Emily & Derick

Úgy érzem teljesen, tökéletesen és telhetetlenül egyezik szándékaimmal, éreztem már ezt, de engedek neki, engedem, hogy maga alá utasítson, nem figyelek semmire csakis rá és arra, hogy ajkai ne hagyják el az enyémeket, mohón követem és hagyom, hogy irányítson, kibújtasson a pólómból, st még abba is belemegyek, hogy megfosszon teste érintésétől, ajkai után kapok, ebből nem engedek, az enyémek és akarom őket, egészen belefeledkezem és már csak a hideg fém érintését és a kattanó hangot érzékelem. Ó bassza meg, emeltem feljebb a fejem, most komolyan? Most komolyan?? A kocsiból, igaz?
- Tee, enyveskezű számító szuka. - Húztam össze szemöldököm izzó kék szemeim fölött. Az az érzésem, hogy a kopószimatom nagyon is elgyengül a közelében és ezt kiválóan szemlélteti a fenti példa és béklyóba kötött kezeim, óvatosan próbálom mozgatni őket meddig mehetek el, összerándul a homlokom, első alapszabály, ne szorítsd, mert bevág, Mély levegőt veszek, majd lassan engedem ki, leheletem forró és szinte éget. Jól van, rosszul tűröm, ha megpróbálják elvenni a szabadságom és nem tehetek kedvem szerint és  ennek is a legerősebb módját választotta. De jó, próbáljuk meg.
- És most? Gyere ide bébi. - Nem fogom ezt így sokáig bírni, ne vegyél el tőlem mindent. Oké, nem érhetek hozzád és nem utasíthatlak magam alá, világos a cél, valóban, bébi? Eléggé puha ez a fa és ha találkozik a fémmel és mondjuk véletlenül megrepesztem az nem lesz annyira szép látvány, hevesen veszem a levegőt és startból berántottam a kéziféket.
- Rajta, vedd azt le. - Emelem tekintetem a felsőjére. Nem tudom megszokni és valószínűleg nem is fogom egyhamar, hogy nem én irányítok, hát még, ha hangosan is kimondtam volna, hogy bármit megtennék érte, értem, kezdjük ezzel. Feszülten és türelmetlenül mocorgom, ez így nem lesz jó, ilyet még nem éreztem és azt sem tudom honnan fakad, de valahonnan mélyről, egészen mélyről.        

Emily & Derick

Bazd meg Emily, nagyon bazd meg, rántok egyet a bilincsemen és élesen a bőrömbe hasít, érdes hangon mordulok fel, de továbbra is feszesen tartom és próbálok minél közelebb férkőzni hozzá, ne vedd el tőlem, hajolnék még előrébb és közelebb, de ez a szar visszahúz és nem enged, ismét erősen megragadom, majd lassan visszaengedem magam.
- Ó igen, bébi, igen, azt szeretném... - Sziszegtem szavaimat, szinte megbabonázva követtem tekintetemmel, ahogy kezével pokolian lassan húzza feljebb felsőjét... -  Ó nemár bébi! - Megadóan vetettem fejem hátra. Behunyt szemekkel sóhajtottam fel csókjaira, csak add át magad, rajta, menni fog ez! Felpezsdül a vérem körmei alatt, pontosan tudja mit kell tennie, mellé pedig mocskosul élvezi is, azt hiszi ismeri azt a valamit legbelül, pedig még én magam sem és most átkozottul szorong, kétségbeesett és szabadulni akar. Ismerem ezt, régről, nagyon régről, annyira, hogy mostanra azt hittem elfelejtettem, de nincs így.
- Emily, bébi, eressz el. - Hangom nagyon is komoly és figyelmeztető, de még szép, hogy nem érdekli, tovább hergel, önkéntelenül ütöm oda újra és újra a fém karperecet a fához, talán jobb, ha még egy kicsit maradok, puszta kézzel tépném le róla azt a bugyit, nem lenne az az anyag, ami most ne adná meg magát a kezeim alatt. Elkerekedett ajkaimmal figyelem, ahogy vetkőzteti magát, hosszan engedem ki a levegőt, baszki. Halkan nyögök fel forró és kínzóan gyengéd csókjaira, csípőm hevesen rándult egyet, minden érzékem bizsergett és szikrázott legbelül nyelve könyörtelen és vad tempója alatt egyre magasabbra lökve, kiéhezve mozdulok utána, ne hagyd abba, csak ne most, ne...
- Emily... - Lehelem forrón ajkai közé, de ez volt az utolsó, mielőtt teljesen elejtettem volna a gyeplőt, halkan puffant elhomályosult elmémen, egyszerre szenvedtem korlátaimtól és élveztem csípője gyötrelmes lassúságát, ahogy pokoli lassan fogad magába és von körül nedves és vágytól lüktetőt belsője. Hátra vetett fejjel kapkodom a levegőt, a bőröm erősen zsibog már egy ideje, így észre sem vettem, hogy mélyen a húsomba vájt, a puha anyag reccsenve adta meg magát a fém erőszakos unszolásának, én mondtam, hogy most nincs, ami nem hódolna be kezeim alatt. Fenséges érzés volt hallani, ahogy kikattan a zár, kihúztam a kezem és ekkor kezdett csak el jobban lüktetni a vér, ez fájni fog, fel sem néztem, egyszerűen csak kirántottam a kezem, a bilincs meg valahol megállt a szoba végében, hevesen tapasztom ajkam az övére és követelem, ami az enyém, többé ne csináld ezt! Erősen ragadom meg, talán nem is érzem mennyire, ahogy azt sem éreztem mekkora erővel hasítok bele a keretbe és a bőrömbe és magam alá utasítom, inkább parancsolom hevesen és ellenmondást nem tűrve. Olyan erővel érkezett a hátára, hogy felnyögött, én pedig megálltam egy pillanatra és engedtem a szorításon. Esztelen vágyaimtól vezérelve estem neki nyakának, nyelvem forró érintése perzselte bőrét és képtelen voltam tovább húzni és várni, rendületlenül és türelmetlenül lendülök előre és töltöm ki mohón újra és újra, még teste remegve adja meg magát nekem, csak nekem.        

Emily & Derick

Egyszerre szakadt minden kötél, düh, megsebzettség, fájdalom, és képtelen voltam uralni bármelyiket is, ahhoz túlságosan mélyen martak belém, mart és égetett és nem csak a bilincs nyoma a kezemen, azt meg sem éreztem abban a pillanatban, egyszerűen úgy éreztem magam, mint egy megvadult állat, akit nem csak a szabadságától fosztottak meg, hanem a látását is elvették, menekülni akartam, rohanni valamibe, kétségbeesett belekapaszkodni bármibe, ami megment engem és vehemensen  üldöztem és vettem azt el, amire szükségem van.
Levegő után kapkodva rogyok a mellkasára és egy hosszú pillanatig azért könyörögtem, hogy had ne tisztuljon ki a fejem. De nem ez lett, másodpercről másodpercre egyre élesebb fájdalom nyílalt a csuklómba és én egyre inkább visszatértem a valóságba, vissza, ide, Emily-hez. Lemásztam az ágyról és kiültem az ágy szélére, egyáltalán semmit sem kellett mondania, minden rá volt írva, ott volt a szemeiben.
- Igen, én is. - Szólaltam meg egész halkan lágyan és megbánóan, kezem az övére csúsztattam finoman megszorítottam, majd elengedtem. - Kérlek, soha többé ne csináld ezt. - Keltem fel az ágyról, hogy vissza belebújjak az alsómba és a nadrágomba, nekem is kell egy szál, de most azt hiszem jobb, ha kicsit nem leszünk egy légtérben, így inkább lemegyek a saját dobozomért, ahogy nyúlnék érte és felemelem a karom felszisszenek, hogy az a jó rohadt... nyitom meg a hideg vizet a konyhában és hosszú percekig tartom alatta, tudom, hogy ez csak addig lesz elviselhetőbb, amíg alatta tartom, de egy-két percig talán kevésbé lüktet majd. Elzárom a csapot, fogom a cigit meg a gyújtómat és kimegyek a friss levegőre, bár, ha most egy vödör jégbe nyomnám a fejem se lenne elég hatásos. Rágyújtok majd mélyen szívok bele, túl sok minden kavarog a fejemben, nem bírom, beleszédülök, viharos minden, én pedig azt sem tudom hol állok, csak próbálom megvetni a lábam és kivárni a végét. Újból arra a csendre és nyugalomra vágyom, ami  karjaiban talál rám. Ez nagyon nem volt jó ötlet. Kölyökkorom óta nem éreztem így, fogalmam sincs hogyan sikerült egyszerre mindent a felszínre hoznia, féltem, féltem, hogy jön valaki és valamit megint elfognak venni tőlem, én pedig nem tehetek semmit ellene, mert mozdulni sem tudok, tehetetlen vagyok és emiatt megint elveszítek valami fontosat az életemből és még egyet már nem bírnék ki. Elnyomat a csikket és vissza felmentem hozzá, még mindig az ágyban volt, lesütöttem a tekintetem és lassan visszamásztam hozzá az ágyba, nem tudtam nem hozzáérni, karja alatt fúrtam át fejem és bújtam a hasához karommal átölelve és finoman magamhoz húzva.         

Emily & Derick

Annyira jó volt így, nem voltam sem mohó, sem követelőző, vagy birtokló, nem voltam semmi, egyszerűen csak csendre vágytam, arra, hogy minden elhallgasson odabent, nyugalmat kerestem karjaiban, puhán bújtam bőrébe, behunytam a szemem és próbáltam megtalálni azt a helyet, ahol eddig voltunk, tudod, ahol a legbékésebb álmaidban heverészel, valószínűleg egy parton, ahol gyerekek szaladoznak, viháncolnak és mindenki boldog, hát itt nem voltak sem gyerekek, sem kacajok, csak én, egyes egyedül, az ég pedig olyan kéken és tisztán nézett vissza rám, hogy szinte elemésztett, akárcsak én őt.
- Csináld még, olyan jó... - Motyogtam halkan bőrébe, nem tudom miért, de szeretem, amikor a hajammal játszik, már nem akarom megérteni sem, valószínűleg ez is egy újabb berögződés, csak ez jó, kellemesen bizsergető és megnyugtat és az most kell. Szorosan ölelem magamhoz és azt hiszem a filmet is innen fogom nézni. Ez most az egyedüli hely, ahol lenni akarok, békésen szuszogom, nem alszom, egyszerűen csak... próbálok megkapaszkodni az egyetlen jó érzésbe, amim van.
- Ühhüm, de, mindjárt. - Morgom elhalkuló rekedtes hangomon. A csuklómra meredek és csak bámulom, üresen és semmitmondóan. Szarul néz ki, óvatosan megmozdítom, áucccsss, és fáj is és még úgy érzem fog is egy ideig. Elengedem és felülök az ágyon. Feszülten túrok bele a hajamba és csak nézem, ahogy bekapcsol valamit. Komolyan még ebben a kinyúlt pólóban is gyönyörű és még nem vágta hozzám a dolgaimat, hogy tűnjek el, pedig megértettem volna, a padlóra szegezem a tekintetem és a földön heverő bilincsemre, majd fel az ágykeretre, amibe szép kis nyomot gravíroztam, érzem is, ami azt illeti, dühösen fújom ki magam, bassza meg! Visszaheveredik mellém, én pedig elfoglalom a korábbi helyemet és kényelmesen fúrom be magam puha bőrébe. Azt hiszem sikerült megértenem. Tényleg szeret ez a nő. Lágyan csókolok bele hasába és döntöttem le a fejem közben ment a film és kivételesen hálás voltam hagytam, hogy magával ragadjon és elvigyen valahová.         

Emily & Derick

Izmaim ellazulnak, már nem szorítom, csak fekszem hozzábújva, és lassan megnyugszom, rátaláltam arra a helyre, amit kerestem és nem kapaszkodom belé görcsösen, csak a kezem nyújtom felé, lágyan bizsergeti érzékeimet és minden elcsendesül odabent, nem üvölt, nem kiabál, nem dühös, semmit sem akarok érezni, egyedül akarok lenni és mégsem egyedül, így akarom maradni, pont így, ahogy most vagyunk. Finoman simogatom ujjaimmal apró mozdulatokat téve, miközben a filmet nézem, pontosabban a tévé irányába meredek, aztán olykor kimarad egynéhány filmkocka, amikor hosszú másodpercekig tartom behunyva a szemem, egy szót sem szólunk egymáshoz és most még akkor sem tudnám szóra nyitni a számat, ha azt kérné, hogy mondjak bármit is, neki sokkal több oka lenne rá, hogy veszekedjen, kiabáljon, vagy arra, hogy egyáltalán bármit is mondjon, de nem teszi és ez valahogy most elég, már így is jó nagy kupi van odabent. Ismét lehunyom a szemem, a hangok elhalkulnak és csak Emily marad, ujjainak érintése, ahogy simogat és cirógat és én elmerülök ebben a békés érzésben, most nem kell az őrület, semmi sem kell, minden vágyam tárgya itt van, velem.
Kezem óvatosan az övé csúsztatom és simogatni kezdem, kinyitom a szemem és ööö mikor és hol lett vége az előző filmnek, mert már a Casablanca megy és ennek sem rémlik az eleje, de aprókat pislogok és nézem tovább a filmet, jók ezek a régi klasszikusok, könnyű puszit nyom a homlokomra, hát akkor ezért van, valahol kimaradhatott egy-másfél óra.
- Hmm? De igen, rendelhetünk. - Kezét az enyémbe fogva emeltem magamhoz és nyomtam rá egy csókot. Lassan ültem fel az ágyon, baszki öregszem, elfeküdtem a nyakam, áá nyújtózom egyet, hogy kiroppanjon minden, ahol kell és arcizmaim összerándulnak, ahogy mereven forgatom meg a csuklómat, de nem törődöm vele.
- Mit enné bébi? Kínai? - Hajoltam hozzá közelebb és egy puszit nyomok az arcára. A zsebeimet kezdem matatni, lövésem sincs hol van a mobilom, de mindjárt előkerítem és akkor rendelek valamit. Oldalra nézek a mobiljára, arcomat dörzsölgetve nyomok meg rajta egy gombot és felvillan a kijelző, este kilenc, így már tényleg jól hangzik valami vacsi.
- Kipakolhatnánk az erélyre és ehetnénk ott, hm? - Szerintem jól hangzik, kaja, ebédről maradt még vörösbor, most egy ideig úgy sem fogunk tudni aludni.        

Emily & Derick

Mindketten rágyújtottunk és inkább mélyen a cigarettafüstbe burkolóztunk, egyszerre voltam hálás azért, amiért nem kérdez és nem követel válaszokat, nem tudom hogyan hangoznának azok a kérdések és azt sem, hogy én egyáltalán ismerem-e rá a válaszokat, szóval lehet csak azért tesszük ezt, hogy ne keljen beszélnünk. Próbálok nem megakadni rajta és más felé nézni, iszonyú dögös bármiben, de most nem engedek teret a gondolatnak, durva voltam vele, még ha nem vallaná be, akkor is, nem vagyok hülye van szemem és láttam. Félt, félt tőlem és hogy őszinte legyek egy kicsit én is. Amikor már meguntam a fizikai távolságot közöttünk közelebb lépek hozzá és átölelem a háta mögül, orromat a haja közé fúrom és mélyen szívom be illatát. Én csak jó akarok lenni hozzá, nem számít min kell keresztülgázolnom, hogy ezt elérjem, az sem, ha ezért önmagamon kell átlépnem, valahogy majd megteszem.
- Van valami terved holnapra? - Nem megy, nem tudok most még erről beszélni, még túl zavaros, előbb talán nekem kéne feltennem a jó kérdéseket.
- Arra gondoltam, hogy reggel nem kelnénk korán... - Söpörtem félre a haját és kezdem el nyakát csókolgatni. - Aztán összerakom még neked a konyhabútort, azzal elleszek egy ideig. - Ha esetleg lenne valami dolga, de remélem, hogy nincs és egyeznek a tervei az enyémekkel, főleg, ami a reggelt illeti. Közben csöngetnek és elengedem.
- Majd én megyek. - Nyomtam még egy csókot bőrébe, útközben még gyorsan felkaptam a pólómat a padlóról és belebújtam plusz a tárcámat és ajtót nyitottam, fizettem, majd bevittem a kaját az asztalra, mindenből kértem vegyesen, így több mindent megtudunk kóstolni.
- Bébi, segítesz? -Fogalmam sincs minek hol a helye és a nők általában elég hisztisek a konyhájukra és a mindent ugyanoda tegyél vissza, aha jó, arra se figyeltem honnan vettem el, így viszont egyszerre vihetnénk ki mindent. Még mindig kellemesen melegnek mondható  hőmérséklet, de azért jóval elviselhetőbb, mint a napnak bármelyik szakaszában.         

Emily & Derick

- Aha, jól hangzik, jó lesz. - Kaparom meg a torkom és segítek neki kipakolni. A kilátás az tényleg valami elképesztő, az ember azt hinné, hogy már mindent látott a városból és hogy unalmas felhajtás az egész, a fények meg a folyamatos nyüzsgés, odalentről szart se látni szinte a szmogtól, de fentről egész más képest fest a város. Összehúzom lábaimat keresztbe a térdemre rakom a tálcámat és nekilátok az evésnek, de valahogy nem úgy esik, mint délután, csak piszkálgatom és hosszasan forgatom a számban, miközben ráemelem tekintetem és csak figyelem, kényszeresen próbálok megszólalni, de valahogy mindig visszalök egy fal, kétségbeesetten akarok túljutni rajta, de nem tudok. Nem akarom, hogy tudjon róla, neki nem kell, ez az én saram, majd kimászok belőle, ha meg nem megy, akkor cipelem tovább, ahogyan eddig is. De a ma az egészen más volt. Ketten nem értjük. Én sem. Sosem éreztem még így. Talán gyerekkoromban, sokáig voltak rémálmaim, néha még most is, de már jóval kevesebbszer fordul elő, évente úgy egyszer-kétszer, de most ébren voltam, nagyon is ébren, és sokkal rosszabb volt intenzívebb és féltem, szenvedtem attól, hogy valamit újból elvesznek tőlem, látom és nem tehetek semmit. Hát ezt éreztem, amikor megkötözött. Tudom, hogy nem az én hibám, ami történt, hogy is lehetne az, hiszen alig voltam négy éves, de akkor valami fontosat vettek el tőlem, én pedig magatehetetlen voltam, azt sem fogtam fel mi történik körülöttem de most nagyon is átéltem vele és nem bírnám ki még egyszer.
- Sajnálom Emily... - Törtem meg végül a csendet halkan és érdes hangon. - Nem tudtam, hogy így fogok reagálni. - Aha, persze, tudtam, hogy nem fog menni, de azt nem, hogy ez lesz belőle, sokkal jobb.
- De szögezzük le, nem te tehetsz róla, oké? - Ha tudom mire készül, akkor leállítom. De már mindegy, ő nyekkent végül a matracban, ami jobban fáj és éget, mint amit én szereztem.        

Emily & Derick

- Nem, nem sejthette, de ezzel valahogy most nem tudok vitába szállni. Én viszont nagyon is sejthettem volna, hogy egyszer visszaüt minden és a lehető legrosszabb pillanatban mászott elő a mélyből, Emily annyiban hibás, hogy talán túlságosan erősen akarta előcsalogatni egy részem, ami még nem áll készen erre. Nem mindig sikerül időben és megfelelően értelmeznem mások jeleit és nekem nem megy olyan könnyen, hogy átadjam magam valakinek, ha már itt tartunk semennyire sem megy, de néhány hónappal ezelőttig még azt sem tudtam, hogy egyáltalán képes vagyok valakihez ennyire ragaszkodni. Keserűség marja torkomat és haragszom magamra, engem nem erre tanítottak.
- Úgy látom nincs más választásom, mint helyt adni, folytasd... - Az ölembe mászott, én pedig nyugalommal eltelve öleltem át, ez mindig hiányzik. Lágyan viszonzom csókját és kérnie sem kell, karjaim ösztönösen vonják őt közelebb.
- Jól hangzik, én is szeretlek bébi. - Dőltem kicsit hátrébb karjaimmal átöleltem és az ölében pihentettem kezeimet összekulcsolva. Államat a vállán pihentettem és csak néztük a város fényeit és morajlását, nem kellett hozzá semmi csak mi, megvolt a sajátos lágy dallama az érzésnek és én gyöngéden ringattam rá. Továbbra sem beszéltünk és így volt a legjobb, csak öleltem, szerettem és hálás voltam érte, amiért ennyi most elég. Éreztem, ahogy szép lassan elenged és már csak csak én tartom őt, mélyen és békésen szuszog, nem mozdultam, csak ültem még ott néhány percig a város fölött, a szeretett nővel a karjaimban, borzongás fogott el legbelül orrom a nyakába fúrtam a fülébe suttogtam, tudtam, hogy nem fog rá emlékezni és most nem is ez számít.
- Köszönöm. - Ha valaha köszönettel tartozom valamiért, akkor az ez és senki másnak nem tudom és nem is akarom megköszönni. Szorosan ölelem magamhoz a még alvó Emily-t, de lassan kezd beállni a hátam, be kéne mennünk, hogy kinyújtózhassak. - Emily, bébi... - Szólongatom halkan. - Bébi, elaludtál, gyere menjünk fel. - Feltérdelek és óvatosan csúsztatom alá mindkét kezem, hogy a karomba tudjam venni. - Kapaszkodj. - Kezét a nyakam köré fonta és lassan felálltam vele, azt hiszem öregszem vagy csak kezdek berozsdásodni franc tudja, felvittem az emeletre és lefektettem az ágyra, az oldalára fordult én pedig a háta mögé bújva húztam magunkra a takarót, jó éjt bébi.