Chad & Sera

Szerintem nem volt még olyan embere a földön, aki azt merte volna mondani, hogy utálja az esküvőket. Na, akkor itt az ideje, hogy hordozzon a hátán egy ilyet is. Mert én nagyon utálom ezt a valamit. Egyáltalán nincs értelme, vagy csak azért mondom ezt, mert Alex nem engem fog elvenni? Lehetséges, de akkor is. Hogy lehet valaki ennyire bátortalan? Azt szeretné, ha én meg ő együtt lennénk, de nem mondanánk el. Mindketten gyáva dögök vagyunk, és ez ellen sajnos nem tudunk tenni, bárcsak tudnánk…
- Utálom az esküvőket… - mondtam undorodva, rá sem nézve. Komolyan mondom, hogy a saját esküvőmre nem fogok elmenni, mondjuk, az attól is függ, hogy kihez megyek hozzá. Mert, ha végre Alexhez mennék, akkor egyből bemennék. Bár lennének hatalmas pillangók a gyomromba, ami nem is lenne gond, ha nem attól félnék, hogy elesek a saját lábamba.
- Én szeretek beteg lenni, vagyis régebben szerettem. Mostanában nincs időm betegeskedni, minden a nyakamon van. De talán jól jönne az, ha most megfáznék. Csak ülnék otthon, és a tyúklevest eszegetve feküdnék a kanapén, majd beszélgetnék a hazaérkező családdal. A legtöbbször én érek haza a legkésőbb, még apa is hamarabb szokott, pedig ő üzletember. – a forró csokimat iszogattam, miközben ki-kinéztem az ablakon. Még mindig dézsából öntik az esőt, és ez egy hamar nem fog megváltozni, így hát itt maradok, ami nem is gond. Jól kijövök a „megmentőmmel”, alias Chaddel.
- Elég finom, tényleg megérdemli a pénzét. Szerintem többször benézek ide egy finom forró csokiért. – mondtam mosolyogva, és teljesen átmelegedve. Sokat segített rajtam a meleg ital. – Szeretek független lenni, szóval, ha többször össze fogunk futni, akkor meg kell szoknod. – jegyeztem meg mosolyogva, és megittam a maradék italomat. Most már sokkal jobb.
- Kérdez kettőt és ennél sokkal könnyebbet. Az a helyzet, hogy elég komplikált most az életem, és bármennyire próbálom, egyenesbe hozni nem megy. Sajnos ez van, ezt kell szeretni. Jó lenne végre megállapodni valaki mellett, de ez sem mostanában lesz. – és vajon miért? Azért, mert én reménytelenül szeretem a testvéremet, Alexot.

Kíváncsi vagyok arra, hogy mit mond, mert érdekel. Egyedül üldögélni unalmas, ráadásul nem indult jól a belépője, ahogy elnéztem, így kötelességemnek érzem azt is, hogy szóval tartsam, ha már pofátlan mód leszólítottam, mintha ezer éve ismernénk egymást. Elhúzom a számat, ahogy az esküvőre ilyen csúnyát mond. Igaz nekem sem lenne most kedvem pillanatok alatt megházasodni, mert tuti, hogy megijednék tőle, de azért nem zárkózok el tőle, de én feleslegesnek tartom a papírt, hogy együtt lehessek azzal, akit szeretek.
- Miért? - Azért a kíváncsiságom megint győzedelmeskedett felettem és muszáj volt ezt megkérdeznem. A következő részletes kifejtésnél még a szám is tátva marad, annyira meglepődök. Nem gondoltam volna, hogy valaki ilyet is tud mondani. Legalábbis én eddig mindig utáltam betegnek lenni, mert legyengít, fáj minden mozdulat és az alváson kívül semmi mást nem tudok csinálni. Borzalmas, de persze nem vagyunk egy formák.
- Azért van egy csomó hátránya a betegségnek. Én utálom, mert legyengít és olyan hasznavehetetlennek érzem magam... De azért a hétvégén együtt vagytok, nem? - Vonom fel az egyik szemöldökömet, talán csak együtt töltenek legalább egy héten egyszer egy napot. Persze nem tudhatom, hogy ő és az apja mennyire elfoglaltak, hogy van-e egyáltalán egy olyan nap, amikor otthon vannak és pihennek. Mindenesetre mindjárt megtudom.
- Akkor lehet, hogy sokszor fogunk még összefutni, mert én is mindig a forró csoki miatt térek be ide. - Mosolygok rá, hogy akkor ezek szerint lesz még szerencsénk találkozni. Nem is bánom, úgy is olyan kevés mostanában a barátaim, mintha hanyagolnának, de nem baj, mindig szélesíteni kell a baráti kört.
- Megpróbálom, de nem ígérek semmit! - Kacsintok rá egyet, majd belekortyolok a bögrémbe. Nem mondok semmit pontosan, mert akkor tuti, hogy nem tudom betartani. A párkapcsolatra áttérve, megdöbbenten hallgatom, hogy mi van vele, bár nem nagyon értem.
- De azért csak van olyan, aki csapja neked a szelet, nem? - Nézek rá kérdőn, hiába, meg kell mondjam, nem vagyok vak, észre vettem, hogy nagyon is csinos. Bár azt is be kell vallanom, hogy nem az én esetem, ezért nem is kezdenék ki vele, hogyha nem lenne Charlotte.

Chad & Sera

Nem szeretem az esküvők körülötti készülődést, csupa stressz, és csak olyankor válnak a menyasszonyok igazi hárpiákká. De mindenki betudja annak, hogy ez a sok készülődés miatt van, ami félig igaz is, de ilyenkor kimutatják a foguk fehérjét. De inkább nem osztom az eszet, a nagypapa mindig azt mondta, hogy fiam ne osszad az észt, mert neked is kevés van és a végére nem marad belőle. Persze, ezt nem szó szerint kell, érteni, de nem is értem, hogy miért magyarázkodom én a saját gondolataimnak. Néha kissé skizonak érzem magam, de majd kinövöm, remélhetőleg.
- Lehet nem kéne elmondanom, de te az a férfinak tűnsz, akiben meg lehet bízni, így én is megbízom. Ígéred, hogy nem mondod el, amit mondani fogok? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, és reméltem, hogy tényleg megbízhatok benne. Jó lenne végre az, ha elmondhatnám, hogy mit is érzek valójában, mert az, hogy állandóan felemészt ez a probléma nem lesz jó. Komoly következmények is lehetnek a vége, de ebbe bele se merek gondolni.
- Nem tudom, én imádok az lenni. Persze egy idő után én is megunom, és az a furcsa, hogy bármennyire szeretek megfázva ülni otthon, nagyon ritkán kapom el ezeket a betegségeket. Mintha szándékosan keresnének engem, néha már nevetek azon, hogy amikor az egész család meg van fázva, akkor én kicsattanok az egészségtől. Elég vicces, sőt még himlős sem voltam, pedig az is végigment családon. De rajtam nem, ez néha kikészítő. – mondtam nevetve, majd tovább kortyolgattam a forró csokimat. – Apa nagyon elfgolalt, persze minden nap találkozunk, de fáradt olyankor, és én meg csupa festékes vagyok. Így váltunk pár szót, aztán mindenki megy a dolgára, a vacsoránál meg annyian vagyunk, hogy képtelenség meghitt beszélgetésre. Pedig jó lenne vele beszélgetni, van egy naaaagy problémám. – hatalmasat sóhajtottam, majd a hajamat kezdtem el befonni, hogy próbáljam terelni a gondolataimat arról, hogy Alex egyszer apa lesz. Ne legyen az, legalábbis ne Cassy gyerekének az apja.
- Az remek lenne, igazából szeretek ilyen helyekre járni, de valahogy mindig egyedül kell jönnöm. És egyedül már nem olyan érdekes, szeretem a társaságot, és na, ez így nem csoda, hogy vágyom az emberekkel való társalgásra. – mosolyodtam el, majd leengedtem a befont hajamat, és azon gondolkodtam, hogy mi a jó eget csináljak én, ha Alex elrepül otthonról. Ja, szerencsére nem kell ezen agyalnom, mivel vár New York.
- Van, vagy is volt. Igazából nem foglalkozom a férfiakkal, és most ne arra gondolj, hogy a nőket szeretem. Egyszerűen elvakultan szerelmes vagyok valakibe, akibe nem kéne… - gondterhelten sóhajtottam, majd megittam a maradék innivalómat. Isteni volt.

Kezdem úgy érezni, mintha már nagyon is régóta ismernénk egymást. Azért kicsit közelebb hajolok, ha már titokról beszél, akkor csak én halljam. Nagyon is jól esik, hogy így „ismeretlenként” is megbízhatónak tart. Természetesen nem fogom senkinek se elmondani, de akkor is jól esik. Azért bólintok is egyet, hogy lássa rajtam, valóban megbízhat bennem.
- Az mondjuk tényleg furcsa. Én még oviban voltam bárányhimlős. Elkaptam az egyik társamtól, aztán otthon szenvedtem vele. Nem egy jó érzés. – Elhúzom a számat, ahogy visszagondolok erre. Úgy utáltam bárányhimlős lenni, állandóan viszkettem, de persze nem lehetett megvakarni, anyu meg mindig kenegetett valami krémmel, amit utáltam. Viszont ahogy végig nézek a beszélgetőpartneremen, eléggé furának bizonyul.
- De mondjuk az jó, hogy ennyire erős a szervezeted. – Mosolygok, néha azért én is szeretnék olyan lenni, mint ő, akkor nem kéne állandóan betegeskednem. Nem tudom, hogy ez miért alakulhat ki, majd megkérdezek valakit, hátha tudják a titkot. Akkor én is aszerint cselekednék és akkor nem lenne problémám a betegségekkel.
- Az nem jó. Néha jó leülni megbeszélni, hogy például hogy telt az adott nap vagy ilyesmi. De mi lehet olyan nagy probléma, amire nem tudtok időt szánni? – Érdeklődök, bár nem hiszem, hogy ezt már elárulja nekem, mert ez nagyobb titoknak tűnik, mint az, hogy nem tud beteg lenni. És meg is értem, hogyha nem mondja el nekem, elvégre ma találkoztunk és szinte nem is ismerjük egymást, hiába beszélgetünk úgy, mint akik ezer éve ismerik egymást.
- Akkor akár számot is cserélhetnénk, ha nincs ellenedre. De találkozhatunk holnap is, és még tudok mutatni pár ilyen helyet. Mindenhol megvan a specialitás. – Mondom vigyorogva, már nagyon is rám fér egy kis lazítás és csak egy spontán séta a városban, mindenféle kötöttségek nélkül. Persze nem akarok tolakodó lenni, így nem élem bele magam túlságosan. Azért meghallgatom, amit mond, mert eléggé érdekesnek tűnik.
- Kibe? A tanárodba? Én az orvosomba szerettem bele és együtt is vagyunk. Szóval, ha tényleg szereted, akkor próbálkozz. – Adok neki egy tippet, hogy nem szabad feladnia. Persze, nem tudom, milyen lehet egy tanárba beleszeretni, igazából azt sem tudom, hogy valóban ki az a szerencsés, akibe ennyire belezúgott, de meg tudom érteni, valahogy én is így vagyok a szerelmemmel. Iszok a forró csokimból.
- Azt hiszem kezd elállni. Mit fogsz ma csinálni? – Kíváncsiskodok tovább, hogy mi is lesz a mai programja, én még annyira nem tudom, meg nem is rajtam múlik, szóval majd kiderül.

Chad & Sera

Igazából nem tudom mi üthetett belém. Nem szoktam idegennek számító emberekkel ilyenekről beszélni, de a szívem mélyén éreztem azt, hogy nem kell titkolóznom Chad előtt. Talán a magabiztos külseje adta ezt az érzést, de bármi is volt az, biztosan hatott rám, mert megnyugodtam. Valahogy elhittem azt, hogy nem minden van elcseszve ebben az életben.
- Hát én bármit megadtam volna érte, de nem mindenki kap el mindent. Végül is tök mindegy, hogy kinek milyen az immunrendszere egészen odáig, míg tud magára vigyázni. Én mindig odafigyelek arra, hogy mit mikor és hol fogok meg. Nem vagyok tisztaság mániás, de szeretek ezekre a dolgokra figyelni. – vontam vállat, miközben a száraz hajamat kötöttem fel egy copfba. Kezdtem annak örülni, hogy a nap kezd kisütni. De tudtam, hogy még mindig hideg van ahhoz, hogy átöltözzek és elhagyjam a helyiséget. Meg, ha őszinte szeretnék lenni nem is akarom elhagyni a nagyszerű társaságomat. Vele úgy érzem, mintha szabad lennék. Rég óta nem éreztem ilyesfajta szabadságot, talán akkor mikor utoljára voltam együtt Alexxal, de az sem mostanában volt. Sajnos már semmi sem úgy van, ahogy eddig, és ezt mind Cassynek köszönhetem. Annyira nem kedvelem, pedig tudom, hogy mindent megpróbál annak érdekében, hogy elnyerje a tetszésemet a frigyük felett, de ez nem fog megtörténni. Elvette életem szerelmét, és lehet, hogy nem tudja, de akkor is nagyon haragszom rá.
- Tudnánk időt szánni rá, de ha ez megtörténne, akkor félek, hogy a családom szétmenne. És akkor nem szeretném felvenni az igazi szüleimmel a kapcsolatot, mert a mostaniak kiakadtak. Nem csináltam semmi rosszat, de biztos nem nyerné el a tetszésüket, ha megtudnák, mi folyik köztem és az egyik… - majdnem kimondtam, hogy gyerekük közt. De valahogy megálltam, idáig sikerült magamban tartanom azt, hogy örülten bele vagyok esve a testvérembe, de ha megtudnák az emberek nem is tudom, mire tudnának gondolni. Remélem tényleg semmi rosszra, de ha arra is gondolnak, az sem érdekel különösebben. Rossz, aki rosszra gondol, de hülye, aki nem.
Sóhajtva hallgattam, azt ahogy ő beszél az orvosával való kapcsolatáról. Örülnék én annak, ha csak annyi lenne a problémám, hogy beleestem a tanáromba. De sajnos nem ez történt, pedig sokkal könnyebb lenne minden. Lehet el kéne nyitottabban állnom a tanáraimhoz?
- Örülnék én annak, ha a tanáromba lennék szerelmes. Azt még a szüleim is jobban elfogadták volna, mintsem azt, hogy a fiúkba vagyok szerelmes, ő pedig belém. Az a helyzet, hogy nem tudják, mi meg már rég együtt voltunk úgymond csak titokban. Most pedig azt akarják, hogy elvegyen mit tudom én kicsodát, és kiakasztó ez az egész… - sóhajtottam egyet fáradtan, majd az asztalra hajtottam fejemet. Lélekben magamtól kértem erőt, hogy tudjam végigvinni ezt az egészet, elvégre csak egy lökés kell ahhoz, hogy elinduljak New Yorkba és új életet kezdjek ott, bárkivel, akárkivel.
- Nem tudom mi a következő megálló a napomban. De ha nem zavarna akkor csinálhatnánk együtt valamit, mivel nincs sok kedvem egyedül bolyongani. Otthon meg még unatkoznék is, szóval… Neked mi programod van? – húztam fel a szemöldökömet, majd elmosolyodtam. Remélem nem szeretne lerázni engem, vagy valami ehhez hasonló.

A betegség érdekes téma, bár kicsit nekem fura, hogy ő nagyon ritkán beteg. Nem is láttam még ilyet, én kis koromban állandóan az ágyat nyomtam, ami nagyon is unalmas és fárasztó volt már a végére. Egy jó volt benne, hogy se oviba, se suliba nem kellett mennem olyankor, viszont a pótolni való megőrjített. Rég volt és el is mosolyodok erre, de Sera gondolhatja azt, hogy azon mosolygok, amit mondott.
- Ez rendben is van, hiszen ki tudja, hogy milyen ember fogta meg előtted… Például ezt a sótartót. – Gondolkozok el, majd megpillantom a sótartót, amit fel is hozok példának. Tudom nem ez a legjobb, de azért szalvétával, vagy zsebkendővel is meglehet fogni, hogy a baci, ami rajta van, azt ne kapjuk el. Mert ki tudja, hogy utána hova nyúlsz, ha viszket a szemed megvakarod és már is ott a jó kis gyulladás, hogyha nem figyel az ember. Az ilyenekre valóban vigyázni kell, mert ettől még meg is lehet vakulni, de ennyire nem vagyok paranoiás, hogy ilyeneket képzeljek, de megtörténhet.
- Akkor te is hordasz magadnál kézfertőtlenítőt, mint más? – Azért rákérdezek, mert soha sem lehet tudni. Én egyet szagoltam meg, az epres volt, finom volt az illata, de én nem tudnám ezzel kenegetni a kezem, miután valamihez hozzányúltam. Izgalmas témába kezdünk, mert nem fejezi be, ráadásul elég titokzatosan kezdi. Egyszerűen kezdem nem érteni ezt az egészet, de remélem, hogy elmondja, még úgy is, hogy alig ismer. Hajt a kíváncsiság, így nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá.
- Nem nagyon értem. De ha szeretnél róla beszélni, nekem nyugodtan elmondhatod. Ugyan nem vagyok pszichológus, de tudok titkot tartani. – Ráncolom össze a homlokom eleinte, majd egy biztató mosolyt is küldök felé. Hátha könnyebb lesz tőle a lelke, ha megbeszéli valakivel, mert úgy nézem, hogy erről nem igazán beszélt még a legjobb barátnőjének sem, bár lehet, hogy tévedek. Mindenesetre érdekel a történet, én is megosztom vele az enyémet. Tudom, hogy nem helyes, hogy az orvosommal járok, de már keresek egy másikat, viszont most már a vége felé járunk, így azt hiszem nem okoz gondot az, ha már beszélek róla. Már csak pár nap és nem lesz az orvosom, utána felvállalhatjuk a kapcsolatunkat.
Hatalmasakat pislogok, ahogy megtudom, hogy gyakorlatilag a testvérébe szerelmes, aki viszonozza az érzéseit, még sincsenek együtt. Ha azt vesszük semmi vérfertőzés nincs, hiszen nem igazi testvérek.
- Hát… Hu… Ez… Erre most nem számítottam. És mi van, ha csak ti túlozzátok el? Lehet, hogy örülnének neki. Vagy ez a házasság, amolyan előre megbeszélt, mint amilyen a gazdagoknál vagy a királyi családnál szokott lenni? – Érdeklődök tovább, lehet, hogy azért örülnének nekik, bár nem tudom, nem ismerem a szüleit. Ami azt illeti nekem is hasonlóan kéne tennem Charlottetal, hiszen az én „szüleim” még csak nem is sejtik, hogy összejöttünk. Azt tudják, hogy van barátnőm, de nem hiszem, hogy az orvosom lenne az első tippjük erre.
A közös programra bólintok egyet, felőlem mehetünk, de mikor megkérdezi, hogy mi a programom egyből válaszolok.
- Eddig úgy volt, hogy bemegyek a kórházba Charlottért, de ha akarod lemondhatom és csinálhatunk valamit. Egy séta, kis levegőzés, beszélgetés. – Nézek rá, hogy mit szeretne, mert a barátnőm szerencsére nem olyan típus, hogy ne engedjen el. Még az a jó, hogy nem is féltékeny, ha leállok egy lánnyal beszélgetni, de persze úgy is elmondom neki, hogy mit csináltam és kivel, merre voltam.

Chad & Sera

Nem tudom mi üthetett belém. Idegenekkel nem szoktam ilyen hamar mély témákba bonyolódni, de valahol éreztem azt, hogy nem kell attól tartanom, hogy bárkinek is elmondja. Nem hiszek ezekben a reinkarnációs cuccokban, de ez csak arra enged következtetést, hogy lehet előző életembe már találkoztam vele, és azért merek ilyen nyíltan beszélgetni vele. Bár ez hatalmas badarság, s jobb is, ha nem töröm ilyenek a fejemet.
- Azért nem vagyok mániákus, tudod, hogy mit kell tenni. De nem őrülök meg attól, ha egy kis kosz akad a kezemre. És mielőtt még megkérdeznéd, nem vagyok az a típusú lány, aki sikít, ha meglát egy csúszómászót, vagy ehhez hasonló dolgot. – mondtam kuncogva, és az előttem lévő sótartót néztem. Cö, nem szenvedek én tisztaság mániában, nem zavar, ha többen is megfogták azt a dolgot, de nem is érdemes ilyeneken gondolkodnom. Jártam régen biológia órára, tudom milyen baktériumok vannak, és a férgekről is tudok, de ez csak arra hívja fel a figyelmemet, hogy mindent meg kell mosnom. Még akkor is, ha állítólag meg volt mosva.
- Nincsen, de vizesített zsebkendőm az van. Bár az nem csak azért, hogy megtöröljem a kezemet. Hanem bármilyen más baleset miatt. Tudod, ha az ember fest, akkor gyakran előfordul az, hogy festékes lesz az arca. – mosolyodom el, s hirtelen eszembe jut a mostani festményem. Sose vágtam még ilyen komolyabb munkába a fejszémet, de most valami miatt azt gondoltam, hogy meg kell próbálnom egy nehezebbet. Igaz, hogy most egy elég fájdalmas kép lesz, de legalább benne lesz az egész életem, meg az, hogy mit is érzek jelen pillanatban.
- Az a helyzet, hogy azok az emberek, akik örökbe fogadtak elég régimódiak. És ezért is kell, elvegye Alex a barátja lányát. Igen, ez olyan, mint a gazdagoknál és régen a királyoknál. Nem tudom miért, de ez így van. – szomorúan sóhajtottam, majd a felsőmet kezdtem el piszkálni, ami igazából nem is az enyém volt. Olyan fura volt kiadni belőlem azokat a dolgokat, amikről eddig nem lehetett volna szabad beszélnem. Sose gondoltam volna, hogy ennyire jobb lesz, ha kiadom magamból. De sajnos ez olyan téma, amit még a legjobb barátnőmnek sem merek elmondani. S kissé kiakasztó ez a sok titok, hazugság, amiben el kell bújnom. Úgy érzem, hogy ha rámérnék nézni egy másik pasira, akkor megcsalom őt, és ezt nem akarom.
- Jaj, nem szeretném felbolygatni a terveidet. Nyugodtan menj be érte, nem szeretnék zavarni. Csak egy ötlet volt, de a terveidet nem szeretném, ha megszakítanád az én bugyuta ötletemtől. – megszáradt vörös hajamba túrtam, kissé fura volt. Nem szeretnék tényleg semminek az elrontója lenni, és ha már megbeszélte azt, hogy elmegy a barátnőjével valamerre, akkor menjen csak nyugodtan. Tudom milyen érzés amikor lepattintják az embert, még akkor is, ha nem haragszik meg érte.

Kezd egy számomra is közelebbi téma felmerülni, méghozzá a takarítás. Fiú létemre nem esik nehezemre, hogy megfogjam a seprűt és felseperjek és még a karika gyűrű sem esik le az ujjamról, hogyha meg kell mozdítani egy tányért. Azért érdekes az, amit Sera mond, de hallgatom és a végére el is mosolyodok. Pont, hogy ezt nem néztem ki belőle, bár abban biztos vagyok, hogy bár nem sikít tőle, de megfogni sem fogja, de ezt nem tudhatom.
- Nem is baj az. Bár azokat a lányokat nem értem, akik sikítanak miattuk. Pedig semmi nincs bennük, jobban félnek tőlünk, mint a lányok tőlük. Igaz ronda, de arról szerencsétlen nem tehet. - Megrántom a vállaimat, ahogy kifejtem erről a véleményemet. Ha már itt tartunk feltétlen muszáj tudnom, hogy van-e nála kéz fertőtlenítő. Jót mosolygok azon, hogy vizesített zsebkendő van nála. Ennek örülök, az tényleg nem csak arra van, hogy az ember a kezét megtörölje vele, így igazából nem is számít nagyon a mániákusok takarítószerei közé.
- Igen, tudom. De nem is baj, azzal sokkal többre mész, mint a kézfertőtlenítővel. - Mondom mosolyogva, majd már tovább is ugrok és eléggé lesokkol, hogy a saját testvérébe szerelmes, de ha nem is igazi, akkor az úgy mond nem számít. Kifújom a levegőt, ezt soha sem értettem, hogy miért kell rákényszeríteni a másikra, hogy kit vegyen feleségül.
- Miért nem szöktök el? Vagy csak álltok a szülők elé, hogy már pedig szeretitek egymást, és ha nem lehettek együtt, akkor elköltöztök vagy valami hasonló. És akkor együtt élnétek. Bár nekem ez annyira felfoghatatlan, mikor a szülők döntenek a gyerek helyett. - Elhúzom a számat, csak próbálok tippeket adni, bár szerintem az ő fejükben is megfordulhatott ez. Nem ismerem Alexot, de ha beleegyezett a házasságba és nem állt ki Sera mellett, akkor nem lehet annyira férfi, mint ahogy mondták.
- Alex nagyon idióta lehet, ha egy ilyen lányt hagyj "magára", mint te. - Halvány mosoly, miközben időzőjelezek az ujjaimmal. Nem szószerint értettem, bár lehet, hogy ebben az esetben az lesz. Ránézek az órámra, viszont nekem lassan el kell indulnom, ha odaszeretnék érni a kórházba, mert Sera nem akarja, hogy lemondjam.
- Mi lenne, ha számot cserélnék és máskor futnánk össze? - Adok egy ötletet, és ha benne van, akkor odaadom a telefonom, hogy írja be magát, én pedig megcsörgetem. Újból elteszem a telefont, majd felállok, szerencsére már az eső is elállt, legalábbis már nincs kint akkor vihar, mint az előbb. Hogy mennyire csöpög még, azt innen nem tudom megállapítani.
- Akkor megyek, mert elkések. Még beszélünk. Örülök, hogy megismerhettelek. Szia és további szép napot. - Még egy utolsó mosolyt is küldök felé, majd ha nincs más, akkor el is indulok az ajtó felé és kilépve már a kórház felé indulok.

//Köszi a játékot