Minden kislánynak azt tanítják, hogy ne üljön be idegen emberek autójába, mert veszélyes. De ez engem hol érdekel? Azt is tanítják a kislányoknak, hogy ne tegyék szét a lábukat mindenféle jöttmentnek, főleg ne pénzért. Én mégis ezt csinálom. Nem hinném különben sem, hogy pont egy ilyen tragaccsal akarna elrabolni valaki lányokat. Ha meg meg akarna erőszakolna valami kietlen terepen, majdcsak megoldom valahogy. Na meg, történtek már velem rosszabb dolgok is… De ez a csávó tényleg nem néz ki olyannak, aki ilyesmire vetemedne. Noha sosem lehet tudni, mi lakozik az emberekben. Mégsem hinném. Talán kicsit zakkant, hogy itt robbantgat, de nem tartom valószínűnek, hogy ennél elborultabb lenne. Megeresztek egy mosolyt a magyarázkodására az autója állapotáról, miközben beülök az anyósülésre. Nekem édes mindegy, csak elvigyen az úti célomig.  Bár tény, hogy általában puccosabb kocsikkal szoktak fuvarozni, de hát most ez is lényegesen több a semminél.
- Köszönöm. Talán majd még élek vele az út folyamán – válaszolom a teával kínálásra. Egyelőre nem szeretném a mozgó járműben megkockáztatni, hogy töltsek magamnak, de talán majd egy piros lámpánál, ha kedvet érzek hozzá. A fickó úgy tűnik, az a fajta, aki társaságban nem bír csöndben maradni. Nem mintha bánnám. Hangjában érezhető kíváncsisággal kérdez a munkámról. Az ilyesmi határozottan szórakoztat. Tudtán kívül az egyik kedvenc témámmal hozakodott elő. Akkor is van benne persze valami szórakoztató, ha megbotránkoznak rajta, de az őszinte érdeklődést mégis jobban díjazom. Még ha a kívülállók általában némi sajnálattal tekintenek is a magam fajtára.
- A legtöbb ember úgy képzeli el ezt a munkát, mint ami borzalmas és megalázó. Pedig ha nem belekényszerítenek, szerintem nincs benne semmi rossz. Mindenki azzal foglalkozik, amihez ért. Olyan világot élünk, amiben a tehetségét muszáj pénzre váltania az embernek. Mert semmit nem adnak ingyen, ugye? Van, aki az általa sütött kenyeret adja el, van, aki a fizikai erejét, más a tudását, én a testemet. Nincs ebben semmi rossz szerintem. Ami meg azt illeti, hogy kihasználnak-e? Mivel én szabom meg az áraimat és nem adom alább az igényeimet, egyáltalán nem érzem úgy. Persze nem volt ez mindig így, de mint minden szakmában, itt is végig kell járni a szamárlétrát. Ez már csak ilyen. – Önkéntelen mosoly ül ki az arcomra, miközben válaszolok. Tényleg szórakoztat, ha „laikusoknak” magyarázhatok a munkámról. Részletekbe is szívesen belemegyek ilyenkor, bár a tapasztalat az, a legtöbb embert az megbotránkoztatja, ezért nem dobom szegény srácot rögtön a mélyvízbe. Csak kíméletesen. Persze, ha tovább kérdezősködik, nem tudok garantálni semmit.

Mark kifejezetten kíváncsinak tűnik, de a legtöbb embert jellemző lenézés nélkül. Őszinte érdeklődéssel teszi fel a kérdéseit, ahogy ülünk az autóban egymás mellett, láthatóan nemcsak azért, hogy kérdezzen valamit. Én meg igazán szívesen beszélek a munkámról, ha ennyire érdekel valakit, tényleg. Még ha néha viccesek is a kérdések, amiket feltesznek nekem. De hát pont ez a szórakoztató az egészben. Viszont elgondolkozom egy kicsit, mennyit is osszak meg ezzel a fickóval a múltamból. Mert itt azért egy kicsit személyes vizekre kellene evezni.
- Hm… ami azt illeti, azért nyilván nem kislány korom óta erre a szakmára vágytam. Igazából a körülmények hozták így először. Fiatalon kerültem ide Vegas-ba egyedül és valamiből el kellett tartanom magam. Máshoz meg nemigen értettem, ez volt a legkézenfekvőbb. Aztán rájöttem, hogy nem is olyan rossz meló ez és egész szépen lehet keresni vele. Ami meg azt illeti, szerencsém volt. Hamar összevetett a sors egy elég befolyásos üzletemberrel, aki az egyik első rendszeres ügyfelem volt. Megtanított a megfelelő viselkedésére és bevezetett a felsőbb körökbe. Itt már jobban megválogathatom a kuncsaftjaimat és nem mellékesen többet is kapok. Való igaz, a legtöbb lánynak van stricije, futtatója, nevezd, ahogy akarod. Nekem igazából csak szerencsém volt. Ezekben a körökben már nem annyira jellemző az ilyesmi, ahol most én forgok. – Igyekeztem elég kimerítő választ adni, anélkül, hogy untatnám. De ha valami még érdekli, vagy nem egészen világos neki, úgyis rá fog kérdezni, gondolom. Akkor meg majd jobban kirészletezem, ha szükségesnek látom és igényt tartana rá. Néha az ablakon kipillantgatva hallgatom saját kis életéről és munkájáról szóló monológját. Nem árt azért tudnom, merre járunk. Figyelek rá persze ettől még, csak nem vágok olyan bamba, álmélkodó arcot, amit munka közben kénytelen vagyok, mert tudom, a pasik mennyire szeretik, ha látványosan figyelek és álmélkodok rajtuk, mintha semmi érdekesebb nem lenne a világon annál, amiről éppen beszélnek. Kérdésére szélesen elmosolyodok. Elgondolkozom. Válaszoljak-e rá vagy sem?
- Ami azt illeti, pontosan nem is tudom így hirtelen. Meg attól is függ, a szopásokat is beleszámoljam, vagy csak a tényleges meneteket? – kérdezem teljesen ártatlan arccal pillantva rá. Nekem abszolút természetes dolog a szexről beszélni, hiszen ez a munkám, nem tudom, ő hogy viszonyul ehhez a kérdéshez.

Egész kellemes végül is ez az autókázás ezzel a sráccal. Egyáltalán nem is tűnik már olyan zakkantnak, mint az elején. Tuti, hogy nem is egy baltás gyilkos, vagy ilyesmi. Az egyetlen problémám jelenleg csak annyi, hogy a vizes ruháim miatt még mindig fázok egy kissé. Különben még aránylag szórakoztat is a beszélgetés.
- Engem nem fáraszt. Szeretek a munkámról beszélni. – Kivételesen nem is hazudok. Ha valaki őszintén érdeklődik, még a kissé ostoba kérdésekre is szívesen válaszolok, amilyen részletességgel csak szeretné. Legalábbis amíg semmi túl személyesbe nem futunk bele. A saját életéről szóló monológját csak fél füllel hallgatom. Figyelek, persze, de nem olyan feszülten. Kérdésem különösebben nincs hozzá. Megszoktam, hogy ne nagyon vájkáljak mások életében, a saját érdekemben is. Következő kérdésén is önkéntelenül elmosolyodok. Tényleg szórakoztatóakat tud kérdezni.
- Ami azt illeti, igen van, akinek kb. annyi. Viszont az ügyfeleim között vannak elég fura alakok, olyan bizarr szexuális igényekkel, amikről te talán még nem is hallottál. De nagyrészük igényli a diszkréciót, nem tudnak vagy akarnak boroskóláért nőt vadászni, ahogy te mondtad. Meg egyébként is biztosra akarnak menni a minőséggel. Na meg az sem titok, hogy az ügyfeleim legtöbbje nem épp fiatal és jóképű, ha érted – válaszolom mosolyogva, lazán hátradőlve az ülésben. Hamarosan jön is a következő kérdés. Tényleg szórakoztató egy ilyen kíváncsi fazonnal a munkámról beszélgetni.
- Nos, az attól függ. Egy sima menet, minden extra nélkül gumival ötezer, gumi nélkül hétezer ötszáz dolcsiba fájna neked. – Tisztában vagyok vele, hogy nem akarja igénybe venni a szolgáltatásaimat, ezt az előbb nagyjából ki is mondta, na meg érzékelem is én az ilyesmit egyébként is. De ha már ilyen kíváncsi, nyugodtan megtudhatja. Nem látom rajta az anyagi helyzetét, fogalmam sincs, egyáltalán beleférne-e ilyesmi neki, de ez végső soron úgysem fontos.

Általában minden pasinak legalább megjátszott érdeklődéssel hallgatom a mondandóját, bármiről szóljon is az, most azonban ehhez nincs kedvem. Ami azt illeti, nem szeretek mások élete iránt érdeklődni. Túl közel engedni valakit sosem szerencsés. Érzelmileg legalábbis. A munkám egyébként is olyan, hogy minél kevesebb személyes dolgot tudok az ügyfeleimről, nekem annál jobb. Főleg, hogy nem egy olyan is akad közöttük, aki nem épp tiszta üzelmekben utazik. Az ilyen esetekben még veszélyes is lehet sokat tudni. Itt persze ilyesmiről nincs szó, mégsem érzem úgy, hogy különösebben akarnék tudni erről a fickóról. Különben is mindjárt hazaérek és nagy eséllyel nem látom többet. Akkor meg minek érdeklődjek? De kíváncsiságát szívesen elégítem ki ettől függetlenül.
- Hogy mi bizarr, az mondjuk nézőpont kérdése. Egyeseknek már az anális szex is az. Vagy mondjuk egy szado-mazo. Van, aki csak nyilvános helyeken szereti csinálni, lehetőleg olyan helyen, ahol nagy eséllyel megláthat valaki. Van, aki a szerepjátékokra izgul. Van, aki azt szereti, ha dominacuccban szétverik a fejét. Van, aki azt, ha beleverheti a kávémba és én azt előtte megiszom, vagy szimplán felnyalom, mondjuk az asztalról. Van, aki mindig elkéri a használt bugyimat, mert arra izgul, hogy azt szagolgatja. Van, aki kifejezetten azt szereti, ha a hajammal elégítem ki, mert csak a hajakra áll fel neki. Van, aki csak azért fizet, hogy nézhesse, ahogy valaki más megdug, mert ez izgatja. Meg, ha már így felhoztad ezt az uborkás dolgot, olyannal is volt már dolgom, aki arra izgult, hogy különböző tárgyakat belém dughatott – szórakozottan sorolok fel pár dolgot, ami eszembe jut hirtelen és talán találhat bennük valami érdekeset. Mert nyilván minden embernél más, hogy mi veri ki a biztosítékot. Aki ilyesmi fétisekkel rendelkezik, annak ezekben nyilván a világon semmi bizarr nincs, valószínűleg nem is érti, más mit kifogásol ezeken. Én viszont azért vagyok, hogy kielégítsem ezeket a rejtett vágyakat is. Bár természeten megkérem az árát rendesen. Az extra igények mindig felárasak. Következő megjegyzésére csak megrántom a vállam. Engem az indítékok sose érdekelnek. Nem vagyok én pszichológus. Nem az én dolgom a kuncsaftjaim lelkével foglalkozni. Én csak a testükre „ápolom le”.
- Ami azt illeti, állok már úgy anyagilag, hogy ne kelljen mindenkivel elmennem, válogatás nélkül. Ha valaki ellenszenves, egyszerűen elküldöm a fenébe. De általában amúgy nem szoktak különösebben bunkók lenni. Sznobok és fellengzősek, mint abban a körben a nagy átlag, de ennyi. Az meg kezelhető – válaszolom, kissé összevont szemöldökkel, félre hajtott fejjel, ahogy elgondolkozok a dolgon. Közben látom az ablakon kinézve, hogy közeledünk a lakásomhoz. Ennek valahol örülök, mert annyira azért nem kellemes ebben a vizes göncben ücsörögni. Bár nem mondhatnám, hogy egyébként rosszul érezném magam. Ez a társalgás végül is egészen szórakoztató számomra.

Markot szemlátomást szórakoztatják a sztorijaim. Jókat derül mások hülyeségein, meg is értem. Nekem is egész jó hangulatom lett tőle, ahogy itt sorolom. Amit mond, attól hangosan felnevetek.
- Na, ilyen még pont nem volt, de ki tudja, kivel vet még össze a Sors. Inkább az ilyen rendőrös vagy nővérkés, tanár-diáklányos, titkárnős és hasonló cuccokra kell gondolni. Biztos ismered legalább hallomásból az ilyesmit. – Bár a sárkányos határozottan viccesebb. Mégse hiszem, hogy annyira ki szeretném próbálni. Sárkányjelmezben dugni valakivel azért tényleg bizarr lenne. Persze még minden lehet, ami eddig nem volt. A nevetéstől nehezen tudok válaszolni a kérdésre, de mégiscsak kötelességemnek érzem felhomályosítani.
- Végül is, valami olyasmi. Rá kell tekerni és húzogatni rajta – nehéz nevetés közben magyarázni, de én tényleg megpróbáltam.
- Nos, ez a munkám. Megszoktam már az ilyeneket. Nem hiszem, hogy nagyon lehetne még szex terén olyat kérni tőlem, ami meglepne – rántom meg a vállam lazán. Azt már inkább nem említem meg, hogy anno, még kiskamasz koromban kb. minden ilyen elborult dolgot kénytelen voltam kipróbálni a nevelőapám jóvoltából, akár akartam, akár nem. Miközben parkol, mintha úgy látnám Mark arcán, hogy kérdezne még valamit, kissé hezitálónak látszik, aztán végül mégis csöndben marad. Nem tudom, mi lehetett az, de nem is foglalkoztat. Ha nem tette fel, bizonyára nem is volt olyan fontos az a kérdés. Ahogy elbúcsúzik, felém nyújtja a termoszt. Igazából semmi szükségem rá, na meg teát főzni tudok magamnak is otthon, valamiért mégis elfogadom. Pedig semmi különös nincs benne, egy sima, olcsó termosz.
- Hát… köszi… - Valahogy azt veszem észre, hogy nem is annyira örülök, hogy hazaértem. Nincs kedvem még abbahagyni a társalgást. Egészen jól szórakoztam és kb. akkor érkeztünk meg, mire sikerült megtalálnunk a közös hangot.
- Figyelj csak, nincs kedved feljönni? – Nem értem, mi ütött belém, gondolkodás nélkül csúszott ki a számon a kérdés. Pedig elvből nem hívok fel soha senkit a lakásomra. Nem mintha szégyellném, vagy hasonló, végül is rend van, meg szép is, ezzel nincs gond. Csak az az én privát szférám. Szexelni se szoktam itt, szóval tényleg hátsószándék nélkül mondtam. Hogy is lehetne bármi, mikor magam sem értem, mi is volt a célom vele.

Ahogy Mark meséli az egyetemi évfolyamtársa sztoriját, én sem bírom ki nevetés nélkül, ahogy elképzelem a szitut. Szerencsére velem hasonló még nem történt. Kellemetlen lenne az ügyeletre rohanni a kuncsaftommal hasonló esetben. Mikor elfogadja a meghívásomat kicsit meglepődök, de valahol örülök is neki.
- Nincs se kutyám, se macskám, de még aranyhalam se – válaszolom mosolyogva komolytalan kérdésére és mivel vissza már úgysem tudnám szívni a meghívást, nyomomban vele, előveszem a kulcsaimat és besétálok a lépcsőházba, egyenesen a lifthez. Aránylag nívós környéken lakok, nincs mit szégyellnem. A lift közvetlenül az ajtóval szemben nyílik ki. Kinyitom a bejárati ajtót, felkapcsolom a lámpát és beengedem őt is, majd bezárom mögötte az ajtót, a kulcsot a zárban hagyom. A lakásom nem túl nagy, de rendezett. Mondjuk a kis szoba és a nappali a konyhával együtt nekem teljesen megfelel. Másfél szoba egy embernek bőven elég szerintem. Ráadásul újabb építésű, szép rendben tartott lakás, a kilátás a nappali ablakából a városra pedig szerintem egyenesen lenyűgöző.
- Érezd magad otthon! – mondom, ahogy bevezetem a nappaliba, ahol leülhet a kanapéra, ha akar. Közben átfut az agyamon, hogy tulajdonképpen még soha nem hívtam ide vendéget ezelőtt. Arra mindig kínosan ügyeltem, hogy „ne hozzam haza a munkát”, barátaim pedig nem igazán vannak, akiket meg akarnék ide invitálni.
- Egy sört vagy kólát esetleg? – kérdezem, miközben a hűtőhöz lépek, ha kér valamit és adok neki belőle egy dobozzal. Mindkettőből akad dobozos kiszerelés. Ezután rátérek arra, amire már vágyok egy ideje. Megszabadulni a vizes gönceimtől. Ügyet sem vetve arra, hogy ott van, nekiállok lehajigálni magamról a ruhákat. Engem igazán nem feszélyez, a munkámból kifolyólag hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy mások, akár szinte teljesen idegenek is meztelenül lássanak, eszembe sem jut, hogy ezen ő esetleg fennakadhatna, vagy bármi hátsó gondolatot is feltételezhetne. Én csak szeretnék végre száraz, tiszta ruhába öltözni.

Mark kérdése kicsit váratlanul ér, hirtelen nem is tudom hova tenni.
- Ami azt illeti, jól megvagyok egyedül is. Mondhatni, megszoktam már az egyedüllétet. Na meg, gondolj csak bele, melyik csávó tolerálná a gondolatot, hogy a nőjét egy este alatt pénzért több idegen pasas is megkettyinti? – A mondandóm végére pimaszul elmosolyodok, már csak azért is, hogy ellensúlyozzam a válaszom elejének kimértségét. Tényleg nincs szükségem senkire. Ami azt illeti, bár ezt külső szemlélő aligha mondaná meg, hiszen tudok én megnyerő és barátságos, meg kedves lenni, a munkámhoz ez egyébként is elengedhetetlen, de érzelmileg belül teljesen üresnek érzem magam. Nem érzek senki iránt semmit. De tényleg, a világon semmit. Legfeljebb szexuális vágyat, de az meg csak ösztön. Nem tudom, mindez annak köszönhető-e, amit a nevelőapám tett velem anno. A lényeg, hogy így van. A testvéreimet, az anyámat szerettem. Valamikor nagyon régen. De már az érzésre is alig emlékszek. Különben sincs értelme beengedni az életembe senkit. Csak felesleges gondot okozna. Ezt persze nem osztom meg Markkal. Csak mosolyogva kiveszek egy doboz kólát és odaadom neki, mielőtt a ruhásszekrényhez lépnék. Érzékelem, ahogy végigmér, mikor levetkőzök, de nem tulajdonítok neki jelentőséget. Érzem, hogy nem akar semmit, de egyébként meg férfiból van nyilván. Engem nem zavar. Kérdésre megmerevedek kissé.
- Nem. New Yorkban születtem. De már jó pár éve itt élek – válaszolom végül közömbös hangszínen. Nem szeretek a múltamról beszélni. Az igazat sose mondom el róla senkinek. Ezért is jobb lesz ezt rövidre fogni. Nem akarok erről többet elárulni a szükségesnél. Közben magam köré tekerek egy törülközőt. Ekkor veszem csak észre, szegény srác mennyire rácsavarodik a fűtőtestre, hogy megszárítsa valamelyest a ruháit. Tekintetemet visszakapom a ruhásszekrényemre és ekkor a felső polcon észreveszek egy férfi pólót. Évek óta ott van már. Még Jimé, a bátyámé volt. Egy szentimentális pillanatomban dobtam bele a táskámba, mikor csomagoltam, hogy lelépjek otthonról. Akartam valami emléket tőle, aztán behajítottam a szekrény mélyére, mikor ideköltöztem. Azóta szinte el is felejtettem. Talán jobb is lenne megszabadulni tőle. Ez Jim egyik kedvenc pólója volt. De hát ő már úgyis halott, hiszen a nevelőapám, az a szemét egész egyszerűen leszúrta… Elég ebből, nem akarok visszamenni a múltba! Soha. Ideje megszabadulnom ettől a vacaktól is. Lábujjhelyre állok és kibányászom a polcról a pólót. Egy sötétkék, feliratos póló. Jim, a bátyám tizenhét éves volt, amikor meghalt, de elég nagyra nőt már addigra, szerintem nagyjából megfelelő lehet a méret.
- Tessék, vedd fel ezt, nehogy megfázz itt nekem. A pólódat ráteheted a radiátorra, míg itt vagy. Ezt meg igazából meg is tarthatod, ha gondolod, én úgysem veszem hasznát. Akié volt, annak meg már nincs szüksége rá – gyorsan elhadarom és felé dobom a pólót, meg sem várva a válaszát. Csak elkapja, gondolom.
- Ne haragudj, most elszaladok zuhanyozni. Sietek. Addig is érezd magad otthon. – Azzal elindulok a fürdőszoba irányába. Nem félek egyedül hagyni, nem hinném, hogy tolvaj, de ha az volna, se hiszem, hogy találna annyi idő alatt bármi értékeset, amíg végzek. Nem tartok sok pénzt itthon és nagyobb értékeim sem igen akadnak, ami meg igen, azért igencsak kutakodni kell, ha az ember nem tudja, hol keresse.

Ahogy Mark beszél, abból érezni, biztosan fontos lehet neki a barátnője. Olyan lelkesedéssel beszél róla… Jó lehet ennyire szerelmesnek lenni. Vagy pont nem, ha esetleg utána pofára ejtik az embert. De remélem, ő nem jár így. Nem kívánnék neki ilyet. Nem ismerem ugyan annyira, de, bár elsőre kicsit zakkantnak találtam, egész jó fejnek tűnik. Bár ez csak olyan felszínes megállapítás. De jól is van ez így.
- Határozott egy lány lehet a barátnőd – jegyzem meg szórakozottan, mosolyogva. Kivételesen nemcsak elengedem a fülem mellett, amit mondott. Ezzel még nem ástunk talán a kellemesnél mélyebbre lelki dolgokba, úgyhogy ez rendben is van. Amíg nem viszi túlzásba az áradozást, nem untat. Kérdés nélkül veszi fel a pólót. Ekkor látom, hogy még mindig tiszta víz. Kikapok egy tiszta törülközőt is és felé dobom.
- Úgy látom, erre is szükséged lehet – teszem hozzá egy mosollyal az arcomon. Aztán ki is viharzok a fürdőbe. Jól esik a meleg víz, de nem akarom sokáig áztatni magam, ha már vendégem van. Talán az se túl ildomos, hogy így ott hagytam. A hajamat is megmosom, amilyen gyorsan csak tudom. Aztán felkapom a fürdőben lévő köpenyemet, a törülközővel pedig turbánt alkotva betekerem a vizes hajamat. Így lépek ki a nappaliba. Nem zavar, hogy így lát, nem éppen a legkívánatosabban, smink nélkül, törülközőbe csavart hajjal. Megjegyzésére megint elmosolyodok.
- Persze, így már sokkal jobban is érzem magam. Ami meg azt illeti… elvileg nincs semmi különösebb baja a gépemnek, de ha már itt vagy, esetleg vethetsz rá egy pillantást. Hátha ráfér egy karbantartás, vagy ilyesmi. Én az olyasmivel nem igazán szoktam foglalkozni. – Azzal bemegyek a hálószobámba és kihozom a laptopomat az asztalomról. Leteszem a dohányzóasztalra. Egy viszonylag új, menő, azt hiszem elég jóféle kis gép. Bár mint mondtam, én annyira nem értek a dologhoz, épp ezért, ha már felajánlotta, megmutatom neki. Jobb megelőzni a bajt, ha már adódott egy ilyen lehetőség.

Leteszem a gépet és aztán csak hagyom, hogy Mark tegye a dolgát, én az ajtófélfának támaszkodva várok. Megjegyzését csak egy futó mosollyal nyugtázom. Elgondolkozok rajta, vajon említette-e, mivel is foglalkozik, de mivel nem figyeltem túlságosan az autóban az élete ügyes-bajos dolgairól levágott szóáradatára, nem tudom felidézni. Igazából mindegy is. Úgyse fontos, ezért úgy döntök, nem kérdezek rá. Minek is? Ért a gépekhez, ez látszik, ennél több nekem most nem lényeges. Meg ki tudja, látom-e még ezek után. Igyekszem figyelni arra, amit végül a gépről mond, de mivel nem vagyok egy informatikai zseni, csak a lényegét próbálom kihámozni.
- Nos… ami azt illeti én nemigen értek hozzá szóval… állítsd be úgy, hogy nekem a lehető legkevesebb gondom legyen vele, légyszi – egy mosollyal még megtoldom a mondandómat, nem mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy teljesen hülye vagyok a témához. Tuti levágta, de ez végül is mindegy. Nem ehhez kell nekem érteni a megélhetéshez. Közben tekintetem az üres kólás dobozra siklik. Fogalmam sincs, mióta lehet üres.
- Izé, ne haragudj, kérsz még egy dobozzal esetleg? – kérdezem kissé hadarva.
- Bocs, pocsék vendéglátó vagyok, nem szoktam vendégeket fogadni – szabadkozom. Pedig igazából nincs is rá különösebb szükség talán. Nem is értem, minek mondtam ezt el neki…