Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Hosszúnak tűnő hetek teltek el a balesete óta, vagyis a balesetünk óta. Nekem sikerült kisebb sérülésekkel megúsznom, míg Mr. Hanning elméje védekezni próbált az átélt trauma miatt és ezért most arra sem emlékszik, hogy hogyan csöppentem bele az életébe. Az amnéziája áldás és átok is volt egyszerre számára. Chloe és Greta aggódtak értem, ők ketten – és persze a kórházi alkalmazottak – tudnak arról, hogy mi történt velem aznap. Nem tudtam és nem is akartam a szüleimnek beszámolni a balesetünkről, már így is túlságosan aggódtak értem. Nem elmondani ezt, már majdnem olyan volt, mintha hazudtam volna nekik. Mégis jobbnak láttam nem háborgatni a múltat. Mert ez már csak a múlt, még akkor is, ha minden egyes éjszak rémálmok gyötörnek és újból és újból átélem a baleset minden átkozott pillanatát. Nem akartam magamra áldozatként tekinteni, többé már nem. Így is túl sok minden történt velem rövid és eseménytelen életem során. Sokkal inkább ragaszkodtam ahhoz a gondolathoz, hogy úgy tekintsek magamra, hogy túlélő vagyok. Mert ezt is túléltem, ahogy azt is, ami a legsötétebb titkom mögött rejtőző szörnyűséget. Nem is tehettem mást. Vannak emberek az életemben, akik tőlem függenek és szükségük van rám. Nem sokan, de mégis. Ott a családom és Chloe és talán szeretném bebeszélni magamnak, hogy még Mr. Hanning is ide tartozik. Az egész napot kettesben töltöttük, vagyis Greta néha felbukkant, hogy figyelmeztessen minket, hogy túlságosan belemerültünk a munkába és néha nem ártana innunk és ennünk is valamit. Kedveltem, mindig is gondoskodott rólam már a legelső pillanattól kezdve és még jobban belopta magát a szívemben, hogy láttam milyen jól bánik a főnökömmel. Szinte már anyai szeretettel gondoskodott róla. Talán sose vallaná be, de pont erre volt szüksége Mr. Hanningnak. - Feltehetnék néhány kérdést? – Abban a pillanatban rá se mertem nézni zavaromban, inkább azt a halom papírt rendezgettem az asztalon, csak hogy csináljak valamit, mindegy is mit, bármit csak elkerüljem a pillantását. - Rövid ismeretségünk során megtudhattam, hogy maga sose azt mondja, amit mások hallani akarnak, hanem a nyers őszinte változatot és nekem most pontosan erre lenne szükségem. – Idiótának éreztem magam, hogy nem volt merszem rögtön a témára térni, de csak az időt húztam, hogy összeszedjem a bátorságomat, hogy végre kinyögjem a kérdéseimet. - Ha túl kellemetlen vagy túlságosan személyes kérdéseket tennék fel, amikről inkább nem akarna beszélni, akkor… - Sóhajtottam. Talán mondanom kellett volna még valamit, de fogalmam sem volt arról, hogy hogyan tudnám befejezni a mondatot úgy, hogy értelem is legyen. Akkor mi lesz? Találok valaki mást, aki megválaszolja a kérdéseimet? Mert ezt kötve hiszem, mert még egy ilyen őszinte férfit nem ismerek, akiben meg is bíznék.
Amit sokan az egyik legnagyobb erősségemnek tartanak, Greta épp azt hánytorgatja fel nekem állandóan, nevezetesen, hogy annyira el tudok veszni a munkámban, hogy ilyenkor megszűnik számomra a külvilág, elfelejtek enni és inni és csak a papírmunkára, bár ezt nagyon utálom vagy a kódolásra koncentrálok. Na az már egy egészen más helyzet, kifejezetten rajongok érte. Teremteni néhány egyszerű számsorral, algoritmussal, főleg, ha valami olyat hozok létre, amit később aztán sokan mások is használni tudnak, megmentheti az életüket, valahogy célt ad az életemnek. Az életemnek, ami néhány héttel ezelőtt fenekestől felfordult, mikor egy autóbalesetben kishíján meghaltam. Mondhatjuk, hogy szerencsém volt, túléltem, ám ezért súlyos árat kellett fizessek, kemény egy évet az életemből, amire egyáltalán nem emlékszem. Hát ezért tart Greta még jobban szemmel mostanság és ágál azellen, hogy ennyire belefeledkezzek a munkámba, merthogy a gyógyszereket be kell venni, hogy meggyógyulhassak és persze ahhoz enni is kell és pihenni… blabla… Nem akarok hálátlannak tűnni, hiszen tudom, hogy csoda számba megy, hogy egyáltalán felébredtem, mégis, valami kényszerít, hogy próbáljak meg úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Valahol mélyen tartok attól, ha szembe kellene néznem a történtekkel és az elveszett egy évvel, valami teljesen összetörne bennem és talán eszemet veszteném, ezt pedig nem engedhetem. A tény, hogy Kim és a bájgúnár titkolóznak, mert ezt még a vak is látja, hogy így van, csak tovább erősíti a sejtéseimet, ahogyan az is, hogy a magánnyomozóm, akit a baleset körülményeire állítottam annó, mélyen hallgat. Talán nem baleset történt, talán szándékosan babrálták meg a kocsim, ha viszont ezt a gondolatsort folytatom, ki tudja mit találok, erre pedig… nem állok készen. Így hát nem marad más számomra, mint előre nézni, a munkába temetkezni és próbálni tovább lépni. Vajon van rá valódi esélyem? Vagy csak bebeszélem magamnak? Képes leszek valaha még igazán mélyen aludni vagy ez a valami, ami kísért, most már sosem múlik el?
Órák teltek el, így végül engedtem Greta nyomásának és szünetet rendeltem el, már csak azért is, mert észrevettem, hogy az asszisztensem már nehezen viseli a tempómat, mégsem teszi szóvá. Bizonyítani akar a főnökének?! Egész jól csinálja. - Még több kérdés? – nevettem fel. – Ha az elmúlt pár órában nem válaszoltam meg vagy ezret, akkor egyet sem. – persze azok mind a munkával voltak kapcsolatosak. - Nocsak… ilyennek ismert meg? Nos… akkor azt hiszem, ezt továbbra is tartanom illik. – még mindig furcsa számomra, hogy ez a lány már ismer engem, tud rólam sok mindent állítása szerint, nekem viszont csak az elmúlt pár hét alapján van fogalmam róla ki is ő, ez pedig hatalmas hátrány. Valaha ismertem, abban az egy évben, amire nem emlékszem… ki tudja, lehet neki kapóra jött az amnéziám, legalábbis elszólta már magát arról, hogy nem indultunk túl fényesen és voltak kellemetlen szituk. Nem emlékszem, így nem is szivathatom velük, ez pedig neki jó, nekem viszont egy sebezhető pontom… - Akkor majd leállítom Ms. DeSantos, de míg nem kérdez, addig nem is tehetem. Rajta, kérdezzen.
A bökkenő ott van, hogy én valamennyire kiismertem már a főnökömet az elmúlt egy év alatt, de neki fogalma sincs arról, hogy a kapcsolatunk mennyit fejlődött az első naptól kezdve. Voltak hullám völgyeink, de úgy éreztem, hogy kezd közel engedni magához. Sőt, betekintést nyerhettem a kulisszák mögé is, de persze neki erről fogalma sincs. Ezért is merem kikérni a véleményét, annak ellenére is, hogy tudom Mr. Hanning meg fog lepődni, sőt talán azt fogja hinni, hogy teljesen elment az eszem, hogy az efféle kérdéseket vele vitatnám meg. - Ez túl személyes és talán zavarba ejtő is, legalábbis számomra az. – Mégis tudtában voltam annak, ha most nem nyitom ki a számat és zúdítom rá a kérdéseimet, akkor sose merem megtenni, ezért vettem egy nagy levegőt és belekezdtem. - Remélem nem úgy fog tűnni, hogy most ítélkeznék maga felett, mert ugye nekem ahhoz semmi közöm… - Gyorsan alsó ajkamra haraptam mielőtt a magyarázkodástól még kínosabb helyzetbe sodornám magam, habár a mostani helyzetem is bőven elég kínos. Hogy jutottam el idáig? Jesszusom! Tényleg a főnökömtől fogok randi tippeket kérni? - Szóval a magánélete ki van teregetve és gondoltam pont kapóra jön nekem egy tapasztalt… - Megint a számra haraptam, ha ezt így folytatom akkor a nap végére kisebesedik a szám. Valójában azért nem akartam befejezni a mondatot mert fogalmam sem volt arról, hogy hogyan ne fogalmazzak „úgy”. Igen úgy! Nem fogom azt mondani a főnökömnek, hogy biztosan sokat szexel és sok partnere volt már eddig. Én meg azt se tudom már, hogy mikor léptem be az önkéntes apácazárdába. Túl rég volt már, hogy valakit annyira közel engedtem magamhoz, ezért is akarok ismét randizni. Ezért, ne meg a szülői nyomás is közrejátszik, de néha nagyon is tud hiányozni egy partner. Nem is a szex miatt, mert az sose volt annyira fontos számomra, hanem a kapcsolat többi része hiányzik, na meg őszintén egy kicsit a testi része is. Vágyok egy megértő férfira, a lelkitársamra, de mégis közben félek attól, hogy mi van, ha sose fogok rátalálni? Flúgos öreg macskás nő fog válni belőlem. - Első randi, első személyes találkozás… Maga mit vár el az első randitól? – Megköszörültem a torkomat és gyorsan megszólaltam mielőtt válaszolhatott volna. - Mármint ezzel nem arra akarok célozni, hogy magának meg nekem randiznunk kellene egymással. – Arcomat tenyereimbe temettem, hogy leplezzem mennyire elpirultam. Máskor esküszöm, hogy tudok kommunikálni és értelmese mondatokban beszélni, de most… Komolyan mit gondoltam akkor, hogy jó ötlet a jóképű főnököm tanácsait kérni? Mindent, de azt nem, hogy ennyire zavarba tudom hozni saját magam.
Ez a nap kezd kimondottan érdekes fordulatot venni. Mikor felébredtem eszembe sem jutott, hogy az egész napos munkán kívül más is történhet, erre jött ő, a nő, mert persze most is csak egy nő képes „felfordulást” okozni, és máris megváltozott minden. Kíváncsivá tett. Ez a rengeteg habozás, köntörfalazás, dadogás… nagyjából akkor szoktam ilyesmit tapasztalni, mikor egy alkalmazott fizetésemelést szeretne kapni tőlem, csak éppen dunsztja sincs róla, hogy nem eszem embert, nyugodtan beszélhet… de most kétlem, hogy ilyesmi állna a háttérben. Felkeltem a kanapéról, hogy elvegyem a narancsleves poharamat az üvegasztalról, majd az ablakhoz lépve vártam a lány mondandóját. Félig a kinti tájat fürkésztem, de a tükörképére is rásiklott a pillantásom, jelezve, hogy hallgatom. - Ítélkezik felettem? – ezen megdöbbentem, fel is szaladt egy kicsit a szemöldököm a meglepetéstől. Mire akarhat vajon kilyukadni? - Egy tapasztalt mi? – kellett néhány pillanat, míg sikerült összerakni a fejemben a képet, ekkor viszont nagyon nehezemre esett nem belefulladni a narancslevembe. Most, ha jól értem…. vagy valami kapcsolati tanácsra vágyik, vagy azt akarja, hogy felszedjem. WTF?!? - Egy tapasztalt nőfaló? Egy tapasztalt szexmániákus? Egyáltalán honnan veszi, hogy tapasztalt vagyok? Kegyed is rajongója a pletykalapoknak? Onnan a sok értesülése rólam? – szándékosan piszkáltam és hihetetlen hitelességgel adtam elő a felháborodott főnököt, aki megbotránkozott az alkalmazottja pimaszságán. Mert más esetben talán így is lenne, most viszont kimondottan szórakoztat, mennyire zavarba jött a témától.
Lassan fordultam felé, teljesen póker arcot villantva. - Pedig már épp azon gondolkoztam ennyi célozgatás után, hogy vajon hová kellene magát elhívnom első randira… - ekkor tűnt csak fel egy hamiskás mosoly a képemen, amiből levehette, hogy csak tréfálok. - Sajnos ki kell ábrándítsam Ms. DeSantos, nem hiszem, hogy a legjobb emberhez fordult ezzel a dologgal. Az igazat megvallva nem vagyok… az ön szavaival élve… tapasztalt ebben a kérdésben. Mint azt tudja rengeteget dolgozom, nincs időm ilyesmire. Ha egy hölgy felkelti az érdeklődésemet általában Norára bízom, hogy szervezzen meg egy ebédet, vacsorát, színházat, ilyesmi, vagy egy partin ismertetnek minket össze egymással, ami után többnyire a lényegre térünk. – nem vagyok szívbajos, miért ne mondhatnám el neki, úgyis „sejti” milyen ember vagyok. - Nem volt még igazán komoly kapcsolatom… nem voltam még szerelmes… - furcsa, ahogy ezeket a szavakat kiejtettem, különös érzés áradt szét bennem, össze is ráncoltam a homlokom egy pillanatra, de aztán úgy döntöttem nem foglalkozom ezzel, megvan így is a magam baja az elveszett egy évem miatt. – nem tudom hát, hogy mit mondhatnék. – kortyoltam a narancslevemből.
Ahogy elnéztem a kétségbeesett ábrázatát, valahol megsajnáltam, hiszen, ha már képes hozzám fordulni ezzel a témával, biztosan nagy pácban van. Sóhajtottam… én és az empátiám…. - Talán azt várnám el, hogy a hölgy ne a bájaival próbáljon meg hatni rám elsősorban. Persze nem azt mondom, legyen csinos, látszon rajta, hogy egy kicsit „odatette” magát a találkozónk kedvéért, de ne erre építsen. Nyűgözzön le a humorával, az eszével, a mosolyával. Ne zúdítsa rám az egész életét azonnal, de merjen beszélni magáról, az érdeklődési köréről, a hobbijairól, szenvedélyéről. Lássam, hogy érdekli, amit én mesélek, ne csak magával legyen elfoglalva. Ami a lényeg… adja önmagát. Ami hamis, előbb vagy utóbb úgyis kiderül, felesleges a színjáték. Ha két ember passzol, azt úgyis érzik. Felteszem. – vontam meg a vállam.
Elsápadva csóváltam a fejem. Én nem pont úgy gondoltam, ahogyan ez hangzott… Vagy mégis? Igen, mégis minden szavam igaz volt. Nőfaló, de nem ítélem el ezért. Sőt, talán egy egészen kicsikét irigylem is miatta, mármint azért, hogy ennyire felszabadult és élvezi az életet. - Nem. – Sóhajtottam. – Nem vagyok rajongója a pletykalapoknak… - Egyszerűbb lett volna erre rábólintani, de ígértet tettem neki. Egy olyan ígéretet, amire nem is emlékszik, de ettől még őszinte akarok lenni vele. - Egyszerűen csak ismerem magát. – Nem akartam felhánytorgatni azt, hogy az elmúlt egy évben mennyi mindennek voltam szem és fültanúja. Láttam, hogy a karácsonyi partin elvonul az egyik tettre kész alkalmazottjával. Maya után úgy habzsolta az élvezeteket, mintha a benne tátongó űrt akarná betömni. Lényegében nem tettem, vagy mondtam semmi olyasmit, ennek ellenére mégis csalónak érzem magam. Mert csalás vele szemben, hogy én tudok olyan dolgokat, amiket Ő mélyen eltemet magában. Mégse hibáztathatom magam az amnéziája végett, de jobban kellene figyelnem arra, hogy milyen információ morzsákat közlök vele a múltjáról. Nem akarom siettetni a gyógyulását. Emlékezni fog, ha eljön az ideje, legalábbis nagyon szeretnék hinni ebben. Egy nap talán emlékezni fog rám is és várom azt a napot, még akkor is, ha az emlékezése azt jelenti, hogy az összes kínos pillanatunk bevillan neki, de nem bánom, mert a zavarba ejtő pillanatok mellett rengeteg remek élményünk volt. Nekem azok voltak. Sose fogom elfelejteni mit tett értem. Többször is segített nekem. Rendezte az anyagi helyzetemet pedig sose kértem rá. Eljátszotta a volt barátom előtt, hogy sehogyan se bírom lekoptatni mert annyira meg akar kapni. Mindezt azért tette, hogy jobban érezzem magam. Ez pedig mindent elmond arról, hogy Mr. Hanning milyen ember. Lefogadom fogalma sincs arról, hogy milyen jó ember valójában. - Ez már hiányzott. – Mióta bele kezdtünk ebbe a beszélgetésbe most először mosolyodom el. Most nem érzem magam zavarban, pedig feltehetőleg az volt a szándéka. Hiányzott az a pasi, aki vicces és megnevettet és azon szórakozik, hogy kínoz, ez így kissé durván hangzik, de emlékeim szerint engem sem kellett félteni. Hirtelen úgy éreztem magam, hogy nem csak egy hatalmas kő nehezedik rám, hanem egy egész hegyomlás miután végig hallgattam a mondandóját. Alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Elszomorított, hogy nem emlékszik arra, hogy szerelmes volt, de a szomorúság mellé megkönnyebbülés is társult. Legalább nem szenved most Maya miatt. Az a nő hatalmas károkat okozott benne és biztos vagyok abban, hogy Mr. Hanning volt már szerelmes – vagy még mindig az csak ugye a körülmények… - mert megemlítette, hogy meg akarta kérni Maya kezét. Pontosabban elmesélte, hogy milyen csodás lánykérést akart szervezni a szíve választottjának. - Hű… - Szám elé tettem tenyerem, hogy ne lássa a bárgyú vigyort az arcomon. Meglepett. Úgy tűnik, hogy a mai nap arról szól, hogy nem találom a megfejelő szavakat, hogy kifejezzem magam, de Mr. Hanning meg pontosan tudja mit kell mondania. Elveszem a kezem a számtól és ösztönösen a csukómhoz nyúlok. Végig simítok ujjaimmal a manós karkötőmön. - Ez nagyon romantikus. – Remélem egy nap találni fog egy ilyen nőt magának, mert megérdemelné. - Szükségem lenne az őszinteségére a továbbiakban is, de ez olyan fura, nem? Bízok magában és tudom, hogy sose azt mondaná, amit hallani szeretnék, de képet küldeni magának arról, hogy melyik ruhát terveztem felvenni a randimra az… - Nevetek. – Kicsit se bizarr.
Hogy is szól az a nagybecsű mondat abban a Cartoon Networkös sorozatban? Mi is a neve… megvan, Johnny Bravo! Valahogy úgy szólt, hogy… „Mr. Bravo belecsöppent abba a zónába, ahol felettébb ritkán történnek normális dolgok.” Na hát most körülbelül így érzem magam. Túl vagyok egy autóbaleseten, kómába estem, felébredtem és elvesztettem egy évet az életemből, erre mit csinálok? Egy alkalmazottamnak igyekszem tippeket adni, hogy ne csessze el az első randiját. Mi ez, ha nem bizarr? Hisz még csak nem is ismerem őt… mármint… valaha állítólag ismertem és egész jóban voltunk, de most teljesen idegen számomra és feszélyez, hogy ennek ellenére ő sok mindent tud rólam, és most még ez is… Komolyan azt várja tőlem, hogy a legjobb barátnőjét játszam és pasi ügyekről beszélgessek vele? Mi lesz a következő? A haját is befonjam? Baszki! Jó tudom, ez kicsit erős volt, hisz csóró eléggé kétségbe van esve… nem kéne ekkora fasznak lennem. - Komolyan? Hát, ha maga mondja… - vontam meg a vállam. Nem gondolom magam egy hősszerelmes típusnak, nem is rémlik, hogy valaha ilyesmihez kellett volna folyamodnom, hogy megkapjak egy lányt. Elég volt egy kis csevej, a szokásos charmeos mosolyom és már meg is volt, különösebb erőfeszítés nélkül. - Én… - ekkor egy pici fájdalom hasított a halántékomba, amitől összerándultam pár pillanatra, lehunyt szemeim előtt pedig egy szőke hajú lány sziluettje rajzolódott ki, de épp csak másodpercekre, mire felfoghattam volna mit is látok, már el is tűnt. Még az arcát sem tudtam kivenni, de biztosan női alak volt. Mi az Isten? - Én öhm… - próbáltam meg összeszedni magam, miközben nekidőltem a hátammal az üvegnek. - Khm. – kellett néhány másodperc, míg rendezni tudtam a vonásaimat és ismét kinyitottam a szemeimet, majd rám jellemző módon igyekeztem úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
- Az őszinteségem továbbra is a rendelkezésére áll Ms. DeSantos. – szólaltam meg egy halvány mosollyal, a következő pillanatban azonban kipukkant belőlem a nevetés az ötletét hallva. - Ez most komoly? Fotókat küldene? Abban mégis mi a poén? Ennyi erővel inkább elviszem vásárolni és majd a próbafülke előtt ücsörögve táblákon pontozom a látványt. Na mit szól? Talán még Greta is beszáll, ha szépen megkéri. – nevettem továbbra is. - Tiszta Pretty Woman, bár tegyük hozzá, Gere elbújhat mögöttem. – kacsintottam rá a végén. Remélem ez a kis közjáték legalább eltereli a figyelmét az iménti… nem is tudom mimről. - Azok… azok ott manók? – pillantottam hirtelen a karkötőjére, amit igazán csak most vettem észre. Fura... olyan, mintha ezt már láttam volna valahol. Vagy csak hasonlót?
Mióta bele kezdtünk ebbe a beszélgetésbe rengeteg érzés kezdett bennem kavarogni, pontosan nem is tudom eldönteni, hogy melyik dominál. Szorongok mert annyira kétségbe vagyok esve, ezért még pluszban ideges is leszek és persze rettegek egy új embert közel engedni magamhoz és ha ez még nem lenne elég még bűntudatom is van. Miért is? Mert Mr. Hanning annyi mindenen ment keresztül mostanában és én a saját problémámmal terhelem. Biztosan felmerült benne, hogy ez miért pont vele vitatom meg, mert ez egy olyan téma, amikről inkább a csajok szoktak traccsolni. Chloe jó barátnő és már beszéltem vele erről a témáról, de nem pasiból van és nekem most egy férfi véleményére van szükségem. Pontosabban egyetlen férfi véleménye érdekel, aki mindig is őszinte volt hozzám, még ha nem is emlékszik rá. Remélem a beszélgetésünk végére már nem csak csupa negatív érzelem kerít hatalmába. Cseppet sem bánnám, ha kicsit bizakodóbban állnék ahhoz, hogy a randim remek lesz és megismerkedhetek egy csodálatos férfival. - Maga most gúnyolódik velem? – Hatalmas szemekkel néztem rá, mert hirtelen fogalmam sem volt arról, hogy mennyire gondolta komolyan. Eljönne velem vásárolni? Sőt, még pontozna is? Ez tényleg úgy hangzik, mintha gúnyolódna. Mégis inkább elviselném a csipkelődését, mert tény, hogy nem tettem szóvá, de észrevettem, hogy az imént valami történt. Aggódom érte, de nem akarok rá telepedni, ezért most is azt teszem, ami eddig is annyira bevált. Úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. Persze Mr. Hanning nem tudja, hogy ez a mi jól bevált módszerünk, de számára én csak egy alkalmazott vagyok. Nem emlékszik arra, hogy mi ketten min mentünk keresztül, hogy kezdett előttem megnyílni. - Nem tehetnénk úgy, hogy ez a beszélgetés meg sem történt? – Ismét tenyereim közé rejtettem elpirult arcomat. Az, hogy zavarban vagyok nem is kifejezés arra, hogy most mit érzek. Mégis mit képzeltem? Ő a főnököm és akármennyire nagyra tartom a véleményét nem kellett volna randi tippeket kérnem tőle. - Igen. – Csuklómra simítottam tenyeremet, hogy eltakarjam előle. Már látta, szóval nem is tudom, hogy miért akarom ennyire takargatni. Szótlanul fürkészem az arcát, talán felismeri? Nem akarom erőltetni a gyógyulását, de hazudni sem szeretnék neki, de fogalmam sincs arról, hogy jó ötlet lenne-e részemről, ha bevallanám, hogy tőle kaptam.
Kezdőlap 
Tárgy: Physical - Dylan & Lauren 
22.07.22 6:29
