, hogy a kamera egy irányú, így nem láthatja a képemen azt a már - már perverz vigyort, ami kiült rá a kis jelenetnek köszönhetően, amit baromira élvezek.
- Egész nyugis a forgalom nem? - cseverésztem, mintha csak ez volna a világ legtermészetesebb dolga, majd amikor észrevettem, hogy az autó bekanyarodik a kapumon szép komótosan a hölgyike elé sétáltam.
- Légy üdvöz én nálam. - dőltem neki a kocsi oldalának, miután az leállt, és a motor elhallgatott, továbbra sem engedve ki a puffogó szőkeséget, hagy csillapodjon le egy kicsit, mielőtt még átharapná a torkomat.

- Ha lenyugszol, majd kiengedlek, ám addig hegyezd a kis fülecskédet, úgy hamarabb végzünk. Tetszett a kis kísérleted, ahogy megpróbáltad elkötni Veronicát, de a technikádon még jócskán van mit csiszolni, ezért is tudtalak ilyen simán idehozni. Szóval… képes leszel nyugodtan kiszállni és meghallgatni az üzleti ajánlatomat, vagy inkább odabent várnád meg a zsarukat?

Néhány pillanatra mélyen töprengő ábrázatot vágtam, mintha csak azt latolgatnám magamban, kiengedjem e a kis pukkancsot luxus börtönéből, avagy sem, ám közben gondolataim már a felénk közeledő rengeteg egészségtelen étel körül forogtak, amiket szépen betömök majd és aztán jöhet az a jól megérdemelt Mario, amibe a kiscsaj olyan sikeresen beleszakított.
- Végül is… egye fene. - vontam meg a vállam, miközben egyetlen apró gombnyomással kikapcsoltam a kocsi zárját, majd úriemberhez méltóan ajtót nyitottam a lány előtt. - Nincs veszíteni valóm, elvégre bár szőke vagy, mégis kinézem belőled, hogy tisztában vagy azzal, ha megpróbálsz meglépni, a lopási kísérletedről készült kis mozifilmed holnap már az egyik rendőrnyomozó nagy képernyős, LCD tvjén virít majd, te pedig a sitten osztogathatod az autogramokat a nagyérdemű közönségnek. Tuti akadna egy - két rajongód. - pillantottam végig a lányon, képemen egy pofátlan mosollyal, majd miután becsuktam és újra lezártam az autót, ezúttal már száz százalékig tolvaj mentesen, megköszörültem egy kicsit a torkomat.
- Milyen udvariatlan is vagyok, teljesen megfeledkeztem a bemutatkozásról, de annyira váratlanul ért ez az egész kalamajka. - tettettem a szétszórt, szégyenkező fiút, ám a mosolyom világosan a tudtára adhatta, hogy cseppet sem bánok semmit sem, ráadásul még mindig piszok jól szórakozom.
- Dylan Hanning, szolgálatodra. Te pedig… várj, várj… ne áruld el. - kaptam elő a zsebemből a kis kütyümet, pillanatokkal később pedig már elégedetten hümmögtem, ahogy a rendőrségi aktájában kutakodtam. Gyerekjáték volt feltörni.
- Maya Sandoval, született 1988. november 23. - án Milwaukeeban. Többször csukták már le kocsi lopásért, illegális boxmecseken való részvételért, óó és ez a legszebb, nyomoz utána az FBI is, illegális fegyvercsempészet gyanújával. - pillantottam fel rá a képernyőből. - Kislány, egyre jobban tetszel. Milyen kár, hogy a mellméretedet még ők sem tudták kideríteni. - fájdalmas, színpadi sóhaj.

Ki hitte volna, hogy ez az egy szem szabad estém is ilyen izgalmakkal kecsegtet majd?
- Na, de gyere, bent azt hiszem kényelmesebb lesz, és jobban át tudjuk beszélni a dolgokat. - ezzel meg is indultam, vissza a házba, aminek az ajtaját szintén kinyitottam a lány előtt.
- Mi casa es su casa. - átvágtam a nappalin, egyenesen a bárpult felé véve az utamat, mely mögött megálltam, s kérdő tekintettel fordultam Maya felé.
- Mivel mérgezhetlek? Whisky? Vodka? Vörösbor? Sör? Esetleg valami gyümölcslé, ásványvíz? - kaptam ki két poharat, majd a kért italát kitöltve, magamnak Whiskyt, visszatértem hozzá, letettem elé a poharát az asztalra, én pedig ledobtam magam egy kényelmes fotelba.
- Za váše zdoróv'je - emeltem felé az italom, majd egy hajtásra kiürítettem a poharam felét.

- Na, de térjünk a tárgyra. Mit szólnál ahhoz, ha a szárnyaim alá vennélek, és kitanítanálak minden trükkre, minden hackerségek hackerségére, olyanokra, amiktől még a nagyágyúk is padlót fognak… - mert lássuk be, hosszú - hosszú évek óta én vagyok a legjobb. - cserébe pedig… nekem dolgoznál? Mondhatni felveszlek asszisztensi munkakörbe, csini kis fizetéssel, juttatásokkal, blablabla… olykor - olykor extra feladatokkal. Vélemény?

- A zsarolás olyan csúnya szó, de amúgy… - hajoltam hozzá kissé közelebb, mintha csak valami sötét titkot kívánnék vele megosztani, amit csak mi hallhatunk, senki más. - aha. Pontosan így állunk. - vigyorodtam el a végére. Istenem, olyan nehezemre esik komolynak maradni ebben a szituációban, hisz lássuk be, nem minden nap kell, azzal szembesüljek, hogy valami szerencsétlen, tudatlan lélek, épp abban a pechben részesül, hogy szemet vet az egyik kedvenc autómra, én pedig rajta kapom. Esküszöm, ha még nem a kis vöröset akarta volna, talán még futni is hagyom kocsistól, mindenestül, ám Veronica… ő szent és sérthetetlen. Ettől függetlenül a kiscsajnak sikerült az, ami vajmi kevés embernek ezen a világon, lenyűgözött. Fogjuk rá.
- Nem vagyok fair? Nos meglehet, de nem szoktam erkölcstan leckéket venni olyanoktól, akik épp meglopni készültek pár perccel korábban. Nézd el a fogyatékosságom, talán idővel majd kinövöm. - láttam a lány arcán, hogy az FBI szó hallatára kisebb sokkot kapott, amin legbelül, mélyen elrejtve, piszok jól szórakoztam, ám ezt nem szándékoztam a képébe dörgölni, így is megvan a maga baja. Megismert engem, ez már önmagában is elég.
- Ezek csak adathalmazok… - vontam meg a vállam. - amilyen könnyű rájuk bukkanni, olyan könnyű őket el is tűntetni. Talán majd egyszer te is megtanulod, hogy kell, minden nyom nélkül. - vegyük ezt talán ígéretnek a részemről? Nem is volna rossz, lenne egy saját kis padavanom, akit szívathatnék azzal, hogy: „Luke én vagyok az apád!” Ííí gyerekes gondolat, ha Kimberly most itt lenne, egész biztos fejbe vágna érte.
- Tipikus férfi? - kaptam fel a fejemet hirtelen, majd alaposan végig néztem magamon. - Durva is lenne, ha mást mondanál, még úgy is, hogy a második nevem Leslie. - kacsintottam rá.

- Azt mondtam, egészségedre, a nyelv pedig orosz. - nevettem halkan, jóízűen. - Hidd el, ha majd szidni akarlak, úgy teszem, hogy garantáltan átmenjen az üzenet. - ezzel ismét kortyoltam az italomból, majd ujjaim közt forgatva a drága kristálypoharat hallgattam a lány válaszát a gondolataimra.
- Nem, tudtommal nincs semmi bajom, az ajánlatom pedig véresen komoly. - szólaltam meg ismét, tekintetemmel azonban továbbra is a poharamban lötyögő aranyszínű folyadékot vizslattam. - Tisztában vagyok vele, hogy el akartad lopni a kocsim, de végül nem tudtad, mit lovagoljak tovább ezen? A garázsban áll még vagy négy - öt darab, azokból azt viszed el, amelyiket csak akarod. - vontam meg a vállam. - Ezek csak tárgyak… könnyedén pótolhatóak. - elsőre nagyképűen hangozhat, többnyire úgy is szoktam előadni a nagyvilágnak, ám most pusztán csak az érdektelenség beszélt belőlem, ugyanis akár hiszi akár nem, engem nem érdekel a pénz, nem vagyok anyagias. Ez csak egy szerep, amit rohadt jól játszom, ez minden.
- Az első millióm megszerzése előtt egy lepukkant is putriban éltem Vegas leggázabb negyedében. Az apám egy iszákos barom volt, anyám pedig… nos sejtheted. Nem voltam túl szociális lélek, inkább a számítógépezéssel foglaltam el magam, tanultam, kísérleteztem, míg nem az egyik kis kódom meg nem hozta számomra a nagy sikert és vált belőlem az aki. Huszonnégy évesen újságírók zaklatnak, meghívnak mindenhová, ott a képem a címlapokon, mégis nagyon jól emlékszem arra a bérházra, ahonnét elindultam. Hinnéd például, hogy annak idején pont az a zsaru tett zárkába vandálkodásért, aki most a rendőrfőnök, és aki a leginkább nyalja most a seggem egy kis adományért a rendőralapba? - nevettem fel már pusztán a gondolatra is.

- Visszatérve az ajánlatomra és a felvetésedre. Nem, nincs semmi bajom, és nem, nem bízom meg benned, de egyelőre az összes adu az én kezemben van, így nem félek attól, hogy ártani tudnál nekem. Ellenben… hasznodat tudnám venni, és te sem járnál rosszul. Szóval… érdekelnek a részletek?

- Nos igen… a Ferrari… - kortyoltam bele az italomba ismét, majd felpillantottam rá egy pimasz kis mosollyal. - Veronica tabu minden kis piti autó tolvaj számára, mivel nem kis versenyben kellett megszereznem, Bill Gatest pedig még mindig eszi a penész, valahányszor csak felhív, és szóba kerül a téma. Mondhatni trófea, amire, mint észrevehetted, vigyázok. Ellenben a többi holmi… - vontam meg a vállam. - kit érdekel? A semmiből építettem fel mindent, a nulláról kezdve, egészen önerőből, ha visszazuhannék, elkezdeném újra, és pikk - pakk megint minden itt lenne. - belefásultam volna a gazdagságba? Meglehet. A pénz csak úgy jön - megy időről - időre a kezeim között, az igazi élvezeteket, a kihívást továbbra is a hackerkedés jelenti számomra, a diadal mikor lesöpröm a színről a konkurenciát, vagy amikor épp besegíthetek Kimberlynek ebben - abban. Na jó elismerem, néha azon is baromi jókat tudok szórakozni, hogy az a sok birka az előkelő klubokban, rendezvényeken, vacsorákon, mind odajön és megpróbál lenyűgözni, beférkőzni a kegyeimbe, vagy épp a pénztárcámba, de csak mert alapvetően piszok kárörvendő, antiszociális jelenség vagyok, aki cinikusan szemlélődik a nagyvilágban. Tudom nagyon jól, általában mi bújik meg egy - egy kedves mosoly vagy szó mögött, mennyi gyűlölet, keserűség emészti azokat, akik bájologni kényszerülnek velem, féltékenység, csalódottság. Ezért is engedek nehezen közel magamhoz embereket, mert minél többet látok ebből a világból, annál jobban undorodom tőle.

- Hogy miért mondom el? Nem is tudom… - és tényleg, miért is mondtam el? - Talán, hogy oldjam a helyzet súlyát, vagy, hogy lásd, nem vagyok annyira szemét alak, mint amilyennek látszom. Fene tudja. - rántottam meg ismét a vállaimat, s ürítettem ki a poharam tartalmát.
- Igen, tudok már rólad egy - két dolgot, de jobb szeretem az embereket személyesen… na jó ez még viccnek is rossz. Átfogalmazom. Ha már kénytelen vagyok valakivel szóba elegyedni, akkor jobb szeretem az illetőt személyesen megismerni, nem pedig néhány akta, rendőrségi jelentés vagy feljegyzés alapján. Én már csak ilyen régi módi vagyok. - sütöttem el egy halvány mosolyt, majd újratöltöttem a poharamat miután felkeltem.

- Úgy adtam elő, mert van választási lehetőséged. Nyugodt szívvel kisétálhatsz azon az ajtón, ha nem tetszik az ajánlatom, nem fogom utánad küldeni a zsernyákokat, ám ha legközelebb is keresztezed az utamat, megteszem minden gond nélkül. Az akták szépsége abban rejlik, hogy nem csak törölni, de kiegészíteni is lehet őket. - csak őszintén, abszolút Dylanesen.
- Nos, akkor, íme az ajánlat. Felveszlek papíron asszisztensnek, ami szép kis fizetéssel, extra juttatásokkal, fogászati ellátással, fene tudja mikkel jár együtt, ezt beszéld majd meg a HR - esemmel, ami azt jelentené, hogy megbeszéléseket egyeztetsz, asztalt foglalsz, figyelsz a programomra…gyanítom sejted. Viszont… az állásnak vannak rejtett feladatkörei is, amik a te rendkívüli képességeidhez vannak alakítva. Betörés, kémkedés, lehallgatás, információszerzés, megfigyelés, lopás, csalás… mindig, amire épp szükségem van. A programozás és fejlesztés mellett tudod, vannak egyéb projektjeim is, amikben jócskán elkél a segítség. Garantáltan nem unatkoznál. - és ekkor csöngettek.

- Egy pillanat. - ezzel már indultam is ajtóhoz átvenni a futártól a vacsorát, amit rendeltem, s amit aztán letettem a kis asztalra.
- Nem számítottam plusz egy főre, de ha már így esett, és esetleg éhes vagy, nyugodtan szolgáld ki magad. - nyitottam ki a pizzás dobozokat és pakoltam elő a sajtburgereket.
- Közben akár a véleményedet is elmondhatnád a hallottakról, és ha van kérdésed, fel is teheted.

- Nagyon beteg volna? Végül is, talán igazad van. A nők… ch… hálátlan teremtések, szófogadatlanok, szeszélyesek, akik a legváratlanabb pillanatban válnak abszolút kiszámíthatatlanná, megbízhatatlanná… Bezzeg a Ferrarik… - kortyoltam bele ismét az italomba. - Gyorsaság, pontosság, szépség… egy autó nem pofázik vissza, nem hisztizik, ha valami nem úgy alakul, ahogyan azt ő szeretné, nem fáraszt hülyeségekkel, nem kell mindig mindentől megvédeni és logikusan gondolkozni helyette, mikor azt elragadják az érzelmei… - mosolyodtam el keserűen, a poharamat forgatva az ujjaim között. - Talán tényleg más nevet kellene választanom neki, de már megszoktam, és a Veronica név… nos egykor sokat jelentett nekem. - zártam végül rövidre.

- Szóval ezt gondolod rólam? Ezekből kell választanom? Büszkeség, dicsekvés, naivitási túltengés, vagy szórakozás? Jól értettem? - persze ez utóbbi már csak amolyan költői kérdés volt a részemről, tisztában voltam azzal ugyanis, hogy igen, ez volna az előttem álló feladat, így hát, mint kisfiú, aki épp egy bonyolult matekpéldán töri a buksiját, úgy emeltem tekintetemet a mennyezetre és vágtam tűnődő ábrázatot.
- Pff… nehéz lenne választani, talán mindegyikből akad benne egy kicsi, ám ha egyet kellene mondanom, akkor azt mondanám szórakozás. Valami új, valami szokatlan, valami színes ebben a szürke világban. Hogy meddig, napokig, hetekig, hónapokig… na ezt nem tudom. Lehet, hogy hamar rád unok, hogy holnap már azt mondom, inkább kolonc vagy mintsem hasznos portéka, ám egyelőre azt mondom, látok benned valamit, ami arra ösztönöz, hogy adjak egy esélyt. - magyaráztam a plafonnak. Rengeteg lehetőség rejlik ebben a lányban, amiket jó volna minél inkább kiaknázni, ami újdonság lenne számomra, nem csak a gépek, Kim és a biznisz tenné ki minden szabadidőmet, ám, hogy végül mire lesz alkalmas, azt egyelőre még nem tudom. Tény, hogy míg kiderül, nem fogok unatkozni.

- Szóval nem akarsz mesélni? Hát rendben, nem fogom erőltetni. - ám azt nem bírtam szó nélkül hagyni, amit a sikertörténetemről mondott. - Tudod… nem minden az aminek látszik, a sikertörténetek mögött pedig legtöbbször megfelelő mennyiségű ármány, vér, verejték, és színészi tehetség áll. - ez a kibaszott igazság, mit szépítsem?

- Valakinek zsarolás, valakinek felvilágosítás. - tártam szét a karjaimat halálos lelki nyugalommal, mikor pedig rákérdezett arra, miből gondolom, hogy alkalmas volna az asszisztensi munkakörre egyszerűen csak megvontam a vállam.
- Megérzés. - egyszerű és eddig sosem tévedett. Miután meghozták az ételeket szépen lepakoltam a legközelebbi asztalkára és úriemberhez méltóan a lányt is megkínáltam, ám ő végül elhárította a dolgot, ami, hogy őszinte legyek, egy cseppet sem lepett meg.
- Ha nem hát nem, bár ahogy elnézlek beléd sem ártana valami, mert az anorexiás nőutánzatok kezdenek kimenni a divatból. - ezzel neki is láttam a pizzámnak.

- Mond csak kiscsillag, te teljesen hülyének nézel engem? Ha egyszer beszállsz a buliba nincs kiszállás, mivel olyan tudás birtokába jutsz majd, amit veszélyes lenne kiengedni a kezeim közül. Ha szökni próbálsz, ott az adu a kezemben, amivel pokollá tehetem hátralévő életed minden egyes pillanatát. Ha együttműködsz semmi okod sem lesz panaszra. Viszont most kell döntened. Vagy kisétálsz az ajtón egy szabad kártyával a zsebedben, és többé nem ténferegsz erre, vagy beszállsz azzal a tudattal, hogy most már nincs visszaút. - vártam kicsit.
- Nos?

- Azzal még sosem próbálkoztam, de most, hogy így mondod... - persze, valahol a kiscsajnak igaza van, egy autó valóban nem képes megadni azt a szeretetet, törődést, melegséget, amit egy szerető nő a kedvesének, ám az én helyzetemben, ahol sosem lehet tudni, vajon a közeledés nekem, a nevemnek vagy épp a pénzemnek szól e, biztosabb egy autót szeretni. Veronica, Veronica, Veronica... az egyetlen nő, akiről biztosan tudom, mire képes, miért van velem, és, aki nem ellenkezik. Vagy legalábbis ritkán. Akadt ugyanis nem sokkal ezelőtt egy kis nézeteltérésünk, mikor a biztonsági kütyüket szereltem bele, kezdetben nem tetszett neki, hogy benne matatok, ám aztán megadta magát, azóta pedig engedelmes, hűséges jószág. Jézusom, ilyeneket gondolni egy autóról??? Tényleg be kéne már csajoznom, vagy legalábbis szórakoztató társaság után néznem...

- Nem, nem osztom meg veled. Te sem mesélsz nekem magadról, akkor nekem is lehetnek titkaim előtted. - jelentettem ki, mintha csak ez volna a világ legtermészetesebb dolga, ám ha igazán őszinte akarok lenni, legalább magamhoz, akkor el kell, hogy ismerjem, a helyzet az, hogy igazán még én magam sem vagyok tisztában azzal, hogy mit is látok ebben a nőcskében. Persze szép, szép, mint a legtöbb nő, legyen az akár kint az utcán a járókelők között, akár egy - egy puccos partin, drága ruhákban, vagy a sarkon, bájos mosollyal, amivel a kuncsaftokat igyekszik magához terelgetni. Minden nő szép a maga módján, ám ez nem volna elég önmagában ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet. De akkor mégis mivel? A bátorságával? A határozottságával? Valami mással?
- Őszintén? Ennyi. Nézz szét, minden amit látsz, ezeknek köszönhető, semmi másnak. Persze sokak szerint lehet egyszerűbben is, zsarolással, csalással, ám azok mind - mind csak ideig - óráig való dolgok, aztán el is vesznek, arról már nem is beszélve, hogy nem szeretnék egy szép napon Al Capone sorsára jutni. Túl szép vagyok a börtönhöz. - nevettem fel a végén. Ó, pedig, ha egy nap fény derülne minden kis disznóságomra, arra, hányszor törtem be kormányzati szervek, rendőrség, FBI, CIA, stb., nyilvántartásaiba, hamisítottam, törölgettem bennük, egyebekről nem is téve említést, biztos a legjobban őrzött börtönök egyikébe csuknának. Hajjaj...
- Igen, ennyire bízom a megérzéseimben. Eddig még sosem hagytak cserben.

Alaposabban is szemügyre vettem a leányzót, aki, csak, hogy bizonyítson nekem, levette magáról a dzsekijét, majd miután kibámultam magam, szemtelen mosollyal a képemen megvontam a vállam.
- Nehéz lenne ennyiből megállapítani, ám ha esetleg tovább vetkőznél... - tártam szét a karom. - Ha szeretnél, a vendégszobában találsz egy csomó bikinit, amiket vendégek számára vásároltam még ki tudja mikor, bújj bele egybe és abba vonulj fel, vagy sétálj ki a medencéhez, úgy biztos hozzáértőbb véleményt tudnék alkotni. - vajon megteszi? Vagy nem ennyire bevállalós a kicsike?

- Ez a beszéd. - dőltem hátra elégedetten a kérdését hallva, tovább folytatva a vacsorámat. - Mit szólnál a holnap reggelhez? Mondjuk olyan 8 óra tájban?

- Talán igazad van. Jobb ha minél nagyobb homály fed, épp mint a bűvészt és a mutatványait, mert azok is csak addig érdekesek, míg nem tudod mi áll a hátterükben, aztán egyszerű kis trükké avanzsálnak, amiket előbb vagy utóbb elfelejt az ember. - bólintottam a szavaira. Meglehet, hogy épp azért nem érzek jelenleg akkora késztetést arra, hogy alaposabban is nyomozni kezdjek utána, vagy a titkai után, nehogy elveszítse a szememben a varázsát, az értékét. Vagy szimplán csak elegem van a kütyüzésből mára, és a gameboyomon kívül nem vágyom másra? Egy rejtély, amire kétlem, hogy most rögtön megtalálnám a választ...
- Nem feszegetek tovább semmit, legalábbis addig, míg nem szükséges a munka szempontjából. - ezt vegyük ígéretnek a részemről.

- Ó azt tudom, hogy az ítélet meghozatalakor nem számít mennyire jóképű, vagy atomszexi vagyok, nem kapok szebb szállást vagy kímélőbb bánásmódot, ám ha az én fizimiskámmal összeszedek egy 220 kilós, kigyúrt izompacsirtát, aki már hónapok óta nem látott nőt, vagy playboyt, amellett hidd el, már nem lenne mindegy. Így már biztos megértesz... - ííí fájdalmas gondolatok! Ments isten!
- Most szólok, nem röhög, együtt érez! - néztem rá szúrósan, mikor észrevettem, hogy pukkadozik az elfojtott nevetéstől. Más sem hiányzik, mint, hogy ezzel a felfestett képpel őrizzen meg az emlékezetében, és többé ne vegyen komolyan. Akkor már inkább féljen, rettegjen, mintsem nevessen. Büszkeség is van a világon!

- Nem, sajnos a személyiségi jogok és a munkaköröd nem teszik lehetővé, hogy a bikinis parádézást is kötelezővé tegyem számodra, és mélyen lesújt, hidd el, hogy magadtól nem vállalod, de úgy tűnik kénytelen leszek életem hátralévő részében együtt élni ezzel, és elrejteni előled a depressziómat. - játszottam rá egy kicsit a dologra, majd egy fáradt sóhajjal megforgattam a szemeimet. Szép, szép, de azért hasra ne essen magától.
- Nem vicceltem, jómagam koránkelő típus vagyok, mellettem pedig hidd el, szépen átszoksz te is. - de azért ha nagyon akar, biztos meg tud győzni valamivel, hogy ne legyek ennyire szőrösszívű.

- Igen, azt hiszem kezdetnek megteszi. Most már legalább tudom, mit kell vennem neked, ha mondjuk beköszönt a születésnapod, vagy a Valentin nap. - ugrattam egy kicsit, gondolatban pedig máris az asszisztensemnek, Herardonak firkantottam egy cetlit, hogy lesz egy útja a legközelebbi fehérneműüzletbe. Bár... talán szerencsésebb lenne, ha én magam mennék el és válogatnék neki, olykor - olykor elvégre nekem is elkél egy kis szórakozás, az ízlésem pedig fényévekkel jobb, mint Hercié.
- A magam részéről én is az ezüstöt szeretem, azért nem aranyszínű Rolexekkel van tele a szekrényem, viszont azt már nem mondhatom el magamról, hogy szeretem ha vörösek az ajkaim, sem pedig azt, hogy imádom a csipkés fehérneműket. Maximum úgy, ha a mondat úgy hangzik „Imádom a lányokon a csipkés fehérneműket, főleg ha azok feketék vagy vörösek.” - vicceltem el a dolgot, elvégre nem is rólam volna szó, ha nem így tennék.
- Kis kulisszatitok rólam, remélem kezdetnek megteszi. - kacsintottam rá.

- Nem tartok semmitől, és a témát ezennel zárolom. - szólt az önérzetes kisfiú, akinek még mindig fájdalmas a gondolat. Más tészta, hogy önmagában a férfiakkal nincs bajom, sőt... ahogy Kim mondaná, két kapura játszom, de, hogy egy börtönben, egy köztörvényes izomagy... ez még viccnek is szörnyű!

- Pedig a kicsi szívem majd megszakad Mayácska drága. Egyedül zseniális színészi képességeimnek hála nem láthatod a patakokban folyó könnyeimet és azt, mennyire összetörtem lelkileg. De még él, él bennem a remény, hogy talán egy nap, ha isten is azt akarja, megpillanthatlak bikiniben, ahogy elsétálsz előttem és csobbansz a habok között. - időközben áttértem egy hamburgerre, mert persze a vacsorámról azóta sem tettem le.
- Hogy mennyire? Nem is tudom. - tűnődtem el a reggel tíz órás ajánlatán. - Én olyankor már réges - rég dolgozom, ahogyan azok is, akikkel üzleti kapcsolatban állok. - Kimberlyről már nem is beszélve, akinek majd Mayát is segítőnek szánom, ha betanult mindent rendesen.
- Ha pontosan reggel tízre itt vagy, két adag kávéval, amiből az egyik tiszta és forró, akkor azt mondom rendben, de ha akár csak egy percet is késel reggel hétre kell jönnöd másnap és este tizenegyig maradsz.

- Sosem lehet tudni. - feleltem Maya azon felvetésére, hogy még jócskán várnia kell arra, hogy megajándékozzam bármivel is, lévén a Valentin nap már rég elmúlt, a születésnapja pedig még igen csak odébb van. Az a fajta ember vagyok, akinek nincs szüksége kimondottan arra, hogy valami alkalom okot szolgáltasson arra, hogy elmenjen költekezni, épp ellenkezőleg. Rosszul vagyok attól, hogy egy bekeretezett naptári dátum miatt elszaladjak a legközelebbi butikba, venni valami drága rémséget, amire az adott illetőnek vagy egyáltalán semmi szüksége, vagy csak az árcédulát nézi, inkább úgy vagyok a dologgal, hogy ha valamerre járok, és olyasmit látok amiről bevillan valaki, tudom, hogy örömet tudnék okozni neki, stb., akkor megveszem. Ilyen egyszerű. Persze kitömött tárcával tényleg sokkalta kivitelezhetőbb, mint mondjuk szegényen, nélkülözve, egész éves kuporgatás után, csak, hogy a másik kapjon valamit, ne érezze magát elhanyagolva. Emlékszem még milyen az, és örülök, hogy végül kitörtem belőle.

- Ó szóval e téren is rokon lelkek vagyunk... - bólintottam elgondolkozva, és igen, nem kicsit meglepve. Ki sem néztem volna Mayából, hogy hozzám hasonlóan ő is két kapura játszik. Durva, hogy ettől csak még inkább tetszik? Ej Dylan, te perverz állat!
- Nem sokszor sodor az utamba a sors olyasvalakit, aki úgy mint én, nem csak a másik nem felé érdeklődik. Jó tudni, hogy legalább emiatt nem lesznek köztünk fennakadások, nézeteltérések. - elvégre mégis ki szeretne úgy dolgozni, hogy feszengenie kell a másik előtt, ügyelni, nehogy esetleg olyan telefonhíváson, stb., kapja ami lerántja róla a leplet? Naná, hogy senki. Milyen jó, hogy mi ezt máris tisztázni tudtuk. Tényleg van ebben a csajban valami...

- Csak majdnem? Akkor mégsem vagyok olyan jó, mint amilyennek hittem magam. - sóhajtottam szomorkásan. - Na de majd csiszolok egy kicsit a tudásomon, hátha legközelebb majd célt érek vele nálad. - pofátlanság, Dylan a neved! Ahhoz képest, hogy az egész estét játékra szántam, sokkal érdekesebben alakulnak a dolgaim, esküszöm, megérte megvenni Veronicát, hisz Maya miatta csöppent bele az életembe.
- Tudok én ennél még sokkal kegyetlenebb is lenni, ha akarok. - bár azt nem szeretném, hogy megtapasztalja. - Számomra fontos a pontosság és a megbízhatóság, remélem ehhez tartod magad. - szép lassan tele ettem magam, így elégedetten dőltem hátra, a szavaira pedig bólintottam.
- Most már leléphetsz, reggel tízre várlak. Ha igényled Veronica hazavisz, ha nem, két sarokkal lejjebb ott egy buszmegálló. - hisz lehet, hogy a kis kalandja után nem szívesen ülne autóba. Felkeltem a helyemről és egy gombnyomással kinyitottam neki a bejárati ajtót.
- Nyugodalmas jó éjszakát. - búcsúztam el, majd felmenve a hálószobámba ledobtam magam az ágyra és végre nekiláthattam a gameboyozásnak. Kíváncsian várom a folytatást.