Pláza

Tárgy: Re: Pláza 05.05.12 17:53

Flora White

Nem hiszem el hogy itt vagyok és ezt csinálom. De valahol legbelül hálával tartozom tudom és illendő volna megköszönnöm mind azt amit kaptam. Így gondolom az a legkevesebb hogy nem feledkezem meg a születésnapjáról. Igazán soha sem fogom tudni viszonozni a törődést és a szeretetet de ennyi még talán megtudok tenni. Soha sem voltam az az érzelgős típus így ne várjon túl sokat nevelt fiától de azért megpróbálok jófiú módjára viselkedni és úgy tenni mint egy jól nevelt kölyök aki hálás a "szüleinek" mindazért amit érte feláldoztak. Pedig nem vagyok az... Talán szégyellnem kellene, de nem megy. És ha már itt tartunk már kölyök sem vagyok és jól nevelt sem. Sara persze mindent megtett. Persze nem is az ő hibája, soha egy percig sem gondoltam másképp. Jól tudom... a véremben van és már ott is marad.
Annyira utálom a tömeget és ezt az üres fecsegést. Igyekszem okos kis malőrjeimmel kikerülni mindent és mindenkit és azon gondolkodom, hogy a fenébe kerültem én ide. Szaporábbra fogom lépteim, minél előbb végzem annál előbb jutok ki innen.
Felpattanok a mozgó lépcsőre de még azt is pokolian lassúnak érzem. Miért kell annak a nyavalyás ékszerüzletnek éppen a legfelsőn lennie?
A második forduló után megunom ezt a játékot és inkább ki használom a kínálkozó alkalmat. Ugyan is ha jól tudom megérkeztem a nők birodalmába.
Lazán vonulok végig folyosóról-folyosóra. Megnyugtat a látvány, hogy nem csak én tévedtem el. Ez egy átkozott labirintus ahonnan nincs kiút, legalább is kezdem ezt hinni.
Piszkosul jól esne most egy cigaretta, de jellemző itt még rágyújtani sem lehet, nem értem mitől vannak úgy óda. Az egyik fenti kamerára pillantok. Irigyelni tudnám a túloldalon ülőket. Csak is oda nem nyernek betekintést ahova nem akarnak. De én nem szeretem a mindent a szemnek játékot. Jobban szeretem... a kézzel fogható dolgokat.
Egy újabb butik - vagy mi a fene - mellett haladok el. De ez most valahogy jobban felkeltette érdeklődésemet...
- Majdnem tökéletes. - Jegyzem meg kelletlenül, nem mintha kérdezték volna a véleményemet, de ezt mégsem tarthattam magamban. Még majd a végén álmatlan éjszakká gyötörtek volna.
Mondanám azt, hogy órákig tudnám így vizslatni kifogástalan alakját, de nem. Ez a néhány perc is kínzóan fájt.
Figyelemmel kísérem a kis bemutatót, ahogyan minden szemszögből szemügyre veszi hogyan simul a ruha kifogástalan idomaira, mert gondolom ez a lényeg.
- Sokáig fogod ezt még folytatni mert ha igen akár le is ülhetek. - Azt hiszem már annyira nem is sietek.
Bár még nem tudtam kinézni, hogy ez a hacuka hogy is áll vagy hogy hogyan is néz ki - rajta mondjuk tökéletesen - egyébként. De ha jól kiveszem a lényeg takarásban van és minden más szabad utat kapott. kíváncsi volnék, hogy vajon meddig tartott amíg életem szerelme legújabb kiadásban belebújt ebbe a ruhának nevezett akármibe.

Tárgy: Re: Pláza 05.05.12 19:11

Végre eljött ez a nap is, esküszöm jobban várom azt, hogy szabad napot kapjak, mint a saját születésnapomat. Ráérősen heverészek az ágyamban, hiszen most nem kell sietnem semerre, csupán élvezem a szabadnapomat. Ásítozva merülök gondolataimba és próbálom fejemben elrendezni a mai teendőimet, hogy még véletlenül se felejtsek el semmit. De mint mindig, úgy most sem bírok pihenni, hiszen tudtomban van, hogy mennyi mindent terveztem be a mai napra és ha nem kezdek gyorsan neki kifogyok az időből. Felpattanok az ágyból, kinyújtom elgémberedett végtagjaimat és már be is vetem magam a fürdőbe egy kellemes zuhanyra. Utána egy törölközőt tekerek magam köré és a szekrényemmel kezdek el szemezni. Általában csak felkapom az egyenruhámat, hiszen nem gyakran megyek olyan helyre, ami nem a munkahelyem. Kissé furcsa is most, hogy nem tudok választani, pedig csak azt kellene eldöntenem, hogy mit veszek fel. Pár perc hezitálás után magamra kapok egy sötétkék farmert és egy halványkék pólót. Hajamat felfogom, minimális sminket teszek fel és már készen is állok az indulásra. Megragadom az asztalról a táskámat és a kulcscsomómat és már el is hagyom a lakásomat. Általában fogok egy taxit, de olyan kellemes idő van, hogy inkább gyalogolok. Körülöttem mindenki sietős léptekkel halad el, én pedig ráérősen nézegetem a kirakatok kínálatát. Nem is tudom, hogy hol kezdjek neki, nem szeretek túlzottan vásárolni, de a ruhatáramra kimondottan ráférne egy - két új darab. Lesz, ami lesz alapon bementem a plázába, ahol már vagy ezer éve nem jártam. Kissé különcnek érzem magam a sok pláza cica között, de ügyet sem vetve rájuk felszállok a mozgó lépcsőre. Majd leszálltam, mikor ahhoz az üzlethez értem. Olyan idegen ez nekem, hiszen nem minden nap fordulok meg az ilyen helyeken, de azért megpróbálok természetesen viselkedni. A sorok között végig haladok, így jobban szemügyre veszem a kínálatot. Megakad a szemem egy eléggé különös fekete egybe ruhán, nem az én stílusom, de eléggé kíváncsi vagyok, hogy hogyan is állhat rajtam. Megfogom a vállfánál fogva és bevonulok vele a próba fülkébe. Kibújok ruhámból, majd bele bújok ebbe a fekete valamibe. Jobban szemügyre szeretném venni magam és úgy gondolom, nem annyira vészes a látvány, hogy esetleg mások ne láthassanak így. Ahogy a tükörből nézem magam, hirtelen nem is tudom, hogy most a ruhával van bajom, vagy az alakommal, mert nem egészen tetszik a látvány.
- Tessék? - Fordulok hátra, hogy szemügyre bírjam venni azt a férfit, aki megjegyzést tett. Valójában annyira elvoltam foglalva a magam nézegetésével, hogy hirtelen nem is tudom, hogy mire értette, amit mondott. De abban már biztos vagyok, hogy hozzám beszél, hiszen a tükörből is jól kivehetően látom, hogy le nem tudja venni rólam a szemét. Nem mondanám, hogy zavar, hiszen a börtönben napi szinten több száz rab is megbámul, csak kellemetlen.
- Inkább nyugodtan elmehetsz. Még is mit gondoltál, csak úgy ide jössz és csorgatod rám a nyálad? - Na jó, talán túlreagáltam a dolgot, de csak egyszerűen vissza szerettem volna vágni. Elég sok pofátlan emberrel találkoztam, ahhoz hogy tudjam, hogy neki is a szája jár.

Tárgy: Re: Pláza 13.05.12 20:56

Egyáltalán nem ért meglepetésként az érkező válasz. Simán kinéztem a csajból. Ő is csak egy olyan nő. Nem értem mi olyan jó ebben. Azt játszod aki soha nem leszel. Mit lehet el érni ezzel? Végül úgy is mindenkit utol ér a sorsa, és akkor nem az lesz belőlünk, amit mi előre szépen megálmodtunk, hanem ami a nagy könyvben megvan írva. Senkit sem fognak megkérdezni, hogy tetszik-e az életed vagy nem. Legalább is engem kifelejtettek a sorból.
Soha sem részesítettem előnyben az ilyen "teszem-veszem magam" " ki vagyok, mi vagyok nőket" vagy inkább a kinek adom ki magam személyiségeket. A háttérben mindig több minden lapul, sokkal több mint amit megmutatnak. Mindenkinek van valami szennyese, takargatnivalója.
Ő vajon kicsoda, és miért érintette úgy a válasz, ahogy. Bár cseppet sem ismerem, de mégsem egy beképzelt plázacica jellemét sóznám rá.
Nem tudom elhinni még így utólag sem hogy én eggyel is jártam közülük. Mert ez most Kath világa, én pedig vele voltam, ha úgy vesszük. Még jó, hogy neki nem voltak ilyen hóbortjai, hogy kísérjem el vásárolgatni. Inkább vagdostam volna fel az ereimet. Bár ha ő ezt tudta volna akkor lehet, hogy megkért volna rá, de most már késő.
Felfordul a gyomrom az ilyen nyálgépek láttán, akik a barátnőjüket vagy inkább csak szajhájukat kísérgetik vásárolgatni. Én soha sem szerettem beleszólni az efféle dolgokba és ezt elvártam visszafelé is. De ilyen gondjaim soha sem voltak. Katharina-t soha sem érdekelte különösképpen, hogy mivel ütöm el az időm és az sem, hogy kivel. Sőt, szerintem én sem érdekeltem. De nem rokkantam bele. Jobb is hogy így alakult. Mára már ki tudja, hogy hol tartanánk - tekintve a zűrös kis ügyeinket, mert hogy az akad mindkettőnk múltjában, nekem talán a jelenembe is -, nem való ez nekem. Mára talán már ő lenne életem legnagyobb hibája. Így viszont még csak kiheverem valahogy. Mondjuk evvel a nőcskével, bár a jelenlegi állást tekintve ez sem valószínű, de egyenlőre még áll szándékomban feladni. Nem ítélem el és sorolom be az első pillanatban és ő sem teheti ezt velem.
- Sz*rul fogadod a dicséretet vagy csak probléma van a hallásoddal? - Jegyzem meg cinikusan. ezzel most egészen biztosan lángra lobbantottam valamit és nem a közöttünk bimbózó szimpátiát.
- Megtehetném, de az nekem mégis miért lenne jó? - Teszem fel érdeklődve a kérdést miközben neki dőlök az egyik falnak és továbbra is zavartalanul szemrevételezem a lányt. Tudom, ez talán már túlzás, de ha már úgy is sikerült felbosszantanom - nm volt nehéz dolgom, jódormán nem is csináltam semmit az ügy érdekében, bárcsak minden ilyen könnyen menne - miért ne húzhatnám még egy kicsit?!

Tárgy: Re: Pláza 14.05.12 4:27

Ha tudtam volna, hogy ha ide jövök, össze futok egy ilyen személlyel, alaposan átgondoltam volna, hogy inkább más úti cél elé nézek. Semmi kedvem a szabad napomon is idiótákkal foglalkozni, eleget foglalkozok a munkahelyemen velük, de úgy látszik, hogy nekem sehol sincs nyugtom. Talán rá lenne írva a homlokomra, hogy minden idióta megkönyékezhet? Azt erősen kétlem, bár tény és való, hogy valahogy mindig az a vége. Nem is csodálkozok rajta, hogy egyedülálló vagyok, mivel van nekem elég gondom is, nem hogy még egy férfifal is foglalkozzak. De, ha lenne is rá időm, akkor is először mérlegelném, hogy megérné-e. De jelen pillanatban, nagyon is úgy fest, hogy nem. Nem kicsit tartom arcátlanságnak, hogy csak így ismeretlenül ide jön hozzám. Sosem érdekelt mások véleménye és főleg nem fog érdekelni az övé. Különben is véleménye mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a máséra. Ha talán megtartotta volna magának, akkor ahogy ő, úgy én is megúszhattam volna egy elég kellemetlennek ígérkező beszélgetést. Biztosra veszem, hogy ebből nem lesz bájcsevej, sőt ha itt lenne velem a sokkolom, még le is teríteném, hogy megtanulja, hogy hol a helye. Képtelen vagyok elhinni, hogy nincs más dolga, mint hogy engem szórakoztasson. De ha már ennyire szórakozni akar, hát akkor szórakozzunk, nem vagyok semmi jó elrontja. Csak aztán nehogy alul maradjon. Sosem voltam egy könnyű eset és biztosan nem fogom megkönnyítenie a dolgát.
- A hallásommal semmi bajom sincs, de veled annál is több. - Nyugodtan ejtem ki szavaimat, semmi okom az idegeskedésre, bár az tény, hogy eléggé megzavart. Vissza nézek a tükörbe, inkább most magammal foglalkoznék. Nem is tudom, hogy miért pont ezt a ruhát választottam, talán csak vágytam valami újra, valami változatosra. Én is nőből vagyok, bár a munkámból kifolyólag, elég sokat vagyok egyenruhában. Nem panaszkodok, eléggé jól áll rajtam, de még sem érzem, hogy hozzám illene. Nem vagyok ennyire magamutogató, mint amennyit a ruha enged belőlem sejtetni. Valójában sosem voltam oda a túl merész ruhákért, inkább csak az elegánsakért. De ebben elegánsnak sem érzem magam, inkább csak közhelyesnek.
- Mert ha most szépen elmennél, akkor nem esne bántódásod. - Fordulok felé önelégült mosolyommal az arcomon. Egy pillanatig nézek csak rá, majd újból vissza fordulok a tükör felé. Nem vettem alaposan szemügyre, de még is valahonnan ismerősnek tűnik. Mivel nem igen járok el otthonról ezért nem is olyan nehéz rájönnöm, hogy hol is láthattam. Ha elítélt lenne, akkor emlékeznék rá, de mivel csak ismerős az arca, így biztosra veszem, hogy a börtönben volt, valakinél látogatóba. Már is nyeregben érzem magam. Megpróbálok úgy tenni, mint ha a kis csevejünk meg sem történt volna. Fogom magam és besétálok az öltözőfülkébe, hogy átcseréljem a ruhát, ami jelenleg rajtam van. Most már biztosra veszem, hogy nem fogom megvenni, valahogy nem az én világom.

Tárgy: Re: Pláza 19.05.12 19:01

Általában az emberek nem zárnak a szívükbe első látásra és másodikra sem. De valahogy nem is vágyom különösebben mások rajongó szeretetére. Úgy vagyok vele, hogy nem kell a színészkedés és kíméljük meg egymást. Inkább maradok a nyer valóságnál mint a kegyes hazugságnál. Jobban elviselem, hogy azért utáljanak aki vagyok, minthogy azért szeressenek aki nem és soha nem is leszek. Mert ez vagyok én és soha sem leszek más. Nem, cseppet sem áll szándékomban megváltozni. Ha valaki elszeretne fogadni, akkor az tegye meg így. De ilyenre még nem volt példa. Már megtanultam, hogy az embereknek mindig csak valami kell nem pedig valaki. Már hozzászoktam és e-szabályok szerint játszom. Ez az eset is egy ilyennek könyvelhető el.
Bár nem tudom, hogy mit is kellene gondolnom róla, talán jobb lenne ha semmit. Az eddig látottakból és tapasztaltakból ítélve egyik kategóriába sem sorolnám bele.
Ő olyan kis különleges, olyan más. Legalább is mindegyik nő ezt a látszatot szeretné kelteni.
- Már is? Nem túl biztató kezdet. - Hát ez gyorsan ment. Nem mondanám, hogy pillanatok alatt sikerült a szívébe lopnom magam inkább, hogy másodpercek alatt sikerült fel írnom magam a fekete listájára. De mit számít ez? Hiszen már annyin szerepelek. Én már csak ilyen fekete listás vagyok, már születésemkor felkerültem rá. Én már úgy jöttem a világra, hogy fenn voltam.
Érzem, hogy ebből sem lesz bájcsevej, de egy belső hang valamiért azt súgja, hogy ne is sajnáljam. Tény, hogy az első percben kialakított képet, amit róla alkottam már régen összetörte.
Talán ismernem kellene valahonnan? De akkor mégis honnan? Hol láthattam? Még csak egy halvány hiányos emlékem sincs róla, hogy hol is találkozhattunk. Talán azért mert nem tanúsítottam neki különösebb jelentőséget. ennyire rossz megfigyelő volnék? Nem hinném.
- Tegyük fel az elmélet kedvéért, hogy vállalom a kockázatot. - Kockázat nélkül nincs győzelem és akkor az izgalmakat még meg sem említettem.
Valamiért nagyon nyeregben érzi magát a nőcike és én tudni akarom, hogy van-e ennek különösebb oka.
- Én azért még a helyedben átgondolnám. - Mutatok a ruhára.
Látom rajta, hogy nem nyerte el túlzottan a tetszését. Talán nem az ő világa, de hát kell a változatosság, nem? Szint visz a minden napokba.

Tárgy: Re: Pláza 22.05.12 12:07

Komolyan mondom lassan már semmin sem csodálkozok el. Csak éppen még arra nem tudtam rájönni, hogy miért pont engem pécézett ki. Annyi más nő van, aki szívesen hallgatná negédes szavait, sőt még azt is feltételezném, hogy minden egyes szaván ácsingóznának, aztán pedig már könnyű út vezet az ágyig. Nos, ha velem is ezt tervezi, akkor ki kell ámítanom. Nem könnyű engem levenni a lábamról, sőt annál nehezebb megtartani. Sosem voltam egy könnyű eset és nem is szokásom mások dolgát megkönnyíteni. Ha valakinek komolyan a szándékai, akkor az bizony akár hetekig át is ostromolhat, mire valami fejlődést elér. Mert nem leszek az a könnyű vérű nőcske, aki bárkivel összefeküdne.
- Nem is akarlak biztatni, szóval könnyebb dolgod lenne, ha keresnél valami szőke macát, akit érdekelsz is. - Önelégült mosolyomat villogtatom rá. Különös, de kezdem élvezni ezt a kis szócsatát, amiben biztosra veszem, hogy nem én maradok alul. Még is, hogyan van ennyi bátorsága, hogy csak ide jön hozzám és leszólít? Nagyon úgy fest a dolog, hogy rossz személybe botlott bele. Mivel egy plázában vagyunk, megpróbálom magamat vissza fogni, hiszen nem akarom, hogy az üres fejű libáknak legyen min csámcsogniuk. Nincs szándékomban jelenetet rendezni, csupán azt akarom, hogy hagyjon békén. Nem így terveztem a mai napot.
- Hm, rossz válasz. - Hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy ezt most minek könyveljem el. Részéről vagy nagy ostobaságnak, vagy vakmerőségnek, kicsi a vonal, ami ezeket a dolgokat elválassza egymástól.
Elengedem fülem mellett szavait. Már alaposan átgondoltam a dolgot és tényleg rá kellett jönnöm, hogy ez a gönc nagyon is nem az én világom. Hozzám képest túl kihívó. Ezért gyorsan le is cserélem az öltöző fülkében, majd abban a ruhában lépek ki, amiben jöttem. Nem akarok úgy több ruhát felpróbálni, hogy azok a pimasz árgus szemek minden egyes porcikámat alaposan felmérik. Sosem voltam az a nyámnyila nőszemély, ezért közelebb lépek hozzá, hogy szemtől szembe legyek vele.
- Azt hiszem vége a műsornak. - Nézek egyenesen bele a szemébe, közben akaratlanul is pimaszul elmosolyodok.

Tárgy: Re: Pláza 04.06.12 13:38

- Soha sem érdekelt a könnyebb út. - Hiszen abban nincs semmi izgalom, és az túl könnyű lenne. Soha sem tudtam megbecsülni a kezembe pottyant dolgokat... mert soha sem éreztem, hogy igazán az enyémek volnának. Azt hiszem már elég nagyfiú vagyok ahhoz, hogy megtudjam magamnak szerezni ami kell, hogy milyen áron... nos, az most nem lényeges. Csak is a végeredmény számít. Mindig is jobban vonzottak a nehezen járható utak és az elérhetetlennek titulált dolgok. ez mind csak ámítás, önámítás. Csak azért volna valami lehetetlen, mert mások belebuktak?!
- ... és ha már így megemlítetted a szőke macák sem érdekelnek. - Nem tudom, hogyan jutott el eddig a gondolatig, de ez sem lényeges. De még is, nem gondolja, hogy még kissé korai volna véleményt alkotni a másikról?
Talán ebbe most én is belebuktam. Nem kerestem és találtam méghozzá azt, amit a legkevésbé akartam.
- Hm... Kifejtenéd ezt kicsit bővebben? - Nem különösebben izgat, de mire ez a hajcihő? Valakinek nagyon felvágták a nyelvét!
Értem én, hogy nem tetsző válasszal szolgáltam, de tudnék én olyat mondani amivel kielégíteném. Szerint igen, de azt hiszem mint minden másban az eddigiek folyamán ebben is csúnyán eltérne a véleményünk.
Karba font kézzel ácsorgok és "várom", hogy ismét kisétáljon a próba fülkéből addig is körbe nézek hátha megpillantok valami szőke macát kissé kedélyesebb hangulatban. Nem vagyok hozzászokva az efféle bánásmódhoz, legalább nincs bennem az a hajlandóság, hogy elviseljem ezt akárkitől.
- Annak lehet, de a játéknak még közel sem. - Tekintetem igéző szempárjába szúrom. Remélem egy percig sem gondolta azt, hogy most látott utoljára, mert akkor bizony csalódás éri.

Tárgy: Re: Pláza 06.06.12 14:47

Nagy szerencséje, hogy eléggé nagy tűrőképességgel rendelkezek. Más különben már rég megízlelhette volna az öklöm ízét. Számomra nem jelent problémát, ha másokat meg kell ütni, néha még kifejezetten jól is esik, hogy így vezetem le a bennem felgyülemlő agressziót. De azért egy pláza közepén még sem eshetek neki, mikor ennyi szemtanú vesz minket körül. Bíróságra pedig nem akarok menni, súlyos testi sértés vádjával. Mert ha egyszer bevadulok, onnantól már nincs megállás.
- Most az egyszer igazán kivételt tehetnél. - Ezt bizony tényleg jó indulattal mondtam neki, hiszen nem tudja, hogy mire is vagyok képes. Meg hát, ez nagyon nincs a tetszésemre, az egész szituáció, nem is beszélve arról, hogy milyen hangnemben mer hozzám szólni. Bár már hozzá szoktam, hogy nem éppen szép szavakkal beszélnek velem, hiszen az elítéltek általában mindig morgós kedvükben vannak. De most még is a börtön falain kívül vagyunk és azért már valamiféle kulturált társaságra számítottam, vagy egyáltalán nem is számítottam semmiféle társaságra. Egyedül is tökéletesen megvoltam eddig is.
- Ez már csak is a te bajod, talán a szőkéknél sikerül magad behízelegni. - Bevallom, mindig is cseppet nyers volt a modorom, mint ahogyan most is, de ezt cseppet sem bánom. Nem vagyok azaz üres fajta nő, akit pár bókkal le lehet vinni a lábáról és még a bugyiját is eldobja örömében. Ugyan, ehhez több kell, mint pár hasztalan szó.
- Ne legyél ennyire vállalkozó kedvedben, hiszen nem is tudod mire vállalkozol. - Tessék, kifejtettem neki bővebben, remélem meg van vele elégedve. Nem ismer, nem is tud rólam semmit, még is volt annyira bátor, hogy leszólított. Talán ostobaság volt ez tőle, talán merészség, még nem tudom biztosan, hogy melyik a kettő közül. De most egyáltalán nincs szándékomban kideríteni.
- Hiszen el sem kezdődött. - Szóval játszani szeretne? Erre ott vannak azok a nő személyek, akiket órákra meg lehet venni, azokkal tökéletesen el tudna szórakozni. Érdektelenül megvonom vállaimat, ahogyan még mindig a szemébe nézek.
- Remélem ez egyszeri alkalom volt, viszlát. - Részemről itt van vége ennek a bájcsevejnek. Hátat fordítok neki és határozott léptekkel indulok el a lift felé. Megnyomom a gombot és mikor oda ér beszállok. Eddig is sikerült elkerülni egymást, remélem ezek után is sikerülni fog, hiszen Vegas elég nagy mindkettőnk számára.

Tárgy: Re: Pláza 07.06.12 20:17

- Tehetnék, de nem fogok. - Még is ki ő, hogy beosztja, hogy mit, hogyan és mikor tehetnék. Ezt velem senki sem teheti meg. Mivel már anyám sincs, így már ő sem. Egy ilyen kis csitri pedig végképp nem. Különben is kicsikét jobban is vigyázhatna a szájára. Na jó, talán én is, de én ˇ kivételesen ~ csak bóknak~dicséretnek szántam a kissé hangosra sikeredett véleményemet. Most tehetek én róla, hogy nem tudta venni a lapot? Ez már hagy ne az én lelkemen száradjon.
A másik dolog pedig szerintem még ő sincs tisztába a dolgokkal és én most nem is fogom felvilágosítani, de talán jobb lenne ha nem kérne efféle kivételezésekre. Merthogy, megszoktam tenni, csakhogy nem mindenkivel és nem akármiért... és hát jelen esetben nagyon is nehezemre esne kivételezgetni, neki főleg.
- Ugyan kérlek. - Ez azért kissé bizarr feltételezés volt. Nem tudom még is miből gondolja, hogy én beszeretném magam hízelegni. Talán ez a gondolat táplálja önelégültségét. Ha neki erre van szüksége hát én igazán nem szólhatok bele.
Részben talán igaza is volna, az első percben talán ez volt a célom, de a következőben már le is tettem róla.
- Az csak is az én bajom. - Eddig sem nagyon érdekelte. Eddig is minden kizárólag csak is az én gondom volt, akkor meg most mit akar. Ez az egy plusz már igazán nem akadály. Amúgy is már elég nagy fiú vagyok ahhoz, hogy egyedül is el tudjam dönteni, hogy mibe is mászom bele és mibe nem. Mondjuk, ha már itt tartunk azért a szoknyája alá is szívesen bemásztam volna, de hát az élet kegyetlen.
- Azért ebben ne legyél ennyire biztos. - Már meg sem lepődöm a válaszom, tőle nem is vártam volna egyéb frappáns választ. De az már bosszantóbb, hogy ismét az én orrom alá dörgölte a fáziskésését.
- Csak szeretnéd. - Jegyzem meg hanyagul miközben elsétál mellettem.
Ezt az örömet csak nem adhatom meg... ezek után.
Megfordul ugyan a fejemben, hogy én is inkább a liftet választom és bizony megnyomom azt a visszahívó gombot, de aztán mégis csak a lépcsőzés mellett döntöttem.

Tárgy: Re: Pláza 07.06.12 20:48

Játék vége! Szabad játéktér.

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 9:57

Miért annyira jellemző az emberekre a mazochizmus? Miért? Miért? Miért? Miért megyek be a plázába üres zsebbel, hogy aztán fájdíthassam a jobbnál jobb cuccok látványával a szívem? Néha tényleg akkora hülyeségeket tudok csinálni, mint amilyeneket a világ még azelőtt nem hordott a hátán. Nem akarok pénzéhesnek tűnni, de muszáj kimondanom. Ha majd vége lesz a pernek, jókora summa fogja ütni a markomat Will megmaradt vagyonából. Abból majd fogok tudni gazdálkodni rendesen, az biztos! De addig is csak nézelődés. Nem szabad kísértésbe esnem, hogy a megmaradt kis pénzemet is elköltsem. Kellhet az még fontos dolgokra.
Az ide vezető utat nem taxival, hanem gyalog tettem meg egy lapos talpú, nyitott cipőben, azúrkék, V alakú kivágással rendelkező pólóban és fehér vászonnadrágban. A lényeg, hogy minél kényelmesebb legyen, ha már rászántam magam arra, hogy Lotty lakásától egészen idáig sétáljak. Majd hazafele, ha olyan állapotba leszek, talán hívok egy taxit. Napszemüvegemet még odabent se veszem le. Higgyenek amit csak akarnak! Így legalább sokkal kevesebb ember ismer fel, és elkerülhetem a megbámuló szemeket is. Sokkal kényelmesebb úgy végig vonulni egy közösségi helyen, hogy nem bámul úgy mindenki, mintha még soha nem láttak volna fehér embert.
Célom ezennel nem más, mint a harmadik emelet, ahol a megannyi ruhás butik is található a mozival egyetemben. Legalábbis, öt éve, amikor utoljára voltam erre, még mozija is volt. Azóta lehet átalakították már.
A mozgólépcsővel egyenesen a harmadikig megyek, ahol kell egy kis idő, mire sikerül magamat kiismerni. Jobban szeretek társaságba plázázni, mint egyedül, de nem rángathattam ki Charlottet a kórházból, hogy hagyja ott a munkát, és jöjjön velem nézelődni.
Vágyakozóan sóhajtva állok meg az egyik márkás, méregdrága üzlet előtt. Hatalmas önmegtartóztatásra lesz odabent szükségem, azt hiszem, főleg ha a cipők közé tévedek. A napszemüvegemet még odabent se veszem le. Nem zavartatom magam, mások is szoktak napszemüvegben nézelődni zárt helyen. Én miért ne tehetném meg?
Lemondó sóhajokkal nézem a ruhákra ráaggatott árakat, amik régen, ameddig még Willel éltem, meg se kottyantak, most pedig megfizethetetlennek tűnnek. Milyen hamar fordulhat a kocka. Egy-két, jobban megtetsző fölsőt néha vállfástul kiemelek a helyükről, és a tükör előtt állva, magamhoz rakom, hogy tudjam, mégis, hogy állnának. Az egyik ilyen művelet közben sikerül a tükörben kiszúrnom azt a rengeteg, pont az én ízlésemnek való cipőt. El akartam őket messziről kerülni, de már semmi nincs ami megállítson. Visszateszem a helyére a blúzt, és szinte teljes kábulatban rohamozom meg a cipőket.

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 10:30

Lelkesedésem az utóbbi időkben lócskán lelohadt. Csak szelleme vagyok egykori önmagamnak nem csak az irodában, de az ágyban is... hogy pontos és őszinte legyek? Már lassan két hete nem feküdtem le senkivel, ami nem is olyan nagy hiba. Csak az a gond, hogy ennek egy bizonyos személy az oka.
Az irodában is csak karózom a tököt, miközben azt a számtalan iratot rendezgetem, amire szükségem van, szükségük van nem csak a munkatársaimnak, hanem a legtöbb embernek is ahhoz, hogy tegyük fel egy válóper, egy gyerektartási jog helyt álljon. Így akadt többször is a kezembe Mona válási papírja, mely koránt se azt mutatja, hogy lesz belőle valami... már csak azért is, mert a fazont, aki tönkretette az életét, most fogják szabadlábra helyezni jó magaviselet miatt. Vajon tud róla? Elmondanak neki mindent, amiről amúgy tudnia kellene? Mert nem vagyok benne biztos. Az ügyvédével is már közel három hete nem találkoztam, pedig napi szinten fordul meg a cégnél.
Egy szál farmerban szédelgek egész reggel a házban, új kölnitől illatozva. Számtalan dolgom van még a nap folyamán, így nem engedhetem meg magamnak a lustálkodást. Korán van még, nincs olyan meleg, hogy megfulladjon az ember, így jobb előbb elkezdeni mindent még akkor is, ha estére úgy fogok kinézni, mint egy mosott tudjuk mi.
Borotválkozást követően bújok bele egy szürke pólóba, felkapom a kocsi kulcsot a konyhaszekrényről és már itt se vagyok. Óvatosan nyitom ki a BMW Cabrioletem ajtaját, odafigyelve arra, hogy ne fejtsek ki rá túlzott erőt. Még túl... még túl új ahhoz, hogy akárcsak egy karcolás is legyen rajta.
A járgány motorja halkan búg fel alattam, ahogy beindítom, majd erejét meghazudtolóan lő ki, ezzel el is hagyva nem csak a kertet, de már az utcát is, ahol már ide s tova negyedik éve lakok.
Mai feladatok... venni vagy négy-öt pár zoknit, két nyakkendőt, egy-két inget és egy fekete cipőt, amiben megjelenhetek bárhol anélkül, hogy lesülne a pofámról a bőr. Nem túl szerencsés párosítás lenne egy tornacipő és egy flancos élére vasalt fekete szövetnadrág.
A plázába, amelyre szükségem van, hamar meg is érkezek. A kocsit a parkolóház személyzeti szintjén parkolom le, köszönhető ez annak, hogy drága munkatársaim voltak olyan jószívűek, hogy szereztek nekem egy VIP helyet, mivel mind ahányan Armanit vásárolunk, ami ebben a plázában is megtalálható, nem is egy butikban.
Ütemes léptekkel haladok végig az első szinten, majd rákanyarodva a mozgólépcsők sorára, egészen a harmadik emeletig menetelek. Lelkesen ballagok végig az emberek sűrűjében, odafigyelve arra, hogy még csak véletlenül se bámuljam meg a csinos, magukat illegető lányokat, ahogy azok igyekeznek felhozni magukra a figyelmet. Persze egészséges férfi vagyok, így egy félvérnek tűnő lánnyal össze is nézünk, majd kihívóan rákacsintok. Ő csak szégyenlősen elmosolyodik, majd megyünk a magunk dolgára.
Betérve a kiszemelt üzletbe, rögtön rákanyarodok a férfi részlegre, ott is az Armanihoz. Soha nem voltam nagy vásárolgató, mindig is utáltam időt tölteni azzal, hogy potyára próbálgassam a ruhadarabokat, elvégre van, hogy valami közel se áll olyan jól rajtam, mint ahogy azt kellene, vagy ahogy szeretném. De mivel most nincs szükség se öltönyre, se nadrágra, csak egy negyvennégyes cipőt kell keresnem magamra, mely felvállalható is. Így sikerül ráakadnom egy 295 dollár. Tudom nagyon jól, hogy a Giorgo Armani nagy márka, de ez azért már rablás. Viszont csak ebből az egyből van az én méretembe, ami szintén roppant idegesítő.
Ahogy a cipős dobozzal a hónom alatt tovább indulnék az ingekhez, olyan hirtelen állok meg, mintha üvegfalnak ütköztem volna. Hát, ez az én szerencsém...
Kíváncsi tekintettel indulok el a női cipős részleg felé, de nehogy valaki meglepődjön, nem egy csinos platformos cipőt szúrtam ki magamnak, húsz centis sarkakkal. Sokkal inkább egy olyan személyt, akinek ez igen jól állna. Mosolyogva dőlök neki a szekrény szélének.
- Nem tetszik... - jegyzem meg, pedig semmi gondom a cipővel - Ha ebben közlekednél, még nálam is magasabb lennél.
Arcomon gunyoros mosoly villog, hangom viszont nem árulkodik szemétségről. Lágy, és illedelmes.

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 11:29

Melyik nő az, aki nem szeret órákon keresztül nézelődni, vásárolni és próbálgatni? Szerintem ez minden egyes nőneműnek a génjeibe van kódolva. Ez ellen nem tehetünk. Annak ellenére, hogy egyetemista éveim alatt -már amennyi lett belőle-, mennyire utáltam ruha vásárlásra pazarolni az időmet, most legalább annyira szeretek kiszúrni magamnak egy-egy csinosabb darabot, amit szívesen hordanék is, ha lenne rá annyi keretem, hogy meg is vegyem. De ameddig nem tehetem meg, addig csak ábrándozhatok arról, hogy egy napon enyém lehet az, ami után most még csak vágyakozhatok, de nem kaphatom meg. Éppen egy karcsúsító, méregdrága blúzt méricskélek oda magamhoz a vállfával együtt, amikor a tükörben meglátom a nem sokkal mögöttem elhelyezkedő cipőhalmokat. A cipők mindig is a gyengéim voltak, főleg, ha van egy kis sarkuk is. Oh, anyám! Buzgón visszaakasztom a blúzt a helyére, aztán mint, akit hipnotizáltak, célirányosan átvágok az üzleten, hogy a másik végébe köthessek ki a cipők mellett. Azt hiszem, hogy szerelmes lettem!
Csillogó szemekkel -amik most nem látszanak a szemüvegtől-, emelem fel az egyik kiállított darabot, minden oldalról alaposan megnézve, legfőképp az anyagát és a sarkát. Jártam már úgy egy rohadtul drága darabbal, hogy két napig hordtam és egyszerűen levált a sarka a cipőtől. Vicces volt, ahogy Will bejött és reklamálni kezdett az eladónak... Értesüléseim szerint nem sokkal ezután be is zárták azt az üzletet.
Ajj... nagyon sok mindenkinek tűnne fel, ha most szépen felpróbálnám ezt a cipőt, és merő véletlenségből csak úgy kisétálnék benne? Valószínűleg este már a sitten ülnék, ahova nem akarok még egyszer bekerülni, amíg élek, így jobb, ha nem próbálkozom, és fel se próbálom őket. Úgy csak nagyobb lesz a kísértés és jobban fog sajogni a szívem, hogy itt kell hagynom. Teljesen belefeledkezek a cipők nézegetésébe, így az ismerős hang most még jobban ledermeszt, mint ahogy alapból tenné. Nem akarok feszültnek tűnni, de lehet nem sikerül majd mindezt palástolnom. Na, majd most elválik. Leteszem a cipőt, a szemüveget pedig feltolom a fejemre, ezzel együtt az előre omló hajamat is hátratűrve.
-Sértené a férfi büszkeségedet, ha nagyobb lennék nálad, igaz? - Kérdezem ugyanolyan hangsúllyal és vigyorral együtt, ahogy ő is beszélt hozzám az imént.
-Próbáljuk ki... - Próbálok úgy tenni és viselkedni, mintha a múltkori iszogatásunk nem fulladt volna teljes kudarcba. Leülve a székre, amin próbálni lehet, leveszem a saját cipőmet, és magamra kapom azt a magassarkú, fekete, bokáig érő szárú csodát, amivel szemeztem, és ami az elmondásai szerint nem tetszik neki.
-Nem kellett volna annyira aggódnod... - Kötöm az orrára, miután felállok, és feltűnik, hogy még így is csak annyit emel rajtam a cipő, hogy egy magasságba kerültünk.
-Nézd, hogy hogy megyek benne. - Kérem meg rá, aztán hátat fordítva neki, elindulok egyenesen előre.

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 11:51

Nem válogatok túl sokáig a cipők közül. Meg kell hagyni, még az Armaninak is akadnak néha rossz napjai, így körülbelül nyolcvan fajta cipőből csak három-négy nyeri el a tetszésemet, abból is kettő kék, egy barna. Én pedig kék cipőt nem fogok felvenni fekete nadrág és zakó mellé még akkor se, ha színvak leszek. A barna meg... az nem az én világom alkalmi cipőben. Így marad a természetesen, legdrágább fényes bőrből készült darab. Bevallom, ezek közül is ez az egyetlen, amibe bele megy a lábam, így nem marad más választásom, mint megint jól zsebbe nyúlni. Persze nem mintha ez jelen pillanatban olyan nagy gondot okozna.
Most azon jár a fejem, hogy mennyibe fog kerülni két nyakkendő és még plusz két ing. Lehet itt hagyom két havi fizetésemet? Az nem lenne valami kellemes, még a számlákat is fizetni kell!
Alig telik el tíz perc, mióta beléptem a boltba, de máris olyan emberbe bukkanok, aki... hát, kellemes vagy kevésbé kellemes emlékeket őriz. Ennek ellenére még se tehetem meg, hogy csendben elsunnyogjak mellette, hisz nem csak ő, hanem én is itt fogok még tétlenkedni még egy darabig, azt pedig nem kerülhetem el, hogy ne fussunk egymásba.
Halvány mosoly kíséretében közelítem meg hátulról Monát, alaposan végigmérve egész alakját. Először még alaposabban belegondolok az elém tárulkozó veszélyekbe, de végül nem adom fel ilyen könnyen, megjegyzem, hogy nincs ínyemre ez a méretes sarokkal rendelkező cipő hisz félő, jóval magasabb lenne tőlem, mint amilyen én magam vagyok. Azt pedig meg kell hagyni, nem vagyok egy alacsony személy. Örömmel tölt el, hogy megjegyzésemre nem esik rögtön a torkomnak, helyette gúnyos megjegyzés áldozatául esek.
- Öhhmm, nem tagadom igen... mégis, melyik pasi van oda azért, ha egy mellette sétáló nőnemű egyed vagy egy egész fejjel magasabb nála? - érdeklődök kíváncsian, persze biztos vagyok benne, hogy akadnak olyan férfiak, akiket ez nem zavar, hisz nem egy híresség büszkélkedhet nála jóval magasabb feleséggel, barátnővel. Ennek ellenére én inkább vagyok híve annak, hogy a nő pipiskedjen a férfi szájáért, ne pedig fordítva.
Ahogy lassan elkezdi felpróbálnia cipőt, akaratlanul is elmosolyodok, ezennel sokkal lágyabban, mint pár perccel ez előtt. Ezt nem tudta kihagyni. Nem is ő lenne, ha mégis. Komoly tekintettel nézem végig, ahogy felveszi magára a cipőt, majd feláll, és közös erővel megállapítjuk, hogy nem kellett volna ennyire félnem, hisz így is csak annyit emelt rajta, hogy egy magasságba került a szemünk.
Kérésére viszont egy mély sóhaj hagyja el a számat, majd kihívó tekintettel utána fordulok. Ó, te szemtelen hárpia. Kényelmetlenül szorongani kezdek, lábaimat keresztbe teszem, köszönhetően a furcsa érzésnek a gatyámban, ahogy alaposabban szemügyre veszem formás idomait. Hogy a francba lehetek ilyen mocskosul perverz?
- Nagyon... nagyon jól áll - válaszolom egy torokköszörülés kíséretében.
- Nincs más dolgod, mint megvenni - teszem hozzá mellékesen, miközben gyorsan elkapom róla a tekintetemet. Kellemetlen lenne, ha feltűnne neki egy s más, így inkább visszafordulok a saját márkám felé, és bár messze van, mégis a fehér és szürke ingeket kezdem el vizsgálgatni, és a melléjük elhelyezett nyakkendő mintákat. Vajon egyszínűvel, vagy valami mintással bővítsem a készletemet?

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 12:37

A blúzok, szoknyák, nadrágok alapos átkoslatása után szinte azonnal egy sokkal érdekfeszítőbb ruhadarabot szúrnak ki a szemeim, amiknek már tényleg nem tudok sehogy se ellenállni. Egy nadrágot és felsőt még úgy ahogy itt tudok hagyni, de egy cipőt... nos, azon a téren már tényleg nagy bajba vagyok. Lehet ez is valami idióta függőég, amit kezeltetni lehet? Vásárlás függőnek nem mondanám magam, hiszen amikor ruhát kell venni, akkor is jobbára csak olyanokat veszek, amikre tényleg szükségem van, de... de ez a cipők felé tanúsított túlzott rajongásom... hát... néha engem is megijeszt. Amint meglátom álmaim cipőjét, hirtelen még azt se tudom, hogy hogy is kéne megfognom. Még a végén a puszta érintésemtől tönkre menne a kezembe, ami nem lenne egy olcsó mulatság, hiszen akárhogy is nézzük, ki kéne fizetnem, arra pedig nem telik. Ezért is bánok vele óvatosan, úgy, mintha valami drágakövet tartanék a kezembe. Esküszöm, a hat karátos gyémántgyűrűmmel nem voltam ilyen óvatos és odafigyelő, csakis akkor, amikor William is a közelben tanyázott...
Éppen az árát, és az oldalán lévő cipzárt tanulmányozom, amikor valaki megszólít. Rögvest kényelmetlenül kezdem érezni magam, hiszen nem tudok másra gondolni, mint a legutóbbi nézeteltérésünkre, amikor nagyjából olyan szavakkal küldtem el, hogy menjen pszichológushoz, mert ráférne egy... De, hogy ne ezzel kelljen továbbra is foglalkoznom, igyekszem minél hitelesebben előadni a laza szerepet, mintha már el is felejtettem volna a pubos dolgot.
-Azok, akik szeretik a hosszú, formás combú nőket és szeretnek villogni azzal, hogy milyen csajuk van? - Kérdezem rafkósan, félig felvont szemöldökkel, szám szegletében bujkáló, ravaszdi félmosollyal, aztán már huppanok is le a székre, hogy felpróbálhassam ezt a csodát.
Hamar felkerül a lábamra. Nem kellett sokat bajlódnom azzal, hogy beletuszkoljam a lábam, hiszen pont az én méretemet sikerül lehalásznom a polcról, a cipzár pedig csak dísz, így arra sincs még külön gondom.
Tehát, nincs is már más hátra, mint az, hogy fogjam magam és elinduljak, hogy Ryan alaposabban is szemügyre tudja rajtam venni. A lábaimat úgy rakosgatom magam elé, ahogy az ilyesfajta cipő is megköveteli. Van egy olyan érzésem, hogy sokkal jobban lefoglalja a seggem stírölése, mint a cipő, de nem hibáztathatom, és nem is vádolhatom meg ok nélkül... Visszafordulva, elindulok felé.
-Akkor miért mondtad, hogy nem tetszik? - Pimaszkodom kicsit, és hátra lendítem a lábam, hogy megtudjam nézni így is a sarkát, ám a gravitáció csúnya viccet űz velem, kibillenek az egyensúlyomból, így pont sikerül Ryan karjaiba esnem, hacsak nem állt arrébb időközben, hogy jót röhöghessen azon, hogy felnyalom a padlót. Kezemmel fülig vörösödött fejjel a mellkasát támasztom, azt nézve, hogy mennyire lecsökkent köztünk a távolság.
-Uh... bocs... - Nyögöm végül, továbbra is zavarba léve, majd ellököm magam tőle, és torok köszörülve próbálok megbirkózni a hirtelen támadt zavarommal.
-Megvenni? Miből? - Éretlenkedem, miközben már újra a széken ülök, és szedem le magamról ezeket a csodás darabokat, hogy visszavehessem a sajátomat.
-Egyébként mi járatban erre? - Érdeklődöm, közben mellé lépve próbálom megkeresni azt a pontot, amit ő is koslat a szemeivel.

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 14:09

Nem is értem, hogy érezhetek az elmúltak után késztetést arra, hogy egyáltalán odasétáljak Monához úgy, hogy ráadásul még beszélni is leállok vele. Persze ezzel most nem arra akarok célozni, hogy utálom őt és nem is méltatom egy szóra se. Sokkal inkább azért, mert tudom, hogy nem kifejezetten van oda a társaságomért, amit meg is értek.
- Ebben persze van némi igazság. De még mindig híve vagyok annak, hogy egy nő alacsonyabb legyen a párjánál. Lehet, hogy szépen mutatnak, de akkor is, szegény férfi mit gondolhat? - kérdezek vissza, miközben megjelenik lelki szemeim előtt, ahogy az esetleges páromnak csak a dekoltázsába tudom a fejemet beletúrni, ha meg akarom öleli. Az pedig igen csak kínosnak hatna nem?
Meg is rázom a fejemet, hogy visszatérjek a jelenbe, mivel a mostani nem a képzelgés ideje.
- Emellett, miért csak egy magas, hosszúcombú nővel lehet dicsekedni? - térek vissza a témához őszinte tekintettel.
Ezután bemutatja nekem testi bájait, mely, hát... mit ne mondjak, elkerülhető lett volna. Ennek ellenére nem tudom levenni a tekintetemet csinos, formás lábairól és igen csak szemrevaló fenekéről. Mit ne mondjak, még mindig erős késztetést érzek, hogy jól megmarkoljam. Végül megrázva a fejem hozom tudtára, hogy nagyon jól áll neki a cipő, amit pár perccel ez előtt még azt mondtam, hogy nem tetszik.
- Mert féltem, hogy eltörpülök majd melletted, ha mellém állsz - vonom meg a vállam laza nemtörődömséggel.
Lassan közelebb sétál hozzám, majd fellendítve a lábát, hogy levegye magáról a kihívó darabot, egyensúlyát veszítve dől felém, mire automatikusan mozdulok, így kiejtve kezemből a cipővel teli szürke dobozt. Határozottan kapok vékony karja után. Mellkasomat támasztva vörösödik el egyik pillanatról a másikra, én pedig meglepetten fürkészem közelről is tökéletes arcát.
- Azt hiszem... ezt még gyakorolnod kell - dadogom, majd egy halvány mosolyt is odaszúrok a végére. Ellökve magát tőlem, megköszörülöm a torkom, majd zavartan megvakarom a tarót. Ez utóbbi egy amolyan...be rögzött mozdulat, melyet akkor produkálok, ha valaki eléri az ingerküszöbömet valamilyen módon, legyen az egy csinos ruha, bók, vagy mi egymás. Többek között az, is hozzátartozik, amit most Mona is művelt. Zavart arckifejezésem a későbbiekben is megmarad.
- Nem, nem, semmi baj - rázom meg a fejem, miközben leguggolok, hogy visszapakoljam a dobozba az abból kiesett cipőket. A lány szavai, kérdése viszont elkeseredett arckifejezést eredményez tőlem. Pillanatok alatt sikerül úgy éreznem magam, ahogy nem kellene. Egy halk sóhaj kíséretében lépek mellé, majd veszem el tőle a cipőket, dobozával együtt. Gondosan a helyére teszem őket, majd azt is bevágva a hónom alá, ismét szemügyre veszem az ingeket és nyakkendőket.
- Be kell szereznem pár dolgot... nem jelenhetek meg a vizsgákon, és más-más a munkámmal kapcsolatos helyeken régi holmikkal. Zokni, nyakkendő, ing... ja és egy 295 dolláros cipő. Ez a nyomorult Armani kiesz a vagyonomból - vigyorodok el, miközben lassan elindulok ismét a férfi részlegre. Mona innentől kezdve kénytelen lesz velem maradni, hisz nálam van a cipője, aminek... aminek még csak meg se néztem az árát, így hátrafordulva keresem meg a cipellő egy pldányát, ami alatt ott van az ár. 226 dollár... hát... na mindegy.
- És ezt nem azért teszem meg, mert le akarlak kenyerezni, vagy bármit is el akarok érni - fordulok határozott arccal a lány felé, részemről pedig le is van zárva a téma, amit azzal fejezek ki, hogy elfordulok tőle és folytatom az utamat.
- Szerinted valami extra nagyot vegyek, amitől majd nem tudják a csinos hölgyemények szűkölve koslatni az izmaimat, vagy inkább legyen valami feszes, ami pont ezt eredményezi? - motyogom az orrom alatt nem is gondolva arra, hogy Mona erre véleményt is mondhat.
- Nem, inkább veszem a méretemet - kapok le egy fehér inget a polcról, hozzá pedig egy bordó nyakkendőt.
- Két perc és jövök! - teszem le a dobozokat az egyik székre, közben felpillantok Monára. Ezzel el is tűnök az egyik próbafülkébe, hol a betartott két perc alatt lekapom magamról a szürke egyszerű pólót, magamra kapom a fehér inget, amit begombolás nélkül hagyok magamon, míg kibattyogok a fülkéből. Menet közben a nyakkendővel vacakolok, mi csak nem akarja az igazat. Elég... Idétlenül nézhetek ki, nem tagadom. Sötétkék farmer, fehér begombolatlan ing, közben nyakkendőt kötök. Hát öcsém, csak én lehetek ilyen szerencsétlen.
- Mona? Ha szépen megkérlek...? - állok elé a nyakkendőt szorongatva. Ha az emlékeim nem csalnak, annak idején is mindig ő kötötte meg a nyakkendőmet. Miután viszont szétmentünk, kénytelen voltam magam megtanulni, hogy kell bánni vele.

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 15:18

A kezdeti megdöbbenések után, amit az ittlétével és azzal okoz, hogy szóba áll velem, máris azt kezdjük el -különböző nézetekkel-, taglalni, hogy miért jó, ha egy nő olykor magasabb a pasijánál. Én a hosszú, formás lábakra hivatkozok, amikkel a hímnemű eltud dicsekedni, ő pedig amint hallom, más véleményen van.
-Hát, ki tudja? Talán valami olyat, hogy "apám, micsoda nőm van nekem". Nem tudok pasi fejjel gondolkodni, ez neked jobban kéne, hogy menjen. - Vonok vállat, kifejezve ezzel a mozdulattal az egyértelmű bizonytalanságomat. Én, mint nő, aki világéletében azon volt, hogy valahogy megfejtse a férfiak észjárását, honnan tudhatnám mégis, hogy milyen nőkkel az oldalukon szeretnek villogni?
-Mit tudom én? Próbáltam férfi ésszel gondolkodni, és a legtöbbjüknek a külső az elsődleges, nem? - Ártatlan kérdés, amire szeretnék már végre annyi év után választ kapni, hátha tudnám kicsit ezzel is tovább fejleszteni a tudásomat, ami a férfiak megfejtésére alapoz.
Amikor a cipő a lábamra kerül, úgy érzem, mintha hirtelen megnyílt volna előttem a mennyország kapuja, és a végén lévő fény szüntelenül csak hívogatna, hogy merjek belépni rajta. Persze, igazából szó sincs mennyországról, és fehér fényről. Helyette csak az erős vágy az, ami tombol bennem, és arra ösztönöz, hogy tényleg lógjak meg ezzel a cipővel a lábamon. Nem akarok egoista lenni, de egyszerűen... tökéletesen áll a lábamon, mintha csak direkt rám szabták volna. Ha akarnék se találnék ennél jobb cipőt, ami nekem való. A tükörben azért még gyorsan megnézem, hogy hogy is áll rajtam, mielőtt elindulnék.
-Ha gólyalábat tennék magamra, akkor se tudnék föléd magasodni. - Vonogatom meg szemöldökeimet, némi szarkasztikával hangomban. Tény, hogy nagyra nőtt. Talán túlságosan is nagyra, és annak ellenére, hogy a magasságom pont átlagos, kicsinek érzem magam mellette.Hogy kicsit kiélvezhessem azt a pár percet, ameddig a cipő a lábamon van, elindulok benne a bolt másik végébe, megkérve, hogy nézze, hogy nem-e csúszkál benne a lábam, vagy valami hasonló szépséghiba, de mikor visszaérve hozzá közli velem, hogy jól áll, megnyugszom. Legszívesebben már most elrakatnám, de fogalmam sincs, hogy mikor szerzek munkát, és hogy mikorra fogok tudni 50 dolcsit összekaparni rá. A lábam hátra lendítése után szinte nyomban elveszítem az egyensúlyom, és csak kevés hiányzik ahhoz, hogy a padlón kössek ki. Borzongató, és roppantul szokatlan újra Ryan karjai közt lenni, még akkor is, ha ez csak a véletlen műve. Nagyot nyelek, és igyekszem legyűrni a kényszert, hogy felé fordítsam a fejem, és hagyjam magam rabul ejteni a szemei által. Szerencsére azonban mind a ketten hamar magunkhoz térünk és nagyjából egyszerre távolodunk el egymástól. Sűrű torok köszörülgetések közben ülök le, és veszem le inkább a cipőt, mielőtt még nagyobb galibát okozna itt nekünk. Sopánkodva nézem a dobozba tett két csodát, ahogy félre biggyesztett szájjal elmondom az okát annak, hogy miért is nem fogom tudni megvenni magamnak. Ryan következő mozdulatai viszont a meglepetés erejével hatnak rám, és szinte tiltakozni sincs időm.
-Ez a cipő egy vagyon, Ryan, és amúgy sem vagyunk olyan viszonyban, hogy ezt megengedhesd magadnak. Hallod?! - Loholok utána az üzlet másik végébe, próbálva meggyőzni arról, hogy nem kell megvennie a cipőt.
-Hogy mennyi? Na látod? Pont ezért nem kéne még az enyémet is megvenned! - Mondandójából mindössze csak a cipőjének vaskos ára az, ami megragadja a figyelmemet.
-De... na, jó, először és utoljára csináltunk ilyet! Az első fizetésemből visszaadom a pénzt... - Teszem még hozzá, bár még mindig nincs ínyemre, hogy ő veszi meg még az én cipőmet is. Semmit nem tettem, amivel megérdemelném ezt, sőt... De a jelek szerint hajthatatlan.
-Te döntésed. Ha esetleg elveszítenétek a pert az ügyfeleddel, és a tárgyalás után meg akarnád győzni a bírónőt, hogy ne legyen igazságtalan, akkor inkább szűkebbet... - Mérem végig gyors ütemben szemeimmel tetőtől talpig egy csintalan arckifejezéssel egyetemben, aztán figyelem, ahogy bemegy az egyik próbafülkébe egy bordó nyakkendővel és fehér inggel. Ameddig várok, hogy kijöjjön, számtalan gondolat az eszembe jut, többek között azt is, hogy ez az első olyan alkalom, amikor nem marjuk egymást. Észre se veszem, hogy milyen hamar elrepül az a pár perc, amit a pórba fülkébe tölt, és hogy már jön is ki... be... gomb... ol... atlanul... Oh Isstenemmm! Próbálom magam féken tartani, és higgadtnak tűnni, mintha egyáltalán nem okozna problémát, hogy nekem kell megkötnöm a nyakkendőjét fedetlen mellkasán, úgy mint régen is.
-Még mindig nem tanultad meg? - Sandítok fel rá gyanakvóan, miközben buzgón kötöm a vörös anyagot. Mikor kész vagyok és hátrébb lépek tőle, megkönnyebbülten szusszanok egyet, újra végig nézve rajta.
-Gombold be. - Ha ez megtörténik, félre biggyesztett szájjal megrázom a fejem.
-Neee mááár... Akárcsak egy nyakig-láb, iskola első, túl buzgó gyerek. - Hozom tudtára véleményem, majd rövid kutatás után, kezébe nyomok egy szürke inget, sötétkék nyakkendővel egyetemben.
-Vedd fel ezt! - Nyomom őket a kezébe.

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 16:14

- Amúgy akármilyen hihetetlen, egy pasi először a nő melleit veszi először szemügyre... Utána nézi meg a fenekét, majd a lábait. Nem kifejezetten azt, hogy milyen hosszú combokkal rendelkezik, hanem úgy az egészet arányában. Elvégre melyik pasinak kell egy olyan nő, akinek jóval rövidebbek a lábai, mint kellene? - érdeklődök. Ahogy pontról pontra megemlítem a testrészeket, úgy nézem meg én is alaposabban Mona említett pontjait. Tudom, aljas vagyok és szemét, de férfi.
- Mi más lenne az elsődleges? Mármint... egy ismeretlen nő esetében tényleg a külső az első tekintettel arra, hogy nem ismerjük az adott személyt, milyen tulajdonságokkal bír. Először megnézzük a testét, és csak remélni merjük, hogy a természet is hasonló, mint amilyen a test. Jó. Viszont ha valaki már hosszabb távon együtt van a párjával, akkor nyilván nem a külső lesz az, amit előtérbe helyez - magyarázom, hisz tényleg így van. Legalábbis az én esetemben és pár ismerősömében, akik már erről meséltek. Aki nem osztja ezt az állítást, annak még a hosszabb távú kapcsolatban is a külső a fontos, nem pedig a belső, ami számomra érthetetlen.
- Szóval nem tagadom, először én is a külsőre utazok. Viszont én előbb az egész testet nézem meg úgy, ahogy van, utána az arcot. Aztán a többi már csak részlet kérdése... Mellek, fenék, láb - darálom nagy lelkesedéssel.
Ezután felpróbálja azt a cipőcsodát, amit nyilván már messziről kiszemelt magának. Bevallom, lassan de biztosan kezd el szorossá válni rajtam a gatya csípő alatt, de Istenem!
- Azért annyira ne vidd túlzásba jó? Nem vagyok olyan magas, hogy egy másfél méter magas gólyalábon állva ne légy magasabb nálam, mert akkor meg eszem a kalapom.
Cáfolok rá arra, amit mond.
Ezután indulnak be az események többek között az, hogy nagy lelkesen összeborulunk. Jó ezt így nem mondanám. Mona elveszítve az egyensúlyát felém kezd el dőlni, én pedig elkapva a karját hagyom, hogy megtámaszkodjon a mellkasomon. Zavartan, meglepetten nézünk össze, mindketten vörösen égő arccal. Végül elkeseredetten veszi le magáról a cipőt, amit nem tud megvenni magának, nincs rávalója. Így hát nagy lelkesen trappolok oda mellé és pakolom be a cipőt a dobozába, amit a másik cipős dobozra téve, a hónom alá pakolok.
- Nem, tényleg nem. De legalább már tudod, hogy megéri utánam szaladni, és fogsz is, ahogy a lelkiismeretedet ismerem - pillantok hátra gonosz vigyorral a vállam felett.
- Egy vagyonba mellesleg nem kerül - fűzöm hozzá, mint egy lényegtelen dolgot. Félévente egyszer megyek nagy bevásárlásra, ami a mostani lesz, és mivel nem kell sok mindent vennem, hát majd Mona cipője meghozza a kellő hatást.
- Mona, ne idegesíts! Az első fizetésed nem egy cipőre fog rámenni! Majd idővel jó? - hangom lágy, igyekszek nem parancsoló és akaratos lenni.
Ez után térünk rá arra, hogy mekkora méretű ingre lenne szükségem. Így rögtön el is kezdek fantáziálni, lelkesen ingázok az extra nagy és a pár számmal kisebb között. De végül maradok a saját méretemnél, amivel el is vonulok, hogy magamra aggassam. Nem tudom, mit akarok elérni azzal, hogy begombolatlan inggel mászok ki a fülkéből, minden esetre egy idősebb asszonynak sikerült magamra vonnom a figyelmét, ahogy az egyik eladó hölgyét is. Ám, mint akinek ez fel sem tűnt, lelkesen Mona elé robogok könyörgő tekintettel.
- Hát... valamelyest sikerült előre jutnom vele, viszont tudod milyenek az új darabok. Makacsak, akaratosak, friss az anyaguk, nem szorulnak annyira. Viszont te profi vagy ebben, szóval - állok elé lelkes vigyorral. Elégedetten veszem tudomásul, hogy nincs nagyon ellenére az, hogy megkösse a ruhadarabot, ami hamar el is készül.
- Remek... csinos kis csomó - veszem alaposabban szemügyre, majd az utasítást követően begombolom az inget úgy, ahogy azt egy zakóhoz illik. Gyorsan betűröm az alját a nadrágba és kész is.
- Micsoda? Nyakigláb? - nézek végig magamon - Túlbuzgó iskola első? Hát... mind ez távol álljon tőlem - vakargatom meg a halántékomat értetlenül. Végül kézhez kapok egy szürkeing-sötétkék nyakkendő párosítást. Elhúzom a számat, de végül megadom magam.
- Nem bánom - ezzel elindulok ismét a fülke felé, hol most jóval több ideig maradok köszönhető ez annak, hogy végignézem, hogy van megkötve a nyakkendő. Végül szorgosan megcsinálom a kékre is a kis csomót, majd miután felveszem magamra a szürke inget, a fejemre húzom a kék anyagot, majd az ing gallérja alá illesztem. Kifelé haladva kis híján kiszúrja a szememet egy sötétszürke zakó, ami hasonlít ahhoz, amilyet otthon tudhatok a magaménak.
- Parancsolj, teljes harci öltözetben... úgy nézek ki mint a többi sznob munkatársam... mekkora gáz- állok meg Mona előtt, majd elfordulok és az egész alakos tükörben ácsorgó képmásomra pillantok. Hát, minden esetre jobban kiemeli a szemem színét, bár nem tudom, szerintem ez nem lényeg.
- De Mona! Én nem a szemem színével akarom lenyűgözni a bírókat és másokat - állítom határozottan, miközben meglazítva a nyakkendőt, kigombolva az ing legfelső gombját, felé fordulok.

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 17:17

Összeszűkített szemekkel hallgatom azt, amiből talán tanulhatok egy kicsit. Szóval először a mellek, utána fenék és csak azután jön a comb meg az arc? Ennyi erővel akkor már valami kapafogú bányarém is lehetnék, ha az a legfőbb, hogy a mellem, a seggem és a combom jó legyen és markolható. Tényleg van egy érdekes gondolkodási módjuk, nem mondom, de legalább már többet tudok, igaz, ha tényleg ez a sorrend náluk, akkor azt hiszem hogy jobb lett volna, ha soha nem tudom meg. Ezek után jobb lesz, ha beszerzek egy-két push up-os melltartót, ha be akarok majd vágódni a pasiknál...
-Szóval akkor engem is ezek alapján szedtél fel? - Teszem csípőre a kezem, kérdőn nézve végig, ahogy szemei pontról, pontra -pont abba a sorrendbe, amit ő is mondott-, végig pásztázzák a testem. Nem is tudom, hogy zavarban kéne-e lennem, amiért az exem így bekebelez a szemeivel, vagy inkább nem is kéne, hogy érdekeljen.
Mindezen viszont már csak magamban elmélkedek tovább.
-Soha nem fogok gólyalábat magamra aggatni. - Jelentem ki, mielőtt még elindulhatnék egy kis "körtúrára" ebben a csodás cipellőcskében. Amint ezt is sikerül tisztázunk, már indulok is. Visszaérésem után azonban fejem fölött összecsapnak a villámok, és amikor próbálok egy lábon állva egyensúlyozni, máris dőlni kezdek felé, teljesen magatehetetlenül. Ha lenne annyi időm, hogy megkapaszkodjak valamiben, akkor most valószínűleg nem estem volna neki Ryan mellkasának, amit olyan rég érinthettem meg utoljára. Pár másodperc az, amit így töltünk, majdhogynem teljesen egymáshoz simulva szótlanul. Mindez azonban nem is tart tovább. Máris buzgón, fülig pirulva eltávolodom tőle, halkan bocsánatot is kérve az iménti botlásom miatt. Ahogy a cipők visszakerülnek méltó helyükre, teljesen letargiába esek, és kénytelen vagyok elfogadni, hogy sokat kell még várnom arra, hogy nekem is legyen egy ilyen darabom. Ryan viszont -legnagyobb megdöbbenésemre-, úgy gondolja, hogy még a mai nap folyamán megkapom ezt a cipőt és villoghatok majd benne az utcán az emberek közt. Egyáltalán nincs ínyemre, hogy ennyire önfeláldozó, és hogy a fizetésének a nagy részét rám fogja költeni ma egy cipő miatt, ami ráadásul még drága is.
-Mi van? - Kérdezek értetlenül vissza, ahogy próbálok vele lépést tartani, miközben átrongyol a férfi részlegre.
-Nem fogok utánad futni! - Mondom hitetlenkedve. Fel se tudom fogni, hogy tényleg képes ilyen lehetetlen dolgokat mondani. Ezzel nem fog tudni zavarba hozni. Ha azt hiszi, hogy könnyen megadom magam, akkor nagyot téved, mert nem fogom!
-Már miért ne? Így is úgy is ez lett volna az első dolog, amit megveszek. Tudod, amolyan jutalom, hogy végre van állásom. - Csak tudnám, hogy mégis meddig kell még várnom arra, hogy kapjak is egy jól fizető melót. Kezdek egyre türelemtelenebb lenni, és az időpont is megállás nélkül közeleg, amikor majd vissza kell mennem, és elmondanom, hogy mióta kijöttem mit sikerült rendeznem az életemben, hol lakom, és hogy van-e már munkám. De ameddig még nem szükséges ezen idegeskednem, inkább kiverem a fejemből, és már csak azt figyelem, ahogy Ryan egy inggel és nyakkendővel félre vonul az egyik fülkébe, ahonnan szétgombolt inggel, és a nyakában lógó, megkötetlen nyakkendővel jön ki. Először kissé viszolygok attól, hogy én kössem meg a nyakkendőjét, főleg úgy, hogy az inge sincs begombolva, de végül csak-csak megteszem, igyekezve nem arra gondolni, hogy úgy áll előttem, mint egy adonisz. A végső kompozíció azonban egyáltalán nem tetszik, amit nem félek a tudtára is hozni.
-Ne legyél már ennyire kiakadva! Időd, mint a tenger, nyugodtan menj, és próbálj föl egy másik összeállítást is. Ha már sármos ügyvéd akarsz lenni, akkor tegyél is érte! - Ezennel a kezébe nyomom a másik inget és nyakkendőt, ami máris jobban áll neki.
-Szabad? - Kérdezem, és ha megengedi, akkor utolsó simításként megigazítgatom még ingének gallérját.
-Hidd el, hogy fehér ingben még inkább úgy néztél ki. Manapság már csak ünnepélyekre vesznek fel fehér inget. Legyél már kicsit kreatívabb! - Nyújtom ki rá a nyelvem pimaszkodva, és amikor kitér a szeme színére, akaratlanul is felpillantok a vadul csillogó kék lélektükrökbe, minek láttán összepréselem az ajkaimat.
-Igazad van, te az izmaiddal akarod őket lenyűgözni. Elvégre, te voltál az, aki ma még szűkebb darabot is képes lett volna felvenni, csakhogy imponáljon az izmaival a bíróságon. - Hozom tudtára a tényeket.
-Mennyire vagy haragba a rózsaszín inggel? - Fordulok felé, és bármi is lesz a válasza, kezébe nyomok egy rózsaszín inget fekete nyakkendővel, és egy fekete inget egy pink színű nyakkendővel. Ellent mondást nem tűrve, kezdem el a fülke felé tuszkolni, ha esetleg ellenkezne a színek miatt.

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 17:54

Míg regélem, hogy egy férfi mit néz meg először egy nőn, és mik a további pontok, elégedetten látom rajta, hogy összeszűkített szemekkel próbálja a hallottakat elraktározni. Csak azt nem értem, hogy ez miért lényeges a számára, hisz tökéletes nem csak a teste, de a lelke is mind annak ellenére, ahogy manapság viselkedik velem. Lehet, hogy más nem kap ilyen haragot, elítélést, de megértem.
- Mi van? - rázom meg a fejem értetlenül - nem! Illetve de, az is egy szempont volt, hisz nem tagadhatod, te voltál az évfolyam, ha nem az iskola legjobb csaja! De végül a külsőd eltörpült a természeted mellett, szóóóval... nem. A természeted miatt szerettem beléd igazán - teszek pontot a végére.
- Ugyan miért? Megnéznélek, ahogy kidugott nyelvvel koncentrálsz arra, hogy még csak véletlenül se ess el - vigyorodok el, miközben elképzelem a jelenetet - tuti másnap már a youtube-n lenne.
Miután felajánlás nélkül veszem magamhoz a cipőjét, elindulunk a férfi részlegre, mikor is aljas módon valami olyat mondok, amiről álmodnom se szabadna. Ennek ellenére roppant viccesnek tartom azt a hangnemet, amit kérdésével megüt, így a már megjelenő vigyorom, csak még szélesebbé terebélyesedik.
- Higgadj már le szépségem, csak vicceltem. Nem is várom el, nem is tudom elképzelni, hogy szaladsz utánam - rázom a fejem a megmaradt vigyorral együtt.
- Ja, hogy ünnepelni kell azt, hogy sikerül munkát szerezni? Nem tudom, de szerintem csak úgy éri meg, ha már egy éve ott vagy és folyamatosan emelik a fizut... na, akkor mondhatod, hogy van munkád és van mit ünnepelni - reagálom le amit előbb mondott - És nem, nem hülyeségeket beszélek, tényleg így van! - arcom ezúton határozott vonásokat ölt magára ezzel is jelezve, koránt sem olyan jó ötlet az első fizetést elcsapni egy cipőre, amiből mellesleg annyi van a boltokban mint a szemét, megvesznek egyet, két hét múlva már másik után áhítoznak.
Ahogy berongyolok a fülkébe a kiválasztott fehér inggel és a bordó nyakkendővel, már slattyogok is kifelé könyörgő tekintettel, hogy Mona kösse meg a nyakkendőt, mert egyáltalán nincs most ínyemre. Amint ezzel kész vagyunk, megkapom a magamét, miszerint rosszul választottam. Ez cseppet lelomboz, de várom a fejleményeket. Rögtön a kezembe nyom egy szürke inget és egy kék nyakkendőt, amit legközelebb csak úgy lát rajtam, hogy hozzá igazítok még egy zakót is. Valamiért nem passzol egymáshoz a két szín, de azért a lány elé állok. Kérdésére csak bólintok, majd ahogy elém áll, hogy megigazgassa a galléromat, szemem le se veszem bájos arcáról. Ha tehetném most azonnal seggbe rúgnám magam, de hülyén jönne ki.
- Ez igaz! - mutatok rá lelkesen a lányra, majd alaposabban szemügyre véve tükörképemet, elhúzom a számat.
- De nem tudom, nem az igazi... - jegyzem meg.
- Ha van mit mutogatni, akkor csak nosza! Persze nem tudom, te hogy vagy vele, de nem kifejezetten válik előnyömre, ha szűk ruhákat hordok. Sokkal aránytalanabbnak hatok miatta - vonok vállat, miközben visszafordulok Monához, hogy láthassam, mivel ténykedik a ruhák között.
- Rózsaszín ing? - emelem a plafon felé a tekintetemet, ám mire észbe kapok, már a kezemben is landol két igazán szemre való párosítás, bár a pink nyakkendő, hát... roppant idegennek hat. Eddig leragadtam a jól megszokott fekete, kék, bordó, szürke és fehér nyakkendőknél, így ez a roppant színes, már-már rikító anyag kellőképpen meglep.
- Te vagy a stylist! - fordítok neki hátat, amint alaposabban szemügyre veszem a kapott ruhadarabokat. Ütemes léptekkel indulok el a ruhafülke felé, ám menet közben szemet szúr valami.
- Csokornyakkendő? - emelek meg egyet, majd fordulok vissza felé kinyújtott nyelvvel, elégedett pofával - csak vicc volt - ezzel újra a helyére kerül, én pedig a függöny takarásába. Először a rózsaszín ing - fekete kombót próbálom, ehhez legalább nem kell akkora akarat erő, hisz majdnem fehér nem igaz?
- Na mesélj nekem kislány, miért jobb ez, mint a fehér? - sétálok elé, miközben az ing csuklónál lévő gombjait gombolgatom, majd megrázva a kezeimet, hogy a helyére csússzon a ruha ujja, megállok előtte a véleményét várva.

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 18:59

Újfent zavarba jövök, ahogy kimondja, hogy én voltam az egyetem azon évfolyamának legjobb csaja. Hát, én azért egy kicsit máshogy emlékszem erre. Az a festett szőke, műszempillás, tömött melltartójú Luna –soha nem felejtem el a nevét-, minden lányon túltett. Teperhettél mellette úgy, ahogy csak akartál, soha nem értél fel hozzá. De szerintem jobb is, ha ebbe most nem megyünk bele. Teljesen felesleges, azóta már eltelt öt év, és nyugodtan merem azt állítani, hogy talán már az országban sincs, és már nem egy stricije volt az eltelt idő alatt, bár jobb, ha én inkább befogom a számat, és nem előítéleteskedem másokkal szemben…
-Hát… ezt jó… hallani. – Halkulok el, szégyenlősen hajtva le a fejem. Szóval a természetem az, ami a leginkább megfogta. Pedig akkor sem voltam egy könnyen kezelhető eset. Ma már ahohz az énemhez képest egész visszafogottnak számítok. Igaz, akkoriban még tényleg bevállalósabb voltam, és inkább a fiú rögbi csapatba álltam volna be, mint a pompom lányok közé, annak ellenére, hogy minden létező sportban összetöröm magam. Szégyenlősségem viszont egy pillanat alatt elszáll, és újfent belém költözik a kisördög, köszönhetően mindezt Ryannek.
-Ne csesztess már! – Bököm oldalba ördögi vigyorral egyetemben, amint tovább szítja a tüzet azzal, hogy szívesen megnézne gólyalábakon. Remélem, hogy a kezeléseimet is fizetné akkor utána.
Az idő viszont ugyebár szélsebesen szalad, és máris azon kapom magam, hogy próbálom felfogni, hogy az exem megvesz nekem egy 50 dolcsis cipőt, csakis azért, mert nekem nincs rá pénzem. Próbálom róla lebeszélni, hogyne próbálnám lebeszélni, de nagyon úgy néz ki, hogy hajthatatlan ezen a téren.
-Mi? Egy év? Utána már fölösleges ünnepelni. Akkor már olyan… elavult. Mindent az elején, amikor még friss, akkor kell megünnepelni, úgy ahogy a munkaszerzést is, még ha a következő héten ki is rúgnak. Legalább elmondhatom majd azt, hogy volt egy jó estém, és egy hétig hihetném azt, hogy végre sínen vagyok. – Nem tagadom, elég lehangoló lenne, ha egy hét után, amikor már mindenbe beleéltem magam, tényleg kirúgnának, de még ezzel is számolnom kell, igaz, ameddig még állásom sincs, annyira fölösleges ezt latolgatnom. Talán tíz perc az, ami eltelik a szürke és fehér ing lecserélése közt.
-Aránytalannak? Cöhh… soha nem gondoltam volna, hogy egyszer találsz majd hibát saját magadon! – Vetem oda neki egy cseppnyi gúnnyal fűszerezve mindezt, hiszen tény, ami tény, nagylelkűsége ellenére is jókora egocentrikussággal áldotta meg őt a sors. Időközben annyira belejövök a styllistkodásba, hogy azon kapom magam, hogy két inget is a kezébe nyomok egyszerre, hozzájuk passzoló nyakkendővel együtt.
-Mi bajod van velük? Ma már a pasik soraiban is dögös a rózsaszín ruha, a csokornyakkendő pedig semmivel se kényelmetlenebb, mint a másik. – Korholom le vigyorogva, és fejcsóválva figyelem, amint magas alakja eltűnik a próba fülkében. Egy cseppet sem érzem már magam annyira feszengve a társaságában, mint az előző két alkalommal is. Sőt, azt hiszem, hogy bátran merem állítani, egész jól érzem magam vele ma.
-Óóóó Édes Jézus! Ez… - És még mielőtt befejezhetném mondatomat, képtelen vagyok tovább visszatartani a nevetésemet, amit igyekszem minél hamarabb csak egy széles vigyorra csökkenteni. Nem akarom, hogy kizavarjanak.
-Tudod mit? Vedd le! Ez… Istenem! Mintha Elton John teapartijáról szabadultál volna, már ne is haragudj! – Legyezgetem arcomat, hogy eltűnjön a vörös szín a képemről a nevetés miatt.
-Menj és… próbáld fel a fekete inget a pink nyakkendővel. – Utasítom, némileg már úgy ahogy lenyugodva. Nem tehetek róla, de az az ing tényleg valami förtelem volt, főleg a csokornyakkendővel. Nos, azt hiszem, hogy az megkoronázta az egészet.

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 19:26

Hosszasan taglalom, hogy nem kifejezetten a kinézete miatt választottam őt a többi csaj közül. Persze kellett hozzá a külseje is, hisz anélkül talán még észre se vettem volna. A vicces csak az, hogy míg abba a suliba jártunk, mindenki úgy tartotta, hogy a kapcsolatunk nem lesz több egy kis pillanatnyi fellángolásnál, így hamar szét fogunk menni. Ennek ellenére egészségesen letudtunk élni egymás mellett úgy egy évet, hogy a nyolcadik hónapban összecuccoltunk annak ellenére, hogy addig egymás háza között ingáztunk. Hol Monánál aludtunk, hol nálam, az volt az egyetlen kritérium, hogy legyen meleg víz. Elvégre, ki az aki hideg víz alá áll be a párjával mi? nem sok ilyen embert ismerek. Szóval a sok makacs, nagyképű ember cseppet elszámította magát, és a vélt egy-két hétből egy év és egy-két nap lett, ami azért meg kell hagyni, igen szép és eseménydús volt kisebb-nagyobb hullámhegyekkel, hullámvölgyekkel.
- Ugye? - vigyorodok el pillanatnyi szégyenlőssége láttán. Mindig is mosolyra tudok fakasztani a kétségbeesett pillantása.
Ami pedig a gólyalábakat illeti, hát... elég idétlen téma, aminek meg is adom a kellő hangot. Mikor Mona oldalba bök egy gonosz vigyor kíséretében, már kezdem érezni a késztetést arra, hogy csak érzéssel csesztessem, mert nem akarok oda jutni, ahova az előző egy-két találkozásnál. Már látni rajta, hogy kezd feloldódni a jelenlétemben még akkor is, ha roppant nehéz út vezette el idáig. A cipő pedig, hogy megveszem neki, csak természetes. Bár azt mondtam, hogy semmi lekenyerezés, ami igaz is, ennek ellenére ott van még a bűntudat, ami azt kiabálja, ér megvenni neki azt a cipőt. Emellett mindig is ember centrikus voltam, így aki rászorult valamire, azt persze kisegítettem. Így ez sincs másként, bár ezt nem szeretném hangoztatni, nyilván nem lenne ínyére ha úgy állítom be, hogy segítségre szorul.
- Ez igaz, de mit érsz azzal a bulival, ha pár napon belül már csak az ajtaját láthatod a helynek, persze kívülről? Szerintem nem sok! Persze tudom, a nagy amerikai filmekben mindig kirúgnak a hámból, ha valaki munkát kap, de a való élet nem ezt követeli. Engem például kétszer tettek ki, mire végre találtam egy rendes melót, ami már lassan két éve nyújt nekem nem csak lehetőségeket, hanem támogatást is. Barátok, emberek akire feltudok nézni. Szóval, buliról szó se lehet! - teszem hozzá a lányra pillantva. Miután a férfi részlegen kiválasztunk pár ruhát, megjegyzem, hogy aránytalan lennék túl szűk ruhában, ami igaz is, hisz karjaim az arányosnál valamivel hosszabbak, amit ellensúlyozni kell a megfelelő ruhadarabbal. Az pedig nem a szűk.
- Még én se vagyok tökéletes - pillantok egy drámai sóhaj kíséretében a mellettem levő tükörbe. Tényleg nem vagyok tökéletes, de mégis ki az? Ha valaki tökéletesen szimmetrikus, az már nem jelent jót. Én szerencsére nem vagyok olyan, mintha vonalzó és körző segítségével raktak volna össze.
- Nem, semmi bajon nincs vele, még korall színű pólóm is van. Csak hát, eddig leragadtam a fehérnél a világoskéknél és sárgánál. Ja meg a feketénél, szóval ez már túl színes... - húzom el a számat, majd elindulok, hogy magamra aggassam a kézbe adott darabokat. Hát... mit ne mondjak sikerült úgy felöltöztetnie mint egy rossz b*zit. Elégedetlen képpel battyogok ki elé, miközben a ruhaujjat igazgatom. Mikor viszont nevetésbe tör ki, és hangosan elkezd magyarázni, akaratlanul én is elnevetem magam.
- Lehet, hogy gáz, viszont nagyon szeretnék egyszer elmenni Elton John díszvacsorájára. Megtiszteltetés lenne! - válaszolok vigyorogva, miközben elkezdem lehámozni magamról a nyakkendőt és az inget is. Nem zavartatva magam, már kint, az öltözőfülkén kívül lekapom magamról az inget, amit lelkesen hajítok vissza a hátam mögé, egyenesen Monához. Menet közben leakasztok egy szélesebb fehér nyakkendőt is, vészhelyzet esetére.
- De ne feledd! Te csináltál belőlem cirkuszi bohócot Kisvirág! - fordulok vissza hozzá, így vigyorogva, háttal teszem meg az utat a fülkéig. Hihetetlen, hogy idáig sikerült eljutnunk. Ez már csodaszámba vehető. A fekete bevallom, valamivel tényleg hatásosabb, viszont a nyakkendővel gondjaim akadnak, így anélkül mászok elő, egyik kezemben a pinkkel, másikban a fehérrel.
- Na? Most döntsünk... ez - tartom magam elé a pinket - vagy ez? - ezúton a fehér az, ami a mellkasom elé kerül. Már csak arra kell várnom, hogy Mona válasszon a kettő közül, és ha már olyan lelkes, akkor fel is kösse azt a helyére. Úgy döntöttem, ma már nem fogok ezzel szenvedni. Ha ennyire öltöztetős kedvében van, akkor tegye is a dolgát.

Tárgy: Re: Pláza 27.08.12 22:21

Nem is tudom, hogy mikor sikerült legutóbb zavarba jönnöm egy elszórtan megjegyzett bókja után, de ez most nagyon is jól esett. Így legalább azt is megtudhattam, hogy már az elejétől fogva kedvelt, és hogy nem csak azért volt velem, mert elmondásai szerint, én voltam az évfolyamunk legjobb csaja, hanem azért is, aki én voltam belül.
-Igen, most örülsz? – Nyöszörgöm az orrom alatt, összepréselt ajkakkal sandítva fel rá, fejemet egy centivel se emelve feljebb. Nem akarom, hogy ennél is szembetűnőbb legyen neki kislányos zavarom, ami szerencsére hamar tovaszáll. Mintha az előbb meg se történt volna a múltunk egy darabjának felidézése, máris a gólyalábaknál járunk, amikkel szerinte elég viccesen néznék ki. Én azért már máshogy vélekedem minderről. Az ezután következő ellentmondásomat –már ami a cipő megvételét illeti-, nem tartom magamba, és egyértelműen a tudtára hozom, hogy mennyire ellenzem, hogy ő fizesse ki még az én cuccomat is, amikor meg se érdemlem. A jelek szerint azonban ő is legalább annyira hajthatatlan, mint én, így sajnos el kell, hogy fogadjam, hogy ezt a csatát elvesztettem. Na, majd ezért cserébe a következő kis találkánkra ebbe a cipőben megyek. Illetve… nem… vagyis… mégis honnan veszem, hogy lesz olyan, hogy „következő találka?”. Nagyon el vagyok tájolódva, és ebből megint csak csúf bukás lehet, ilyet pedig még egyet nem akarok. Hosszan kifejtett, mégis igaz, bölcs hangzású mondandójában lehet valami. Szavai tapasztalatról árulkodnak, arról, hogy tényleg megszenvedhetett azért, hogy sikerüljön egy biztos munkahelyet találnia a tanulás és vizsgák mellé pluszban.
-Na, de apuciii! Mi az, hogy nincs buli?! – Öltök rá nyelvet, úgy beszélve, mint egy vérig sértett, hisztis kis tinédzser liba, aki a „szüleim utálnak, és én is utálom őket” korszakát éli. Nem tehetek róla, ezzel a határozott kijelentéssel a végén tényleg olyan volt, mint egy szigorú apa. Mellesleg pedig azt majd én eldöntök, hogy fogok-e bulit csapni az első munkahelyem megszerzése után. Már, ha lesz olyanom, mert eddig elég reménytelennek tűnt minden próbálkozásom…
-Furcsa, pedig eddig szent meggyőződésem volt, hogy azt hiszed magadról. – Teszem hozzá elgondolkodó képet vágva, ugyanilyen hangnemet is használva, csakhogy visszaadjam neki a mai napi, gólyalábas szívatását.
-A sárga nem jó. Olyan, mintha koszos lenne. – Ráncolom össze a homlokom. Tényleg vannak olyan sárga színű ingek, amikről egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy koszosak, vagy én látom egyedül őket sárgának, vagy… vagy tényleg úgy jöttek ki a gyárból, olyan színnel.
-Na, gyerünk! – Veregetem meg a vállát- már amennyire felérem-, miután a kezébe nyomtam a két különböző színű inget és nyakkendőt. A legelső összeállítás azonban –a rózsaszín ing és fekete csokornyakkendő-, egyáltalán nem volt jó választás, pedig eleinte tök jónak tűntek.
Éppen ezért is kezdek el rögvest fékezhetetlen nevetésbe, amint meglátom. Egy ekkora emberen ilyen bugyi rózsaszín ing… Nagyon mellé trafáltam ezzel most, be kell, hogy valljam, de hát tévedni emberi dolog.
-Álmodozz csak! – Gúnyolódom, és nagyot nyelve készülök fel arra, hogy minden bizonnyal itt fogja levenni magáról az inget és a nyakkendőt is. A víz azonnal kiver, úgy ahogy a tenyerem is izzadni kezd. Csodálom, hogy nem csúszott ki a kezemből az ing, amit hátra dobott. Ameddig ő odabent öltözködik, gondolataimat elterelem azzal, hogy visszaakasztom a levetett inget és nyakkendőt is a helyükre. Alighogy ezzel végzek, már előttem is terem a fekete ingben és a két nyakkendővel, választásra kényszerítve.
-Legyen a… aaa… pink. A fehér megint túl… ünnepélyes, szigorú. Nyugi, ez a szín sokkal jobb, mint az előző is volt. – Nyugtatom meg, még mindig mosolyogva az előző ingen, aztán a nyakába teszem a nyakkendőt, szépen eligazítgatom az ing gallérja alatt, majd megkötöm neki.
-Jól nézel ki! Úgy értem... jól áll... - Dicsérem meg elismerősen, amint hátrébb lépve szemügyre veszem.

Tárgy: Re: Pláza 28.08.12 9:04

Elégedett vigyor költözik az arcomra.
- Persze, hogy örülök - jegyzem meg látván kislányos zavarát. Ilyenkor legszívesebben megdöngetném a mellem, hisz Mona tényleg nem tartozik azon nők közé, akiket olyan könnyen zavarba lehet hozni főleg úgy, hogy azt az exe teszi, kivel elvileg "haragban" vannak, "nem szívlelik" egymást. Bár, ez az én részemről egyáltalán nem így van. Ezt követően hosszas fejmosást tartok arról, hogy semmi értelme a munkakeresést bulival ünnepelni, hisz a mai világban, főleg itt Amerikában úgy váltogatják a munkásokat, mintha alsóneműből volnának. Ezt onnan tudom, hogy az elmúlt két év alatt, amit a cégnél töltöttem, körülbelül negyven embert rúgtak ki és cserélték le őket húsz másikra. Elvileg ütőképesebbekre, bár ebben nem vagyok biztos... illetve igen, de nem tudom, hogy milyen műfajban gondoltak az ütőképesebb emberekre. Szex terén talán? Tényleg furcsa érzés volt bemenni egy olyan irodába, ami nem mellesleg a sajátom volt, hogy a bőrfotelban légyottoznak az emberek. Ebben az esetben, tényleg ütőképesnek nevezném őket. Csak az a helyzet, hogy az egy munkahely! Menjenek inkább szobára, de ne az én irodámban pont-pont-pontozzanak.
Ennek ellenére mégis mosoly jelenik meg az arcomon.
- Mert nem szokás előre örülni, ha tudom, hogy pofára esés lehet a vége - fordulok felé "bölcs" ábrázattal, mely koránt se sikerül olyan hitelesre, mint szerettem volna. Sokkal inkább csak egy lelkes, túlbuzgó férfi arcát tudom visszaadni.
- Nah... önimádó baleknak tartottál mind idáig? Köszönöm szépen - húzom el a szám keserves hangnemben, bár meg kell hagyni, jót szórakozok rajta. Soha nem tartottam magam tökéletesnek, csak tudom mivel rendelkezek, amit jobb előnyömmé kovácsolni. Izmok, magasság, kék szemek, férfias megjelenés... ezt nem szabad csak úgy félvárról venni! Mondjuk, ha megtudná, hogy milyen állatot tartok otthon, rögtön nem tartana olyan férfiasnak, mint kellene.
Egyik volt nőm,- talán két hónapig volt az,- nálam hagyta méretes, idomított nyulát, ki már lassan fél éve lopja nálam a napot és keseríti meg az életemet. Heti szinten vehetek új zoknit magamnak, köszönhető drága Phil-nek, ki a zoknis fiókom kipakolásával tölti unalmas óráit. Persze többen kérdezték már, hogy miért nem hajítom ki, vagy adom el, de erre mindig csak azt tudtam válaszul adni, hogy nincs szívem. Jópofa állatka, nagy bumburnyák, jobb mint egy macska. Így míg a legtöbb pasi macskát tart, aki néha le se sz*rja, addig én egy nyulat dédelgetek, aki amint hazaérek, körbeugrál, és addig követ míg fel nem veszem, hogy megdögönyözhessem. És, hogy rátegyünk még egy lapáttal, olyan mint egy kutya. Ha olyan ember jön a házba, aki nem szimpatikus neki, vagy belebogyózik a cipőjébe, vagy harapdálni és kaparni kezdi a lábujját. Jó fej állatka mi? Neki is kell még venni kaját meg almot... ez a nap....
- Az attól függ, milyen sárga! Én se szeretem az olyan ingeket, aminek olyan színe van, mintha egy fehér ingbe izzadt volna bele az ember - jegyzem meg vigyorogva, majd magamra öltöm a rózsaszín ing - fekete csokornyakkendő kombinációt, amit magam se gondoltam komolyan. Talán csak a vicc kedvéért tettem fel magamra ezt a nyakkendőt, de még így is visszataszító látványt nyújtok, nem tagadom. Pedig soha nem tartottam magam undorítónak vagy visszataszítónak, most mégis az vagyok. Mona reakciója engem is nevetésre késztet, majd helyben kezdek el vetkőzni, miközben lelkesen hajítom vissza neki az inget. Ha már rám aggatta, tegye is vissza a helyére.
Pár pillanattal később már a fekete ingben állok előtte kezeimben a nyakkendőkkel azt a kérdést feltéve neki, hogy melyik legyen, a fehér, vagy a pink.
- Jól van, akkor a pink lesz, de megveszem a fehéret is - fűzöm hozzá mellékesen, miközben megköti a színesebb nyakkendőt. Egy gallérigazítást követően hátrébb lép, hogy alaposabban szemügyre vegyen.
- Ha te mondod - jegyzem meg, de bevallom nem igen érdekel. Sokkal inkább ő maga, ahogy most itt áll előttem és tekintete engem koslat. Meg se tudnám mondani, mikor állt így utoljára előttem. Tetőtől talpig végigmérem, tekintetem végül szép arcán ragad le, így halvány mosoly jelenik meg a szám szegletében.
- Jól van, ha nincs szükséged másra, akkor szerintem mehetünk is! - állok neki vetkőzni. Nem kifejezetten zavar a közönségem, amit egy-két fiatalabb nő tesz ki a női szektorban. Sokan vannak, akik nem használják a fülkét, talán azért is, mert ott jóval melegebb van és hamarabb beleizzadunk a ruhába. Ez pedig így külön öröm lehet az eladóknak, mert nem őket cseszegetik, hogy izzadtságszagúak az ingek. Idekint pedig van légkondi, ventilátor, szóval... nem kell felrángatni átvizesedett testünkre a ruhát, elég könnyedén belecsusszanni.
Mielőtt elkezdeném összehajtogatni a levett, kiválasztott inget, visszaveszem magamra az egyszerű, egyszínű szürke pólót, hogy azért még se meztelenkedjek a bolt kellős közepén, és csak ezután foglalkozok a megvenni kívánt darabokkal. A biztonság kedvéért még egy fehér inget is magamhoz veszek, a fehér és a pink nyakkendő mellé pedig még beteszek egy keskenyebb feketét is. Bár kis híján elfelejtettem a zoknikat, így öt párat még magamhoz veszek, persze feketét!
- Phil miatt - vigyorgok rá Monára, miközben magamhoz veszem a két cipős dobozt, az ingeket, nyakkendőket és zoknikat.
- Na? Mehetünk? - érdeklődök. Ha a válasza igen, elindulunk a kassza felé, hol már kapom is elő a bankkártyámat. Fejben számolva kilencszáz dollár körül lesz, ami nem meglepő. Viszont szerencsém van, hogy a munkahelytől kapunk levásárolható utalványokat, szóval a nagyját abból fizetem. A pénztáros lány nagy lelkesedéssel vesz szemügyre minket, először Monát, majd engem, végül vigyorogva fordul a megvenni szánt darabokhoz. Mindet alaposan szemügyre veszi, nem-e hibás, végül bejegyezve az árukat, elkezdi szatyorba pakolni őket.
- Kilencszázhúsz dollár lesz! - hallom lelkes hangját, én pedig elővéve ötszáz dollár utalványt, leteszem elé.
- A maradékot kártyával jó? - támaszkodok rá a pultra, majd átadom neki a kártyát, ahonnan négyszázhúsz dollárt von le. Szórakozottan húzza át az utalványokat és írja alá, nehogy azokat újra felhasználhassák.
- Csak tudnám mitől ilyen vidám - hajolok közelebb Monához a kérdéssel, amit reményeim szerint csak ő hall.
- Remek! A kártya és a számla! - adja át az említett tárgyakat - köszönjük a vásárlást!
- Köszönjük - mosolygok a lányra, ki lányos zavarában inkább visszafordul a pénztárgéphez. Megragadva a méretes csomagot, elhagyjuk az üzletet.
- No... tegyünk egy kis kitérőt a Starbuck felé? - biccentek a másik oldalon elhelyezkedő kávézó felé. Remélem elfogadja, hisz lenne neki egy ajánlatom, amihez ő is szükséges.

Tárgy: Re: Pláza