Nem fogod elhinni de az anyám és az apám gyermekeként jöttem a világra, hogy hogyan és miként arra most inkább nem térnék ki... Soha sem akarták el árulni, de voltam olyan leleményes, hogy hamar rájöttem, de erről majd később. Egyke voltam és ezzel gondolom elég sok minden tiszta lett előtted. Kis kedvenc voltam mindig és mindenkor... amiről mindenki azt hiszi, hogy olyan jó és könnyű. Egy frászt. Utáltam, de mindig meg kellett felelnem és többnyire meg is próbáltam és ha nem sikerült nem érdekelt. Így gondolom az érdeklődési körömre már nem kell külön ki térnem. Átlagosnak mondható gyermekkorom volt. Megtanultam mászni majd járni később pedig beszélni. Attól kezdve pedig be nem állt a szám. Óvodába majd iskolába jártam mint mindenki más.
Kis királyként éltem. Mondhatni kettős életet folytattam. Az egyiket éltem otthon és a másikat házon kívül. Az egyik nő követte a másikat. Hogy mire volt jó mind ez még a mai napig sem tudom, ahogyan aszt sem, hogy ez mennyiben változott. De azzal mindig is tisztában voltam, hogy egyik sem érdekel igazán, de ugyan arra mindegyik jó. Csak, hogy nekem mégsem elég jó. Mert nekem a jóból is a jobb kellett. Aki nem adta magát olyan könnyen vagyis aki nem volt olcsó és könnyen kapható, akár egy napi cikk. Akármilyen hihetetlen, de el értem amit akartam. Tudtam ám, hogy megfogsz lepődni.
Bármilyen meglepő, de én is gyorsan rákaptam a szerencsejátékra. Azt hiszem túlságosan is tetszett. Szeretem ha én irányítok és ha a dolgok az elképzeléseim szerint alakulnak. Alig múltan tizennyolc máris két lepedőt veszítettem kártyán. az apám természetesen kiborult, szóval akár tetszett, akár nem, de vissza kellett fognom magam. Mintha ő különb lett volna. Aztán ahogy az lenni szokott ebből adódóan vették kezdetét a hangos viták a szülői házban, amit a későbbiekben nem más mint a válási papírok követtek. Őszintén nem érdekelt. Szerintem őket sem. Évek óta külön életet éltek már. Az apám a pókerasztalnál, az anyám pedig egy másik pasas ágyában. Na ezt nevezem én kompromisszumnak. Később pedig besokalltak vagy tudom is én. Az anyámnak elfogyott a pénze... Bizonyára. Gondolom bízott benne, hogy  apunak még nem jutott eszébe változtatni a végrendeleten, ezért is tette el olyan gyorsan láb alól. Hirtelen szívroham vitte el. Egy percig sem hittem, hogy ez a vesztesség olyan váratlanul ért volna. Még szép, hogy nem volt véletlen. Az ügyben nem indult nyomozás. Szerettem is volna magamat megkímélni a cirkusztól. A történteket azonban egy hatalmas pofára esés követte. Én voltam az első és egyetlen kedvezményezett a végrendelet alapján. Nekem pedig eszem ágában sem volt bármit is az anyámra íratni. Ellenkezőleg, a képébe röhögtem. Megvettem azért amilyen életet élt. Ki mondta, hogy keféljen félre? Nem volt kényszer. Még csak meg sem próbálták fenn tartani a látszatot. Nekem ugyan miért kellene? Mi sosem voltunk egy család. Hát magamra maradtam. De az enyém lett minden. A nagy ház, a kocsi, a vagyon... Egyszóval minden!