Zene...csak mert az új albumukba is belezúgtam :3

Nem zavar egyáltalán, hogy újra rám tapad valami, jelenleg a sár, a homok helyett, mér nagyon nem végeztem vele, szóval lesz idő ezt is lemosni! Egyelőre élvezem ahogy a földre pakol, és újra megy a huzavona....amit meglepő mód most ő kezd, d ki vagyok én hogy megállítsam? Na meg minek tenném?!
Viszont én se bírom ki, hogy vissza ne vágjak, ahhoz túlságosan is felpörgetett, és a fantáziám is meglódult, piszkosul ki akarom élvezni ezt a pár órát, amíg még vele lehetek! Így hamar a hátára is nyomom, és ingerlem a testét a sajátommal..hmm tetszik ahogy reagál, ahogy szinte minden kis rosszat sejtés nélkül szorít rá a derekamra...Felnyögök az érzésre, mert ahogy most én játszom kicsit vele, az nem csak őt indítja be...mégis...nem tántorodhatok el a tervemtől...
Meg is éri az eredmény, szinte kis híján felröhögök, ahogy felkapja a fejét. Kárörvendő lennék? Jelenleg rohadtul! De várom, minden porcikám azt várja menjen csak bele a játékba! Eddig ő diktált, most én akarom kicsit átvenni a gyeplőt, még ha utána vissza is veszi... Bingó! Halványan de kiveszem a vigyort, és a sóhajt is hallom, így már erre a kis reakcióra is meglódul a vérem, hajszára készen, és izmaim megfeszítve el is tűnök. Keressen csak!
Látom ahogy felpattan felméri a környezetét, erről valahogy a természetfilmek ugranak be, amikor valami ragadozó préda után les....én meg a bokorban gubbasztok mint valami idióta, és úgy osonok távolabb tőle. Gyors vagyok, de azért azt nem kockáztatom meg, hogy hófehér seggel átrohanok a füvön...még ha veszettül élvezném is ahogy utánam iramodik...nem akarok a nyakamba még két gumibotot, meg tányérsapkás idiótát, akik a közszeméremről beszélnek, meg annak a megsértéséről...
Reccs...apró nesz...mégis...a picsába!! Észrevett, látom, így kalapáló szívvel, sokkal inkább az izgalomtól, mint a valódi félelemtől iramodok neki, jó futó vagyok, ezt tudom...de...nahát ő jobb?! Máris megfog, és én a mellkasán nyekkenek, ahogy magához ránt. De tetszik, piszkosul! Szavaira megremegek a vágytól, ami elfog és az izgalomtól...mondom én perverz egy madárka vagyok, ha ettől indulok be...de ez mégis jobb mintha félig hullára veretném magam, és attól élveznék...
- Miért nem kéne?... - vágok vissza hangom kissé továbbra is rekedt, búgó, de pimasz. Nem lihegek, ennyitől nem fáradtam ki, a légzésem is sokkal inkább más miatt szapora...MIATTA...na meg amiatt a bizonyos testrésze miatt, ami éppen a fenekemnek nyomódik, és már csak mély ösztönből sem bírom ki, hogy meg ne riszáljam kicsit a csípőm, még jobban hosszá simulva ezzel. Csókjai forrón égetik a bőröm, és csak még szaporábbra veszik a légzésem, ahogy a vágy utána egyre jobban gyűlik bennem, egyik karom felemelve a hajába fúrom az ujjaim, nem durván, de ott tartva a fejét, ahol épp tart, de nem korlátozva csak egy pillanatig, kiélvezve a csókját. - És akkor most ki kéne engeszteljelek?... - kérdezem játékosan, nyögve egyet, ahogy a tenyerét a mellemen érzem.

(Felőlem, de most te kezdesz ott *most nagyon keményke érzi magát XDxd*)

- Akkor gondold csak át még egyszer. - Ez esetben vagy nem gondolta eléggé komolyan vagy nem fogalmaztam valami meggyőzően vagy csak én nem tudom ezt elhinni neki.
- Ahogy mondod és általában pontosan ők is azok akiket csúnyán kihasználnak vagy így vagy úgy. - Aztán pedig jöhet a siránkozás, blablabla... Iszonyú idegesítő tud lenni. Ápoló azért lesz valakiből mert túl ostoba volt ahhoz, hogy tovább lépjen és befejezze az orvosit majd doktoráljon vagy megpróbálta, de még úgy is ostobának minősült a mércéhez vagy mert tényleg ezt szeretné csinálni az simán csak bolond mint én vagy mert lövése sem volt arról, hogy mégis mit kezdjen unalmas életével és ez tűnt ésszerűnek, izgalmasnak vagy épp mert nem volt más választása és ez van.
- Követeld csak... - Más különben meg sem fogok szólalni. Mindig csak lepisszent. Tudok én csendben is maradni, de az sem kevésbé idegölő mintha kérdezősködnék. De ezt is ki lehet próbálni. Látom nagyon oda van a ki meddig bírja cérnával játékhoz, hát játszunk.
- Nem hagyom. Nem engedem. - Újra nyelvet öltöttem rá. De ráfázok én még erre egyszer, hogy akkor mi lesz azt nem tudom vagy ki tudja? Talán pillanatokon belül azzal is szembesülök, bár kétségbe vonom, hogy tényleg megtenné-e vagy ezt is rosszul teszem?
- Olcsó trükk. - Olcsó, átlátszó, de ugyan akkor cáfolhatatlan. Kis okos...
- Ez az! Köszönöm! - Egy fogkrémreklámhoz is méltóan mosolyogtam legalább is mintha enyém volna a főnyeremény. Nem igaz, hogy ennyire könnyen tud nekem igazat adni, mert ez már nem az első eset és ha nem hallottam volna tisztán... Azt hinném, hogy egy férfinak kín szenvedés egy nőnek igazat adnia vagyis mindig olyan kín keservesen tudják kimondani azt, hogy igazad van bazd meg.
- Ebben azért volt némi irónia, de hogy válaszoljak a kérdésedre. De, az voltál. - Mi tagadás, tényleg az volt egy csöppnyi hátsószándékkal. De kérem szépen az kinek nincs? Senki sem szent.
- Vagyis fogjam be... - Értem én. Nem probléma. De ha egyszer eleget teszek kérésének, aztán úgy fog majd könyörögni, hogy végre szólaljak meg, mondjak valamit vagy akár kérdezzek, csak ne hallgassak már tovább.
- Nem biztos, hogy nekem erről tudnom kéne. - Különösen ha hasonló okok miatt nem tudott szegény pára aludni. Egy, mert semmi közöm hozzá. Kettő, mert nem érdekel. Három, mert ez azért jelentene számára némi hátrányt... Ami persze behozható kisebb erőfeszítésekkel na meg persze idővel. Én semmilyen körülmények között sem vagyok hajlandó beérni a második hellyel. Az olyan... Megalázó? Na és persze kicsinyes rám nézve és nekem csak ez számít.
Őszintén fogalma sincs mennyi idő telt el. Én csak ámulok meg forgolódok körbe-körbe. Szédítő egy élmény. Már nem strapálom magam azon, hogy megtaláljam. Elvégre majd ő megtalál. Nem, nem bújócskázni akarok. Abból azért már mindketten kinőttünk és számomra egy örökké valóság is volna mire rábukkannék, addig viszont hatszor eltévednék és hatvanhatszor kiakadnék.
- Ezt ma már másodszor játszod el velem. - Nem hiszem el, hogy észre sem vettem, ahogy mögém lopakodott. A kis lopakodó. Ha ez ennyire jól megy neki fényes nappal, akkor mire képes éjjel?
Az egy dolog, hogy gyorsan kitapasztalta a gyenge pontjaimat, de nem kéne minden adandó alkalommal rájátszani... ez olyan nem fair velem szemben. Nem fair... Mintha ezt említettem volna már párszor az utóbbi néhány órában. Többször is mint kéne. Talán már annyira, hogy hozzászoktam. Végtére is nekem annál csábítóbb minél bonyolultabb. Nem szeretem mikor valami túl egyszerű és könnyű. Abban mégis mi az izgalmas? Izgalom pedig kell. A Meglepetésekhez már nem tudok olyan simán hozzászokni. Mellette szinten mindenre figyelni kell... Mindenre amit tesz, amit mond és arra is amit nem... Na ezt rakja ki nekem valaki.
- Legalább sikerült tisztességesen leégetned a nyelőcsövedet? - Nevettem, mert csak úgy elképzeltem, hogy a gőzölgő kávét is úgy húzta le mint odafent, akkor égető élményben lehetett része. Én a kevésbé forró kávéval is meg tudom égetni a nyelvem, hát még amit két perce töltöttem ki...
Lassan odaérünk és szinte már mindenről esett szó, mindenen átrágtuk magunkat, mindenről beszéltünk csak épp még arról nem amiért elméletileg itt volnánk. Szóval, lassan jól volna elgondolkodni azon, hogy miről is szeretnénk beszélni. Mert felőlem aztán egész nap sétálhatunk és szerintem tudnánk is mivel szórakoztatni egymást, de ő ragaszkodott hozzá, hogy beszéljük meg a történteket.

Tény, hogy nem voltam elég gyors. Azt hiszem kezdek belassulni. Kialvatlanságom jelei szép lassan megmutatkoznak. Komolyan mondom a végén olyan leszek már mint egy lassított film, de ahhoz még pár óráig húznom kell. Így simán csak ki lestek akadva mindenen, szóval jobban teszi ha kétszer is megfontolja mit tegyen vagy mit mondjon. Ilyenkor általában olyan ne szólj hozzám napot tartok, mert mindenkivel csak összeveszem és mindenbe bele tudok kötni, na meg persze mindenkibe. De azt egyébként is. Csak, hogy itt most nem én vagyok az egyetlen, aki semmit sem aludt. Mondhatni egy szemhunyásnyit sem. Szóval kíváncsian várom kialvatlansága jótékony hatásait.
- Te, te most tényleg...?! Naaaa... - Nem hiszem el, hogy tényleg képes volt megharapni a nyelvemet. Úgy kell nekem. Gondolom most valami ilyesmi következik. De ahelyett, hogy hisztibe vagy csérogásba kezdtem volna inkább csak nevettem ezen az egészen. Most már ezt is tudom és azt hiszem többet nem teszem majd próbára.
- Volt nekem egy rossza szavam is? - Merjen csak most igennel felelni. Közlöm vele nem egyedül csak ő az elvetemült kettőnk közül. Amúgy meg nem szeretek panaszkodni, szóval lehet örülni. Az is tud ám kegyetlenül idegesítő lenni. Bátran kijelenthetjük, hogy hisztitől és panasztól mentes vagyok. De azért még nem kell eljárni az örömtáncot. Ez nem azt jelenti, hogy nekem mindig minden megfelel és hogy egy szót sem szólok. Fenéket. Nem erősségem az alkalmazkodás. Valahogy belőlem ez a képesség hiányzik vagy csak nagyon nehezen megy. Nem kell aggódnia ha majd valami nem tetszik úgy is a tudtára fogom adni. Lehet nem szokványos módon, de biztosra vehetjük, hogy érteni fogja a burkolt vagy épp cseppet sem burkolt célzásomat. Nem bízom a véletlenre a dolgot.
- Jóóóó, akkor nem azt mondtad. - Lényegében már úgy sem számít és ha belepusztul sem tudja már megmásítani a véleményemet, mert én ilyen kis makacs vagyok. De láthatóan már nem csak az én csőrömet piszkálja a dolog és már nem csak engem untat, szóval tényleg jobb lesz ha inkább csendben maradunk. Ugyan profihoz méltóan tudok kötekedni, de most valahogy még ahhoz is fáradt vagyok és nincs túl kedvem értelmetlen vitákhoz. Hát tegyünk egy szívességet.
- Én mondtam, hogy nem babusgatok. - Feleltem nevetve. Bár kétségtelenül szép munkát végeztem.
- Amúgy meg magadnak köszönheted. - Ha nem tett volna az ügy érdekében, akkor azok a karmolásnyomok és apró kis sebek nem volnának ott. De szerintem nagyon is jó helyen vannak. Én pedig igen nagy örömmel csináltam őket. Hagy ne említsük meg, hogy eleinte szinte alig érintették körmeim a bőrét. Csak úgy játszadozva cirógattam végig a hátát és aztán mindketten tudjuk mi következett, nem?
- Ha ez megnyugtat nem elég nagyok és mélyek ahhoz, hogy beletudjanak ragadni a felsődbe. Persze attól érzed majd, hogy azok ott vannak. De várd csak ki az estét. Amikor majd ráfekszel és mindenütt égni kezd. - Íme a diagnózis. Na akkor lesz csak az én nevem imába foglalva. Akkor lesz csak igazán szép ha én is itt leszek még akkor és végig nézhetem az a szenvedést, mert az már az. Volt már szerencsém hasonlót kreálni és aztán kenegethettem szinte óránként, mert mindig beleragadt. Éjjel meg aztán főleg... Mondanám, hogy aludjon hason, de hát...
- Az hogy a hátam mögé lopakodsz azt kevésbé. - Ez annyit tesz, hogy lankad a figyelmem. Mert általában észreveszem az ilyesmit és minden apró kis neszre felfigyelek, most viszont semmi...
- Egyáltalán nem. - Nekem aztán mindegy. Kényelmesebben elférünk. Ott akár még el is terülhetek ha úgy tartja kedvem.

- Én meg nem gondoltam, hogy tényleg... - Tényleg nem. Úgy is nézhetjük a dolgokat, hogy csak visszakapok mindent szépen lassan, bár azt erősen kétlem. Tudom, pimaszságom nem ismer határokat, de neki sincs oka panaszra egyáltalán. Pont amikor a legjobban bízom benne, hogy ezt most nem... ezt nem csinálja meg velem, már csak azért is. Elképesztően... pimasz és szemtelen.. és tényleg mint egy neveletlen kölyök. Tudom engem sem kell félteni, de én olykor túl sok mindent komolyan veszek már. Belőlem sok minden hiányzik már, ami egy tiniben még ott van. Én nem vagyok sem naiv, sem ostoba. Nem hiszem azt, hogy a világ csakis körülöttem mozog és hogy minden csak azért van, mert én úgy akarom vagy sem. Valamint, hogy az egész világ ellenem van, mert nem kaptam meg... példának okáért azt a pasit, aki nekem minden áron kell... mert az a ribanc kell neki, aki történetesen egy napja még a legjobb barátnőm volt. Ne, na én ettől megkímélem a világot. Viszont az anyám szerint mindig olyan kis bolond voltam. Na én ezt tagadom. Én csak nem várom, hogy a számba repüljön a sült galamb. Egy, mert meg nem enném. Kettő, mert már zsibbadnak az arcizmaim.
- Tessssék? - Kérdeztem vissza hitetlenkedve. Azért tény, ami tény. Néha ő is lenyelhetne ezt-azt. Nem kell ám mindent kimondani amit gondolunk.
- Na azért. - Piszok nagy szerencséje volt, hogy ezt hozzátette, mert ezen azért már kiakadtam volna egy csöppet, úgy tényleg. Utálok veszekedni, de ha egyszer valakinek nincs igaza, nekem meg igen?!
Neki talán nem tűnik fel... Ha már meg sem szólalt akkor minden bizonnyal nem tűnik fel neki, hogy ez úttal csakis a saját fegyverét fordítottam ellene és használni sem voltam rest és ő még csak észre sem vette, szóval még sikerrel is jártam. Csakis azért hagytam rá végül a dolgot, hogy befogja végre és tovább lépjünk. Mert úgy sem hagytam volna magam és tudom, hogy ő sem. Valamit tennie kellett...
- Te akartad. - Vontam meg a vállam. Most mégis mit mondhatnék. Úgy is tudom, hogy ő akarta és ő is tudja, akkor meg minek kell ez? Teljesen feleslegesen civódunk.
- De tudod mit? Akkor most megígérem, hogy több nem lesz. - Majd csak túléli valahogy... Ez azért még hozzám mérten is gúnyos volt. Majd csak kibírom valahogy.
- Gondom lesz rájuk. - Bólogattam nem túl bizalomgerjesztően mosolyogva. De még milyen?
Szívem szerint én már most elterülnék, de egyelőre én is csak leültem vele szemben majd elhelyezkedem törökülésbe. Aztán a fene se tudja meddig leszünk itt. Én nem fogom magam zavartatni. Ha meg valakinek valami nem tetszik hát legyen mersze szóvá tenni.
- Játszunk, de te kezded. - Ebből aztán nem engedek. Igazából mert még fogalmam sincs mit kérdeznék és ezen azért még elgondolkodnék és ez persze attól is függ, hogy ő mire kíváncsi.

- Netalán szeretnéd, hogy részletezzem? - Mert ahhoz sem leszek rest, ha valóban hallani akarja, hogy mi miért történt, de szerintem ez mindkettőnk számára egyértelmű és világos más különben az ég világon semmi sem történt volna és én erre szívesen emlékeztetem ha az uraságnak úgy tetszik.
- Csináld még, kérlek... - Játszottam vissza fejemben az eseményeket csakis kiváltképp az ő kedvéért. Persze ha nagyon gonosz akarnék lenni, akkor nem úszná meg ennyivel ezt sem és még produkálnám magam mellé, csak hogy most nincs kedvem. Javítson ki ha tévedek, de nálam ez nagyon is annyit jelent, hogy akarja, hogy folytassam, én pedig folytattam. De most tényleg ezt fogjuk elemezgetni?
- Nem, még eddig nem mertem. - Félek, hogy több volna a látvány ami a tükörben fogad mint ijesztő. Én meg semmit sem hoztam magammal... Jobban mondva semmi sincs nálam, amivel elfedhetném. Szóval mindenki láthatja, hogy nekem ilyen is van és esetleg még azt is hozzámellékelhetem, hogy veszettül élveztem.
- Tegyél csak próbára. Én kibírom, hogy nem teszem. Na és te kibírod, hogy nem teszem? - Mindenféle probléma nélkül meg tudom ígérni neki és ha valóban úgy szeretné, amit erősen kétlem, akkor meg is tartom amit ígértem.
Sosem voltam jó igazán az efféle mesélj magadról dolgokban, mert hát számmora nem túl érdekfeszítő magamról mesélni másokkal ellentétben, akik ódákat tudnának zengeni tökéletességükről, hát én nem. Ezért is szeretem jobban a kérdéseket. A tiszta kérdéseket és nem a még megkérdőjelezhetőeket vagyis azokat amelyekbe én nem tudom belekötni. Ebbe is beletudnék azzal, hogy rákérdeznék mire kíváncsi egész pontosan, mert ez így egy elég széles körű meghatározás. Viszont nem ebben maradtunk. Legalább is szerintem ennek a játéknak nem az a lényege, hogy a másik visszakérdezzen és tudtom szerint nem is azért vagyunk itt, hogy tovább bosszantsuk egymást. De ha már én nem tudtam mit előhúzni a tarsolyomból, akkor kénytelen leszek összeszedni magam, bár amiatt nem kell aggódnia, hogy untatni fogom, mert nem.
- De nekem akkor sem volt túl sok mondanivalóm a munkámmal kapcsolatban és most sincs. Akkor is csak még annyit kellett volna hozzá tennem, hogy: Igen, ápoló vagyok. Csak épp engem nem a kórházban találsz meg, hanem a fegyházban. Ez a válasz így kerek egész. - Fogalmam sincs mit mondhatnék még. Soha semmit sem tudtam szokványosan csinálni, ez most miért lenne más?
- Én jövök. Tudni szeretném miért is vagyunk most itt. Az egyik, hogy szeretnéd valahogy kidumálni a dolgot csak még nem tudom hogyan. A másik, hogy többet akarsz... Melyik? - Az egyikbe biztosan beletrafáltam. Kérdés, hogy melyik a helyes válasz. Ha az előbbi volna azt is meg tudnám érteni. Nem állíthatom, hogy kihasznált, mert nem. Akartam ott lenni. Ahhoz viszont, hogy elkönyveljük mint egy egy éjszakás kalandok ahhoz túl sok mindent volt a dologban és ő túl figyelmes volt. Ha csak azt akarta volna minek vacakoltam volna ennyit? Az olyasfajta emberkék nem a türelmükről a híresek. Na de sosem lehet tudni. Azt sem tartom kizártnak, hogy szép volt, jó volt, de ennyi volt viszont ettől eltekintve nem kéne egymás torkának esnünk.
Ami viszont a másodikat illeti, azt én sem tudom hogyan csinálnám. Különben is az első verzióhoz már sokkal többet volt szerencsém. Így azt a folyamatot már nagyon ismerem, de ki gondolná? Mindig hallhatok valami újat. Legalább nem olyan egyhangú.

- Miért? Talán nem így volt? - Most merje azt mondani, hogy nem. Pusztán jó poénból kaphat még pár jópofa cukiságot. Nem tehetek róla. Szeretek nyomot hagyni az emberekben. Ezt csak meglehet érteni, nem? És még mielőtt... Nem, nem fogom feleleveníteni az emléket, mert én tisztán emlékszem rá és nekem ez elég. Tudom, hogy is. Akkor meg mi történt? Nincs mivel visszavágni. Tény, hogy én nem igazán sokat beszéltem, de ennek inkább örülnie kellene. Ha azt akartam volna már rég a falra mászott volna vagy a falat kaparná idegességében és már könyörögne, hogy fejezzem már be végre. Hm, talán majd egyszer ezt is kipróbáljuk.
- A pöttyös az igazi. - Azt a de humoromnál vagyok ma. Csak nekem valahogy kevésbé vicces. Talán mégis csak jobb lett volna vetni rá egy pillantást és még ott rosszul lenni és nem a későbbiekben szembesülni a tényekkel, mire már körbe jártuk a fél várost. Elképzelésem sincs róla, hogyan festhetek. Na jó, egy kicsi azért van. De azt elárulom, hogy egyik sem tetszik igazán.
- Dehogynem. - Ezt nem hiszem el. Komolyan mondom penge elmére utal, hogy valaki ennyire tudja rólam, hogy mit tudok megállni és mit nem. Egyébként sem szeretem mikor valaki megakarja mondani nekem, hogy mit tegyek. Na már most az sem kevésbé bosszantó ha valaki megszeretné jövendölni, mert abban én nem hiszek. Ugyan akkor még magamnak is képes vagyok ellent mondani bármikor és bármiben, szóval semmit se kéne túl biztosan állítania.
- Bármikor meg tudom játszani a butácskát... - Csak épp nem szeretem. De az még egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem is menne. Még ha igaza van se adom olyan könnyen. Még hogy én vagyok pimasz? Legyen. De ő meg akaratos és követelőző!
- Akartam már előbb is mondani, de belém fojtottad a szót. - Amit nagyon nem szeretek. Oké, hogy majd itt elmondom, na de mit? Nekem tényleg nincs túl sok mondanivalóm viszont annál több kérdésem van. Nem sűrűn fogom megválogatni. Felőlem itt ücsöröghetünk akár egész nap és beszélgethetünk, de csak miután megtudtam amit akarok. Azután jöhet bármi.
- Talán. - Ez most talán nem a legkielégítőbb válasz volt a részemről, de hát ez még édes kevés egy egyszerű, de határozott igenhez. Viszont annyira tudtam, hogy az már nekem is fáj. Nem az, hogy igazam van, hanem hogy túlnyomórészt mindig igazam van a fontosabb dolgokat illetően. Mert már ismerem annyira az embereket, hogy tudom mi után, mi következik. Ami olykor inkább hátrány mint előny. Nem végződhet mindig minden jól...
- Na és nálad mit takar az a többet? - Mert hát ez sem olyan egyértelmű minden esetben mint amennyire egyértelműen hangozhat. Mert van aki a kevesebbnél többet akar és van aki a többnél is többet akar. A következményekkel viszont senki sem számol... Nem is kell feltétlenül. Jönnek azok maguktól is.

- Értem, szóval tényleg ne akarjam látni. - Pedig fogom, legalább is azokat az elképedt tekinteteket mások arcán, hogy ezzel a lánnyal meg mi történt vagy ezek a mai fiatalok?! Csak nem lehet olyan nehéz összerakni a képet, hogy mi történhetett. Bár azt erősen vitatom, hogy Vegasban nem élnek vadállatot, csak én nem tartom velük a kapcsolatot. Komolyan mondom ma már aki tíz-tizenöt évvel idősebb az adott korosztálytól az már azt hiszi magáról, hogy szent... Feje felett meg a glória lebeg, csak én még soha egyet sem láttam. Mert ugye az idősebbek soha semmi rosszat nem csináltak és lassan már tényleg a szenteknek kéne szégyellniük magukat és szép sorjában lepotyogniuk az égből.
- Azt is teszem. - Talán nem már megint pimasz voltam? Nem tehetek róla, de nekem már szinte fel sem tűnik. Én akkor sem állítottam, hogy ódákat tudnék zengni izgalmas életemről, csak egy a számára talán jelentős dolgot még hozzácsatoltam volna. Nem panaszkodom... Nem unalmasak a hétköznapjaim és szürkének sem nevezném őket. Meglehetősen élénk színekben pompáznak. Soha sem egyforma, változatos... Kék, zöld, lila, vörös... és ezeknek a kombinációja. Mindig láthatok valami újat, így egyhangúnak sem mondanám.
- Gondolom visszakérdezni nem ér? - Tudom most is azt teszem és azt is tudom, hogy ezt sem hagyja majd szó nélkül. De azért most úgy érdekelne, hogy mégis mit várt volna? Egy sima igent? Az nem lett volna kissé elhamarkodott? Sok minden vagyok, de felelőtlen az aztán biztos nem!
- Sokáig tartott. - Tényleg, még csak most jött volna az a kíváncsi tekintet. A világért sem zavartam volna meg a nagy hümmögésben, de már kezdtem türelmetlenkedni. Már épp készült ki törni belőlem, hogy most már tök mindegy mi az, csak mond már ki végre!
- Hát tudod van akinek elég az ami az éjszaka történt és van akinek több kell annál. Azt a kérdést spóroljuk meg, hogy nálam melyik élvez előnyt... - Nagyon remélem, hogy ez neki is legalább annyira egyértelmű mint nekem. Számmora ez nem is kérdéses. Volt már szerencsém mindkettőhöz viszont az egyiknek mindig utat kellett mutatnom a helyes irányba. Komolyan nem értem azokat a nőket, akik csak úgy engedik, hogy használják őket mint valami egyhasználatos... Na hagyjuk inkább. Azt azért még hozzá kell tenni ,hogy még élvezik is a helyzetet!
- Tegnap a bárban... Nem tűntél túl feldobottnak és nem is hiszem, hogy ünnepeltél azzal a pezsgővel. Szóval, mi a sztori? - Ne feledjük, hogy ő választotta éppen ezt a játékot. A kérdésekben pedig jó vagyok. Így most is megpróbálok kitenni magamért. Biztos, hogy van valami sztori. Nem úgy festett mint akinek az volt élete egyik legszebb napja. Egy másik kérdés, hogy ő akarja-e, hogy én erről tudjak. A feladat feladva...

- Hát azt erősen kétlem. Sőt, szerintem inkább ne legyél akkor a közelemben, amikor majd meglátom. - Ez a meglátod majd büszke elszel rám nekem semmi jót sem jelent. De ha nem mondta volna, akkor is tudnám, hogy gyönyörűen festhetek és nincs értelme még egyszer eljátszani ezt az akartam nem akartam, te csináltad dolgot. Mindketten akartuk és néhány kis harci sérülésbe egyikünk sem fog belepusztulni.
- Ezt úgy csináld meg még egyszer, hogy én is elkezdek valamivel játszani. Attól a te hajad is garantáltan égnek fog állni, de már kevésbé fogod élvezni. - Annyira utálom... De azzal nem próbálkozom meg még egyszer, hogy ezt a tudtára is adjam, mert most egész biztosan nem is csókolnám meg. Ellenkezőleg, most úgy megcsapnám.
Próbálom eligazgatni és menteni a ... menthetetlent. De legalább addig is lefoglalom mindkét kezem.
- Remélem most elégedett vagy. Tessék... Most hogy nézek ki? - Sírni, üvölteni tudnék, hogy a hajam!!! Tessék, most úgy nézek ki mint aki hat hete nem látott fésűt vagy csak inkább mint akinek az áramfejlestővel volt randevúja.
- Én a te helyedben jobban vigyáznék rá. Még majd a végén elviszi a cica. - Vágtam vissza sértődötten, csak mint egy kislány akinek meghúzták a haját. Nem, ez még annál is rosszabb. Még mindig őrjöngeni tudnék, de nem. Túl sokan vagyunk. Gondolom anélkül is látszik rajtam, hogy boldogságom határtalan.
- Azt hittem, hogy ez nyilvánvaló. Szóval akkor mégsem? - Nem hiszem, hogy ez akkora fejtörést okozna... és ha csak arról volna szó az mindig könnyebben kicsúszik mintha valaki tényleg komolyan gondolná a dolgot csak nem tudja hogyan mondja el.
- Ezt majd én eldöntöm, jó? - Még bele sem kezdett. Mégis honnan tudná, hogy szeretném-e hallani? Egyáltalán miért ne akarnám? Más köl9nben fel sem tettem volna a kérdést. Én nem kérdezősködök olyanféle dolgok felől, amiket igazából nem is akarok tudni.
- Igen, az emberek általában mindig valami miatt szakítanak. - Fektettem külön hangsúlyt a valamire, de egyáltalán nem gúnyosan. Ez nem lehet igaz. Annyira tudtam. Mindig egy nő van a dologban, mindig.
- Várjunk, mi az hogy mostanára halott? - Amit ez után mondott azt már meg se hallottam. Nekem ez már így magába sok volt, na meg persze sokk is. Mi az hogy mostanára halott? Az emberek nem halnak meg csak úgy. Csak, hogy épp nem villognak még a fejem felett a kérdőjelek. Nekem ez már nem tetszik, de attól még hallani akarom. Nem volt túl gyászos vagy sajnálkozó a hangja, szóval itt valami nagyon nem kóser.

- Merj csak... Még egyszer ezt csinálni. - Csak, hogy még a fülem nem füstöl és éppen hogy csak még tüzet nem okádok. Bár ha tudnék már azt is régen megtettem volna. Már a saját számat harapdálom, csak hogy csendben bírjak maradni. Ezek után már tényleg szépen fogok kinézni. A hajam mintha most másztam volna ki egy útszéli bokorból, a nyakam tele foltokkal, a szám kiharapva. Azt hiszem én még ma elásom magam és csak este fogok újra előmerészkedni. Tudta, hogy utálom ha a hajamat birizgálják. Nem, hogy utálom... Már egyenesen allergiás vagyok rá. Tőlem akár ha még maga a szűz Mária is szállna le az égről hát az sem nyúlhatna hozzá. Kócos lettem... Kislányként nem ápoltam túl jó viszonyt a fésűkkel, sőt sírni tudtam volna amint megláttam anyám kezében, de most mit megadnék egyért. Most ellenkezőleg azért tudnám kicsapni a hisztit, mert kócos vagyok. Pedig én nem szoktam hisztizni, de most olyan műsort csinálnék, hogy úr isten...
- Ha majd tényleg annyira játszani szeretnék megígérem te leszel az első aki megtudja. - Közvetlen utánam. Ha tudná, hogy valójában milyen közel is jár az igazsághoz. De ettől függetlenül még mindig nem ismer. Jóval többre is futja... Már szívesen szemléltetném vele is, de sajnos nem adottak a körülmények, mire viszont azok lennének oda a varázs és a dühöm. De ha így folytatja nem kell soká várnia és ő is befogja látni. Nem csak egyszerűen pimasz vagyok...
- Úgy nézek ki mint egy másodosztályú... - Na hagyjuk inkább. Olyan sokat kértem? Olyan nehéz lett volna csak ezt kibírnia. Persze tudom, hogy szándékos volt és azt hiszem, sőt biztos hogy célt is ért vele, de megérte legalább? Teszek róla, hogy átértékelje a dolgokat.
- Most egy jó ideg ne merj hozzám érni. - Sok mindent eltűrök, kibírok meg elviselek, de ezt az egyet nem és ha tényleg úgy kell megtanítanom ezt vele mint egy neveletlen kiskölyökkel hát az sem okoz problémát.
- Úgy nézek én ki most mint egy cica? - Mutattam a hajamra eléggé ingerülten már. Mert ha az is volnék most szégyenembe bujdosnék, hogy te jó ég, hogy nézek ki.
Nem igaz, hogy még nem tűnt fel neki, hogy hogy is mondjam... Kezdek ideges lenni? Nem, azon már túl vagyok. Kiakadni? Azon már régen. Kezd elborulni az agyam? Igen. Lassan már mindenre hasonlítok, csak épp cicára nem. Lassan már nagyon is kezdek arra a közismert házisárkányóra hasonlítani, de én ezt a helyében nem kockáztatnám meg...
- Nem fogom. - Csak végre kezdjen már belem, mert lassan már tényleg nem tudom, hogy mit gondoljak. Általában én egy nagyon is türelmes személyiség vagyok, de ő ezt a képzetemet mint egy két perc alatt romba döntötte.
- Akkor én mit keresek itt? Én nem tudom pótolni ha arra vágysz. - Nem csak hogy nem tudom. Én nem fogok senkinek sem a helyébe lépni. Egyszerűen nem vagyok rá hajlandó. Én én vagyok és nem valakinek a pótléka. Egyébként sem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet. Ha mindig csak rá akar emlékezni, hogy mennyire szerette meg minden, akkor nekem semmi keresnivaló sincs mellette. Mert akkor ő nem engem szeretne, hanem mindig őt látná meg bennem és én azt nem bírnám.
- Ennyivel nem fogom beérni, te is tudod. - Még mindig túl sok a megválaszolatlan kérdés, ami ha rajtam múlik nem sokáig marad megválaszolatlan.
Ez így már különösen rosszul kezdődik. Még ha szeretném se tudnék neki semmit sem megígérni. Így tudatlanul pláne nem.
Egy nő mindig ribanc. Teljesen mindegy, hogy mit csinál. Ettől eltekintve nem olyan meglepő mind az amit hallok. Nem ő volna sem az első, sem pedig az utolsó férfi, akit egy nő juttatott rácsok mögé ilyen-olyan okokból.
Parkba...Nem, hogy a szavam, szerintem még a lélegzetem is elakadt egy pillanatra. Legszívesebben már most szólnék, hogy fejezze be, de ha már olyan nagy nehezen belekezdett akkor most már folytassa, én pedig majd megpróbálok nem sokkot kapni.
- Na tisztázzuk. Én ennyire nem vagyok kíváncsi természet. - Szögeztem el gyorsan az első dolgot, ami megragadt az elmémben. De most már egyre inkább kezd összeállni a kép, legalább is most már volna néhány elképzelésem a helyzetről.

Nekem meg már megszólalni nincs kedvem és nem is fogok. Úgy mégis mivel tud majd még jobban idegesíteni? Meglátjuk így majd kivel tud mindig kötekedni.. Még jobb kérdés, hogy így majd ki fog inkább kit bosszantani? Imádok kérdezősködni, de bármily meglepő hallgatni is legalább annyira jól tudok.
- Gratulálok, erre mégis hogy sikerült rájönnöd? - Kérdeztem vissza enyhe cinizmussal a hangomban. Ami azt illeti a jóból is megárt a sok és nekem ez már több a soknál. De gondolom, hogy ezen nincsen semmi meglepő sem, hiszen ezt akarta... Cukkolni, provokálni, bosszantani... Hát sikert! ezért már külön gratuláció járna, sőt különdíj, mert piszkosul jól csinálja. Tudja mikor mit kell mondani. De ha mégsem jönne össze az sem számít, mert akkor is kimondja. Tudja mikor mit nem kéne csinálni, azt meg már azért is. Én meg lassan a téboly határára kerülök.
- Most komolyan úgy nézek én ki mint akit ez érdekel? - Mert akkor valamit biztosan rosszul csinálok, már megint. Jó, majd csak túl teszem magam ezen is. Elvégre túléltem, de a legközelebbi próbálkozásnál én esküszöm belefojtom abba az istenverte szökőkútba, aztán beismerem, hogy megőrültem és irány a bolondok háza. Maga lesz már a megváltás.
- Engedj el. - Húztam el a kezemet majd szépen el is hajoltam. Én megmondtam. Hogy is van ez? Nem mondhatja, hogy én nem szóltam előre? Ez is egy cáfolhatatlan és vitathatatlan bizonyíték arra, hogy a férfiaknak mindig az kell amit nem kaphatnak meg, mert ha már valami az övéké onnantól már kevésbé érdekes. Csak annyit kell mondanod, hogy ezt meg azt ne csináld! Ne tedd! Ne merd! Mint akit megmérgeztél... Megvesznek azért a valamiért.
- Szóval most már csúnya is vagyok? - Na szép! Meglehet kicsit átforgattam a szavait, de hát nem pontosan ő is ezt csinálja velem? Ideje, hogy az a fene nagy kedvességem visszaüssön. Meglátjuk visszafelé miként sülnek el a dolgok. Azért számítok némi meglepettségre. Sőt, csalódnék ha nem így volna.
- Hát ez nem hangzott túl biztatóan. - Tényleg nem. De nem is vártam volna mást. Nem vagyok, sem ostoba. Látom rajta, hogy hányadán is állunk és szerintem még túl friss a dolog vagy csak tényleg pocsékul viseli, nem tudom. De mind hiába. Én nem lehetek az a lány, akit annak idején annyira nagyon szeretnék. Még ha akarnék se tudnék az lenni.
- De ciki... - Na jó, ez már nekem is fáj. Honnan tudom, hogy igaz? Onnan, hogy zavarban van, méghozzá nagyon és ideges.
Két szerencsétlen idióta... Már hogy most muszáj ezt mondanom. Nem elég, hogy egy parkban, de nem igaz, hogy nem tudta befogni a kis liba a száját... Valahogy nem tudom sajnálni. Ez már nem csak hogy felelőtlen volt. Iszonyúan gyerekes is. Nem igaz, hogy nem voltak képesek számolni a következményekkel, mivel ahogy hallottam nem az egyik pillanatról a másikra történt az egész. Őszintén szólva már fogalmam nincs, hogy most mégis mit vár tőlem...
- Nem, nem ennyi. Kimondod te vagy kimondjam én? - Még mindig túl sok a hézag a sztoriban. Addig oké, hogy megismerte azt az akárkit. Na és az mégis honnan a fészkes fenéből tudta volna, hogy ki az a Sofia? Na és hogy hogy él, hogy hogyan néz ki. Dióhéjban mindent tudnia kellett a nőről jelen esetben és ezt kizárólag csak is egyetlen személytől tudhatta meg. Tehát, egy meg egy az annyi mint?

Tényleg? Jó, mert már én sem. Hallom, amit mond csak éppen hozzáfűznivalóm sincs. De még ha meg is erőltetném magam abban sem volna semmi köszönet. Veszekedni pedig egyenesen utálok. Fárasztó és unalmas és többnyire persze eredménytelen is.
- Nem durcizok. - Ez már régen több annál. Jó hogy végre észrevette, az pedig még jobb lenne belátná végre, hogy jó volna ilyen téren leszállnia rólam. Szerintem már eleget látott és elégedett lehet és most már legyen elég. Az én türelmem is véges. Másod sorban pedig ez nem egy kívánságműsor és én sem vagyok dzsinn.
- Csaptam volna ki a hisztit? - Nem mondja, hogy tényleg ezt akarta volna, hiszen ő mondta, hogy igen rosszul tűri és ami azt illeti én is. Rettenetesen idegesítő tud lenni az a csipogás. Még szerencse, hogy én nem csipogok. Nem, én... csicsergek, vagy mi. Nem erősségem a hiszti vagy csak valamit nagyon rosszul csinálok, mert soha sem elég hatásos. Akkor pedig vizes volt a hajam és egy adta kóc. Akár egy madárfészek. Már meg sem lepődnék rajta ha az egyik galamb tévedésből az én fejemre szállna a fészke helyett.
- Nocsak, magadra ismertél bennem? - Kérdeztem vissza, mint aki nem akar hinni a fülének. Ő is pontosan ezt csinálja és cseppet sem zavarta a dolog, hát nyugodt lehet, hogy engem sem fog.
- Köszönöm, a többire már magamtól is rájövök. - Nem olyan nagy ördöngösség ezt kitalálni. Szép vagy, mindenhogy. Ezt mindig ugyan az szokta követni. Ha nem mondják, akkor tudom és értem is a célzást csak hogy nem mindig érdekel olyan szinten, hogy vegyem is a lapot. Persze... Te mindenhogy szép vagy, de nekem a legjobban mégis... A folytatást szerintem már mindenki ismeri és ezen van a hangsúly, mindig.
- Te megöletted a saját barátnődet? - Te magasságos... Nem is az a lényeg, hogy a saját barátnőjét. Nekem már az is elég, hogy képes volt ezt tenni egy emberrel és ugye nem is bántja a leginkább. Mert hát egy ribanc volt, biztosan megérdemelte. - Légy szíves nézz rám és válaszolj. - Eddig nem is zavart annyira, hogy nem nézett rám és inkább a gazokkal volt elfoglalva, mert anélkül is megtudtam amit akartam. De most már elég volt a gyomtalanításból. Hallani akarom a teljes igazságot és úgy, hogy végre a szemembe néz. Talán nem vagyok ribanc és talán ennyit megérdemlek. Nekem tudnom kell és addig ő sem menekül.

- Jelen helyzetben most csak én óvhatlak meg tőle. - Ez számmora még tényleg nem hiszti, de hát ahogy érzi. Nekem aztán... Viszont elég szűkös a lehetőségek kicsiny tára, mivel hogy csak ketten vagyunk és egy férfi lehetőleg ne hisztizzen, egy nőnek amúgy is jobban áll, így csak én maradtam nem számításba véve, hogy engem is mennyire tud idegesíteni az értelmetlen csipogás.
- Na és legalább tetszik az amit látsz? - Nem kérdezze miért... Azért, hogy csak kérdezzek valamit. Még sosem töprengtem el azon milyen lesz ha majd találkozok egy olyan emberrel mint én vagyok. Olyannal akivel túl sok mindenben is hasonlítunk mégis különbözünk. Hát mindenesetre bosszantóbb mint gondoltam. Nálam az ideális pasi... Nos, nem kell hogy egy géniusz legyen. Elég ha csak a munkájához ért. Valamint sokat dolgozik és keveset kérdez. Na jó, nem egészen. Ez még egy álomhoz mérten is túl sok.
Látod-látod, nem volt ez olyan nehéz. De, piszkosul az lehet. Lehet nekem nem is menne. Ennyi idő után még nem. Igaz, én sem nagyon tudom miért hallgatom végig mind azt amit, de ha már elszeretné mondani és szerinte van értelme, akkor egy próbát mindenképpen megér... Nem egészen így volt. Akkor mégis hogy? Nem, magamban tartom a kérdésemet és majd megpróbálom nem félbeszakítani.
- Mégis mit gondoltál? Mihez kezd vele? Sakkozni hívja vagy majd álmatlan éjszakáin...? - Hagytam félbe a mondatot, ami gondolom így is elég egyértelmű. Számomra még mindig túl sok a kérdés és még mindig olyan abszurd.
Nem, hülye vagyok... Bevallom nem sokon múlott, hogy kibukjon belőlem, de azt hiszem most én sem tenném rosszul ha meggondolnám mit mondok.
- Csak így egyszerűen? Legalább sajnáltad, bántad vagy valami vagy csak simán letudtad annyival, hogy megérdemelte? - Hát nekem lövésem sincs, hogy az ilyen emberek mit éreznek. De én biztosan tudni szerettem volna, hogy miért tette velem azt amit, hogy miért kellett ez, vagy akármi... Kit mit szeretne tudni, hallani.
- Képes voltál megköszönni? - Ez már csak úgy kibukott belőlem. Azt hiszem kicsit sok is voltam már. Szóval hagynám is kicsit levegőhöz jutni és remélem nem fog bele ismét a nagy munkájába, mert fű az már nincs körülötte és lassan már ha így folytatjuk én sem sokáig leszek itt.

- Szerintem? A saját véleményemet már én is tudom, arra nem kell külön rákérdezni... Engem a tiéd most sokkal inkább érdekel. - Az egy dolog, hogy mi az én véleményem valamint az is hogy én mit gondolok mi járhat a fejében... Viszont ha annyira biztos volnék benne nem fárasztanám sem őt, sem pedig magamat. Egyébként is nagyon imádom az ilyen visszakérdezek taktikát. Nem rossz, csak többségében felesleges és csakis arra jó, hogy bosszantasd vele a másikat. Ez sem szólt most többről. De ugyan akkor én kérdeztem előbb, szóval engem illet az elsőbbség, hogy halljam a válaszát.
- Remek! - Teszek én már erre az egészre... Na jó, nem. Történetesen már nagyon is érdekel, bár elgondolkodtató, hogy mennyivel jobb és könnyebb lenne ha én erről nem tudnék. De azért én sem neheztelhetek rá mert elmondta az igazat. Előbb-utóbb úgy is megtudtam volna- A szennyes soha sem marad rejtve. Magamat ismerve pedig sokkal jobban kiakadtam volna azon, hogy miért nem mondtam el amikor kellett volna. Szóval igen, nem vagyok egy egyszerű eset. Néha még magamon sem tudok kiigazodni. Na ez most pont egy olyan helyzet. Teljesen mindegy, hogy sakkoztak vagy kocsmáztak lényeg, hogy a leányzó gyorsan mattot kapott és egészen a sárga föld alá itta magát.
- Azt a... hogy már ennyire ismernél? - Jobban tudja mit tennék mint én magam és még ki is jelenti határozottan? Hát nem!
- Igen, bizonyára megbosszultam volna. De tudod ahhoz, hogy valamiért bosszút állhass a másikon, ahhoz az is szükséges, hogy a másik fél még életben legyen. - Képzeljem magam a helyébe? Tényleg? Hát ezt most nem mondja komolyan. Mert akárhogy is próbálkozom vele nekem valahogy nem megy. Legalább is én még soha senkit sem kívántam két méterre a föld alá, így nem is tudhatom milyen érzés.
- Igazad van. Nem sajnáltam volna. Élveztem volna, hogy szenvedni láthatom. Valószínűleg megkeserítettem volna az életét. Lassan, de biztosan tönkre tettem volna. Most, hogy ezt tudod ettől jobb lett? - De nem is ezen van a lényeg. Remélem ezt ő is látja. Nekem nem menne... Nap mint nap hallok gyomorforgató dolgokat és látok embereket, akik ennél jóval szörnyűbb dolgokat is tettek...
- Na szép... - Mondanám, hogy már szinte szóhoz sem jutok, de bőven volna még mit mondanom.
- Felfrissíteném a memóriádat. Én nem tudok, nem akarok és amúgy sem hazudnék neked. Emlékszel? - Erről ennyit. Máris túlestünk rajta és mint vártam nem is volt túl hihető, mert hogy nem mondott igazat.
- Mit tehetnék? Most mégis mit vársz tőlem? - Néztem a szemébe majd le a kezünkre. Azt hiszem jelen helyzetben megengedhetem magamnak a tanácstalanságot. Fogalmam sincs mégis mit kéne most csinálnom, jobban mondva mire kéne ilyen esetben hallgatnom, mert nekem akad mindkettőből... Eszem is van és szívem is.