Egy átlagos este után éppen hazafelé tartottam. Nem annyira átlagosan egyedül és ráadásul gyalog. Ma éppen semelyik állandó vendégem nem akadt horogra, nem is keresett, úgyhogy csak kisebb meneteket bonyolítottam le a szórakozóhely vécéjében, ahol az esti „műszakomat” töltöttem. Nem mondom, azért jött bevétel, szóval végül is különösebben nem bántam, hogy így alakult. Az viszont, hogy nem bírtam magamnak taxit fogni, amit meg sikerült, lerobbant a forgalom kellős közepén, egy kicsit dühített. Kelletlenül róttam az utakat az éjszakában, magas sarkú csizmám ütemes kopogásától kísérve. Las Vegas kihalt éjszakai utcái ugyan nem a legbiztonságosabbak, főleg nem egy egyedül sétálgató magamfajta dekoratív fiatal nőnek, de elég sokat megéltem már ahhoz fiatal korom ellenére is, hogy az ilyesmi ne rettentsen. Az egyik nappal igen forgalmas park felé vettem az utam. Természetesen ezen a késő éjszakai órán egy teremtett lélek sem járt éppen arra. Kicsit talán félelmetesnek is hatott. Igyekeztem is gyorsan átérni rajta. A hold fénye szépen csillogott a park közepén lévő kis tavon. Nem is bírtam megállni, hogy ne torpanjak meg egy kis időre gyönyörködni benne. Lehet, hogy szajha vagyok, de minden szépérzékem azért nem veszett el, az a helyzet, még ha talán egyesek szerint a józan eszem igen, hogy megállok így itt egy sötét, kihalt park közepén, mini ruhában, a táskámban egy köteg készpénzzel. De hát ugyan mi baj lehet?

Csak álltam ott és egészen elmerültem a hold tükörképének látványában, amikor a gyönyörködésből egy váratlanul felharsanó férfihang rántott vissza a valóságba. Kissé értetlenül és meglepetten pillantottam körbe. Azt sem tudtam a sötétből honnan jöhetett a hang, a figyelmeztetés okát meg még annyira sem értettem. Természetesen fogalmam sem volt, mit is kellene csinálnom, merre kellene lépnem, futnom, menekülnöm vagy távol maradnom valamitől, de nem is volt időm ezt nagyon végiggondolni, a következő pillanatban ugyanis valaki egy kiáltás kíséretében gyakorlatilag rám vetette magát és egyenesen a tóba repültem támadómmal együtt.  A víz alatt pedig valami oltári nagy robbanást hallottam a felszínről. Szinte beleremegett a föld. Nemigen értettem semmit, de életösztönöm a felszín felé hajtott, úgyhogy amennyiben a fickó, akit különösebben nem figyeltem meg, mert el voltam foglalva azzal, hogy oxigénhez jussak, nem engedett még el, ellöktem magamtól és a felszín felé kezdtem úszni. Fölérve vadul kapkodtam levegő után.
- Mi a fene volt ez? – tettem fel a kérdést fennhangon, miután a tüdőmbe újra elég levegő került ahhoz, hogy szóhoz jussak. Bár hogy kinek is címeztem a kérdést, azt magam sem tudom. Talán a csávónak, aki belökött, már ha felért ő is felszínre azóta. Vagy talán csak magamnak, ki tudja.

Egyelőre csak az érdekel, hogy levegőhöz jussak. A fickó, aki belökött, időközben szintén a felszínre kerül és egy olyan választ ad, amivel túl sokat kezdeni nem tudok. Választ nem adok a kérdésére, túlságosan összezavart az egész helyzet ahhoz, hogy eljusson a tudatomig, illene azért pár szót odavetnem neki. Csak gondolkodás nélkül, rá oda sem figyelve a part felé kezdek úszni és kilököm magam a szárazföldre, ott ülök le, csuromvizesen, kissé még mindig levegő után kapkodva. Valami furát érzek hátul, a nyakamnál. Odanyúlok és elveszem onnan a súlyt. Egy fura szemüveg az, amit veszélyesebb munkakörben dolgozó fizikai munkásokon is látni. Értetlenül, összevont szemöldökkel szemlélem és csak ekkor emelem fel a tekintetem, hogy jobban megnézzem az időközben szintén a partra evickélő fickót, aki olyan orvul belökött a tóba. Ki a fene ez a pasas? Egy teljesen átlagos, korombelinek látszó fiatal srác, leszámítva, hogy hozzám hasonlóan csuromvíz. Nem látok rajta semmi különöset, bár a tekintetében van valami kissé elborult, vagy nem is tudom. Valami van a kisugárzásában, ami miatt talán azt lehetne gondolni, hogy aligha van ki a négy kereke. Nem tudom miért, csak egyfajta megérzés. Persze talán az is közrejátszik benne, ahogy találkoztunk. Érzékelem, ahogy végigmér, mint teszi azt minden pasi általában. Nem is tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. Egyébként is úgy tűnik, őt valahogy jobban leköti most a tűz, ami a tótól nem messze keletkezett. Feltett kérdése megerősíti a gyanúmat, hogy alighanem összefüggés lehet a fura srác és az előbbi robbanás és annak nyomán kialakult tűz között. Lassan feltápászkodok, mert mit tehetnék?
- Azt azért elárulhatnád, mi a fene volt ez az egész? – kiáltom oda neki. Még ha láthatóan kevésbé is érdeklem, mint a tűz, egy magyarázatot szerintem megérdemelnék. Főleg, hogy még ilyen „közmunkákba” is belerángat.

Igazából kezd kellemetlenné válni a helyzet. Igazán nem terveztem, hogy nekem most egy „átdolgozott” éjszaka után még csuromvizesen tüzet kell oltanom. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy ez lesz a program. Nem tehetek mást, mint segítek ennek a kicsit fura srácnak. Ahogy többet beszél és jobban megnézem, egyre inkább kezd az a meggyőződésem kialakulni, hogy nincs ki a négy kereke. Noha elég értelmesnek tűnik mindamellett. Mégis van benne valami furcsa, bár nem tudnám megmagyarázni, mi is az. Mintha kissé eszelősnek tűnne. Bár nem bolond, ez azért biztosnak tűnik. Ahhoz túl logikusan gondolkozik. Legalábbis egyelőre úgy tűnik. Viszont, milyen idióta robbantgat ok nélkül a parkban Las Vegas külvárosában, késő éjszaka? A szemüveget természetesen visszaadom neki, nekem úgysincs rá szükségem, na meg jóformán kitépi a kezemből, mi mást is tehetnék? Megjegyzése még inkább megerősít abban, hogy ő idézte elő a robbanást. Túlságosan sokat tud arról, mi is volt ez. Na nem mintha eddig ez nem lett volna nyilvánvaló. Kicsit viszont felháborító a neheztelés a hangjában. Még nekem rosszul éreznem magam azok után, hogy az életemet veszélyeztette, meg egyébként is egy rakás kellemetlenséget okoz nekem a hülyeségeivel?
- Majd mindjárt elnézést is fogok kérni azért, mert életveszélybe sodortál engem – jegyeztem meg nem kevés kaján éllel, bár inkább csak magamnak, nem annyira foglalkoztam vele, meghallja-e, vagy sem. Persze ha igen, annál jobb. Mindenesetre követem és teszem, amit mond.
- Lara – vetem oda a nevem bemutatkozására. Ennyit azért még ebben a fura szituációban is illik, azt hiszem. Csak bólintok kérdésére és merem is a vödröt, ahogy mondta, mikor szükséges és hagyom, hogy rohangáljon. Nem tetszik a szituáció, de inkább csak magamban szitkozódom, nem szólok egy szót sem, csak teszem, amit kell.

A srác alighanem meghallotta a megjegyzésemet, amit csak félig szántam neki, inkább csakúgy magamban morogtam és ez úgy tűnik, valamelyest talán észhez térítette, hogy felháborodása igencsak alaptalan. Mentegetőzését látszólag figyelmen kívül hagyva inkább szó nélkül követem és nekiállok segíteni a tűzoltásban. Legalább meglesz a napi jócselekedetem. Mégse hagyhatom itt a lángokkal kettesben. Még ha kissé elborultnak is tűnik a fickó és ő is idézte elő az egészet, akkor sem. Szerencsére így összedolgozva viszonylag hamar végzünk az oltással, mielőtt bármi nagyobb kár keletkezne. Miután az utolsó vödör tartalmát is kiöntötte, a srác csak áll ott egy darabig és igencsak elgondolkozva szemléli a krátert. Egyre biztosabb, hogy nem százas a krapek, de nem tűnik veszélyesnek, szóval csak várok ott, kissé furcsálló tekintettel méregetve, mire észbe kap és végre megmozdul. Végighallgatom újabb mentegetőzését és ajánlatát.
- Oké, elfogadom, menjünk – válaszolom egy bólintás kíséretében, karba tett kézzel, vacogva. Tényleg eléggé átfagytam és eléggé messze lakom innen még, jó lenne kicsit megmelegedni. Azért így este, csuromvizesen nincs olyan kellemes idő. Követem Markot a gyepen keresztül és reménykedem, hogy nem fagyok szét, valamint megúszom a kalandot tüdőgyulladás és hasonló finomságok nélkül. Még így, vacogva is elmosolyodok kérdését hallva, ami inkább kérés valójában. A szakmámat firtató kérdés pedig még inkább szórakoztat. A legtöbb ember ezt amolyan semleges, felszínes csevegéshez tökéletes témának gondolja. Persze csak addig, amíg meg nem tudják, mi is az én „munkám”. Ez a társadalmi prüdéria pedig engem valamiért mindig is módfelett szórakoztatott.
- Ne aggódj, nem állt szándékomban beszélni róla senkinek. Különben sincs rá okom. – Marknak nagy szerencséje van. Már csak a szakmámból kifolyólag sem vagyok az a fajta, aki a rendőrségre rohangálna. Nem hiányzik nekem sem a balhé, vagy hogy a szükségesnél jobban a körmömre nézzenek a zsernyákok, amit pedig alighanem kivívnék magamnak, ha oda járkálnék feljelentgetni embereket. Meg egyébként se szeretem beleártani magam olyasmibe, ami nem az én dolgom. Ezt természetesen másoktól is elvárom. Ha ők békén hagynak, én is őket. Élni és élni hagyni. Ennyi.
- Nos, mit tippelsz, mi a munkám? Érdekelne, mit nézel ki belőlem. Annyit elárulok, hogy most melóból jövök – vetem oda végül foglalkozásomat firtató kérdésére széles mosollyal, ami csak a hidegtől meg-megremegő számtól nem egészen olyan, mint általában lenni szokott. Nem szégyellem a munkámat, de úgy döntök, várok egy kicsit, mielőtt úgymond lelőném a poént. Egyébként is szórakoztatnak az ilyen szituációk, hogy ki mit is mer tippelni.

Nagyon remélem, hogy sikerül egy kiadós megfázás nélkül átvészelnem ezt a ma esti kalandot, mert egy betegség a legkevésbé sem hiányzik. Mondjuk szerencsére elég erős az immunrendszerem, így talán nem lesz baj. Hasznos tud néha lenni, ha az embernek fiatal kora ellenére sokféle körülményhez kellett már alkalmazkodnia. Ennek ellenére érzem azért a hideget elég rendesen. Fázzak azonban bármennyire, ez a kis felszínes csevegés a munkámról mégis szórakoztat. Nem tudom megállni, hogy kicsit ne nevessek fel, mikor meghallom a válaszát.
- Való igaz, nem feltétlenül van az emberek homlokára írva, mivel is foglalkoznak. Az én esetemben viszont szerintem nem olyan nehéz ránézésére rájönni – válaszolom szélesen mosolyogva. Többet nem árulok el egyelőre, hacsak nem firtatja tovább a témát. Végre valahára elérünk Mark autójához. Elég lestrapált darabnak tűnik, ritkán látok ilyesmit azokban a körökben, ahol én mozogok. Vagy nem veti fel a pénz, vagy direkt egy ilyen régi járgányt hozott magával, amit nem sajnál, ha már így robbantgatni készült. Igazából nem is fontos.
- Köszönöm, de szerintem a pléd elég lesz – válaszolom, miközben amennyire tudom, bebugyolálom vele magam. Hadd vegyen föl ő is valamit. Na meg nem leszek sokkal előrébb azzal, ha mindent összevizezek. Ez egyébként is csak kényszermegoldás, hosszú időre aligha oldja meg a problémát. A tea határozottan jól esik, érzem, ahogy átjárja tőle a testemet a melegség. Ujjaimat a pohárként funkcionáló termosztetőre szorítom, hogy melengessem.
- Köszi és csak nyugodtan – hagyom a srácra, hogy igyon magából a termoszból. Végtére is több csávó nyálával kerülök ennél lényegesen közvetlenebb kapcsolatba egy este alatt, ez igazán nem számít. Álszent dolog lenne tőlem kényesnek lenni az ilyesmire.

A srác meglepően szókimondó és laza. Ami összességében szimpatikus. Megszoktam már a megbotránkozó, utálkozó, lenéző tekinteteket, amikor kiderül a munkám.
- Pedig igazán nyugodtan, nincs benne semmi sértő – vetem oda lazán. Én nem szégyellem a munkám. Még akkor se, ha sokan elítélnek érte. Szeretem csinálni, amit csinálok és végül is ez a lényeg. Hogy nem is élek belőle rosszul, az meg szinte csak hab a tortán, noha tény, hogy egyáltalán nem mellékes. Ahogy ott iszogatjuk a teánkat, feltesz egy tétova kérdést. Érzem a hangján, hogy tényleg kissé lelkiismeret furdalása lehet amiatt, ami történt.
- Ami azt illeti, éppen hazafelé tartottam, csak lerobbant a taxi a forgalom kellős közepén és sehol nem találtam másikat – mondom, kissé rezignáltan, ahogy felidézem magamban az esetet. Tényleg bosszantott a dolog, mert nem lakom épp közel ide. Felajánlása tehát éppen jól jött, ostoba lennék nem élni vele.
- Azt megköszönném, ha hazavinnél. Gyalog kicsit sokáig tartana, főleg így bőrig ázva – megeresztek felé egy mosolyt. Tényleg örülök, hogy nem kell kutyagolnom. Talán még valami jó is kisül így a dologból számomra. Igaz ugyan, hogy akaratom ellenére megfürödtem egy tóban, de ez legyen a legnagyobb bajom. Különösebb gondolkodás nélkül mondom meg neki a címet és szállok majd be az autójába. Nem zavar, hogy nem ismerem és kissé furának is tűnik, nem hinném, hogy bántana. Különben is, sok rázós szitut túléltem már életemben, ugyan mi baj lehet?