Mint mindig az esti műszak után hajnalban értem haza, már semmire sem volt erőm, ezért csak beestem az ágyba és úgy délig aludhattam, mivel arra keltem, hogy elég intenzíven süt rám a nap az ablakon keresztül. Hasra fordultam, hát ha vissza tudok még aludni, de azt hiszem ezzel már elkéstem. Mivel nem az a fajta vagyok, akinek könnyen megy az alvás. Ezért nagyokat káromkodva végül felkelek az ágyból. Majd bevonszolom fáradt testemet a fürdőszobába, ahol rendbe hozom magam, azután magamra kapok egy egyszerű nadrágot és hozzá egy rövid ujjú felsőt. Most valahogy nem vágyok a csillogásra, se a kihívó ruhákra. Hajamat szimplán csak össze fogom, majd elindulok a megszokott utamra. Mivel szeretem formában tartani magam, ezért napi több kilométert is futok, hiszen attól semmi sem jobb, mint egy fárasztó edzés. Bekapcsolom zenelejátszómat, beteszem fülembe a fülhallgatót, ezzel is kizárva a külvilágot. Egyszerűen élvezem, hogy a betondzsungelből kifutok a parkba, ahol minden olyan bélkés és nyugodt. Azt hiszem túl figyelmetlen voltam, de esküdni mertem volna, hogy az a férfi még az előtt nem volt ott, aztán hirtelen előttem termett és már nem bírtam megállni, így akaratlanul is neki ütköztem. Legszívesebben most azonnal elásnám magam szégyenemben. Kiveszem fülemből a fülhallgatót, majd vállamhoz kapok, ami az ütközéstől hasogatni kezdett. Aztán rá nézek áldozatomra is, hirtelen még a szavakat sem találom, hiszen nem szokásom bárkivel is ütközni.
- Nagyon sajnálom. - Megszeppenve pislogok rá zöld szempárommal. Majd mikor egyre jobban kezd hasogatni a vállam bele harapok alsó ajkamba, hogy még véletlenül se kezdjek el káromkodni. Csak remélni tudom, hogy nem sokára elmúlik a fájdalom, hiszen nem lenne túl szerencsés, ha esetleg feldagadna és ezért szabad napot kellene kivennem. Azt hiszem, hogy a főnököm meg is ölne, ha arra vetemednék.
- Veled minden rendben? - Halvány mosollyal az arcomon kérdezek rá. Azt hiszem, hogy ezek után mindketten életben maradunk, de még is bánatnak a történtek. Nem igazán tudok mit mondani, kimondottan elég kínosnak érzem ezt a helyzetet.

Kezdem azt hinni, hogy rossz ötlet volt kimozdulnom a házból. Hiszen ha nem lennék ennyire hiperaktív, akkor most otthon heverésznék az ágyban és nem kellene ilyen kínos helyzetbe keverednem. Nem szoktam ennyire ügyetlen lenni, de nekem is lehetnek rossz napjaim és bevallom, ez a mai napot is abba a kategóriába sorolnám. Pozitívumnak mondanám, hogy ez az ismeretlen férfi, akinek még a nevét sem tudom, a történtek után elég kedves hozzám. Pedig azt sem tartottam volna kizártnak, hogy felháborodásában elküld melegebb égtájra. Érzem, ahogyan arcomon megjelenik a pír, de megpróbálom vissza fogni a pirulásomat, hiszen nem akarom, hogy arcom rákvörös legyen. Bár azt még mindig nem tudom elhinni, hogy annyira neki mentem, hogy elvesztette az egyensúlyát, bár minden dolog arra utal.
- Ugyan, csak is én tehetek róla. - Mielőtt még alkalmam lett volna felsegíteni, magától is megoldotta, pedig ennyit igazán megtehettem volna érte, de gyorsabb volt tőlem. De sebaj, majd ha legközelebb fellököm, akkor jobban igyekszem felsegíteni, bár nagyon remélem, hogy nem lesz legközelebb.
- Azt hiszem valahogy túlélem. - Halvány mosolyomat villantom rá. Persze, még a vállam mindig lüktet, de azt hiszem nem olyan vészes a helyzet. Az évek során megedződtem és ez semmiség már nekem.
- Még be sem mutatkoztam, Aurora vagyok. - Bár az is lehet, hogy ezek után még a nevemre sem kíváncsi, de egy kis jó modor belém is szorult és nem esett nehezemre, hogy bemutatkozzak.
- Esetleg valamivel ki tudnálak engesztelni? - Nem csodálkoznék azon, hogy ha ezek után kerülné a társaságomat, hiszen talán én sem szívlelném azt a személyt, aki fellökött.

Nem is kicsit érzem magam kellemetlenül a történtek után. De ha jobban bele gondolok, nem is történt velünk olyan nagy tragédia, végül is lehetett volna valami rosszabb és fájdalmasabb is. Hiszen bármi megtörténhet és az a legrosszabb, hogy meg is történik.
- Kedves tőled, hogy magadra akarod vállalni, de azt hiszem tényleg én vagyok a hibás ezért. - Végül is, ezen veszekedhetnénk, de tényleg úgy érzem, hogy az én hibámból történt minden. Legközelebb, már ha lesz legközelebb, akkor elővigyázatosabb leszek.
- Biztos. Kissé fáj az ütközéstől, de nem vészes. - Közlöm vele egy halvány mosoly kíséretében. Majd figyelemmel kísérem, ahogyan felveszi a telefonját a földről, közben az is szemet szúrt, hogy pár személy érdeklődve pislog felénk. Meglepő, hogy milyen kíváncsiak tudnak lenni az emberek és előszeretettel ütik bele az orrukat, olyanba, amihez semmi közük sincs. Számomra felfoghatatlan, hogy mi olyan érdekes, hogy minket pásztáznak kíváncsi szemeikkel.
- Hm, Derek. Szép név. - Akaratlanul is elmosolyodok, mikor látom felfelé ívelni ajkait. Úgy látszik, ha már mosolyog rám, igazán nem haragudhat annyira a kis incidens miatt.
- Biztos vagy te ebben? Szívesen veled tartanék, ha nem tartasz attól, hogy esetleg még egyszer leveszlek a lábadról. - Halkan felnevetek, tudom nem kellene, de mindig is szerettem kétértelműen fogalmazni. Az már csak a másik félen múlik, hogy mire is következtet ebből. Mindenesetre mosolyra húzódik a szám, addig még várom a válaszát.

Legszívesebben rágyújtanék, de eszembe jutott, hogy nem hoztam magammal a cigarettámat, meg amúgy is most leszokóban vagyok. Nem tudom, hogy meddig fogom ezt eljátszani, hiszen pár naptól tovább úgy sem bírom ki nikotin nélkül és ismét rá fogok gyújtani. Csak ezzel is magamat kínzom. Különben is túl stresszes életet élek ahhoz, hogy letegyem a cigarettát. Most is milyen jól jönne egy száll, de megpróbálom a gondolataimat másfelé terelni.
- Nyugi nem vagyok annyira törékeny. - Se törékeny nem vagyok, se nem vagyok cukorból. Igazából elég agresszív természet vagyok és vannak olyan esetek, mikor nálam is elpattan a cérna és kapta, illetve adtam is már ettől nagyobb ütést. Bár ahogy Dereket elnézem nem hiszem, hogy lenne vele szemben esélyem, hiszen nem vagyunk egy súlycsoport.
- Köszönöm. - Ismételten elmosolyodtam, ahogyan Dereket láttam mosolyogni. Valójában nem vagyok oda a nevemért, de az évek során volt időm hozzá szokni.
- Ugye? Az ilyet nem lehet vissza utasítani. - Sejtelmesen elmosolyodok, majd el is hallgatok, mikor hallom, hogy csörög a telefonja. Sosem voltam jó a nyelveket illetően, ezért csak hatalmas szemekkel néztem, ahogyan megszólal egy számomra ismeretlen nyelven.
- Persze. Ha tényleg nem zavarok, akkor szívesen csatlakoznék. - Mondtam mosolyogva. Sosem voltam teljesen beszámítható, erre utal ez a példa is, hiszen semmit sem tudok róla, talán az is lehet, hogy egy sorozat gyilkos, de még is igényt tartok a társaságára. De hát olyan nagy baj még sem lehet, egy kávéból, főleg ha olyan helyre megyünk ahol nem csak ketten vagyunk, akkor még úgymond biztonságban is vagyok. Nem arról van szó, hogy félnék tőle, de mostanában eléggé különös dolgok történnek velem és még is csak jobb félni, mint megijedni.

Mint ha meglepettséget váltottam volna ki belőle, bár is az arcmimikáját tekintve. Nos, mindig is képes voltam az embereket meglepni, azt hiszem ez most sincs másként. Talán még rejtegetek számára pár meglepetést.
- Végre valaki talált bennem egy ilyen tulajdonságot. - Felfelé kezdtek el ívelni ajkaim miközben kiejtettem szavaimat, talán még a szemem is felcsillant, de ezt nem tudhatom, hiszen jelen pillanatban nem látom magam. Különös, hiszen általában mindig mindenki csak a rossz tulajdongásaimat fedezi fel bennem, és Derek, aki számomra még teljesen idegen személy talált valami jót is bennem, de nem is ismer. Minden esetre ez egy jó pont számára.
Figyeltem, ahogyan rám kacsint. Egyelőre még nem tudom, hogy miért is tehette, talán csak ösztönösen megszokásból. De eléggé provokáló gesztus volt.
- Örülök annak, hogy egy véleményen vagyunk. - Akaratlanul is felnevettem, mikor megláttam Derek mozdulatsorát. Jelen pillanatban olyan esendőnek tűnik, de egyben aranyosnak is. Valami furcsa érzés fog el. Olyan, érzésem van, mint ha már ezer éve ismerném, vagy hogy régebben valaha ismertem. De tudom, hogy ez lehetetlen, hiszen egy ilyen férfira emlékeznék.
- Tudod mivel nem ismerlek, ezért logikusabb lenne gyalog menni, de mivel szeretek veszélyesen élni ezért az autót választom, ha neked is megfelel így. Csak remélni tudom, hogy nem vagy valami szocipata, aki a későbbiekben megkínoz. - Ismét elmosolyodok. Reményeim szerint nem leszek a nap végére darabokban egy konténerben. Majd az autójára nézek, hm, el kell ismernem szép.

Nem akarok előtte túlságosan megnyílni, hiszen az év világon semmit sem tudok róla, de még is valahogy jól esik vele beszélni.
- Eddig nem sok jót láttak bennem, talán ha jobban ismernél, akkor te is azon az elven lennél, hogy bennem semmi jó sincs. - Mondtam, majd elhúztam a számat. Hiszen ki látná meg a jót egy olyan emberben, aki vagyok? Ültem már börtönben, olykor agresszív vagyok és a hab a tortán, hogy egy sztriptíz bárban dolgozok, mint táncosnő. Lássuk be, nem túl sok jó van bennem, ha meg van is titkolom. Engem mindenki úgy ítél el, mint egy üresfejű nő, aki még könnyűvérű is.
- Ezt valahogy nehezen tudom elhinni, de biztosan valami nyomós okod volt arra, hogy vissza utasítsd. - Hirtelen el sem tudom képzelni, hogy milyen rossz élménye is volt, de nem akarok faggatózni, hiszen ez a magánügye. Végül is valahogy sikerült legyőznöm a bennem tomboló kíváncsiságot.
- Persze, hogy tudok. Mióta az eszemet tudom ebben a városban éltem. Úgy látszik, hogy akkor ma én leszek az idegenvezetőd. - Bájosan rámosolyogtam, majd elindultam vele együtt az autója felé. Csak remélni tudom, hogy tényleg nem zavarok, hiszen nem akarom feltartani. Talán lenne fontosabb dolga is, mint hogy velem legyen. De ha neki így megfelel, akkor nekem is, elvileg nekem még sok időm van, hiszen csak éjszaka vannak kötelességeim.
- Köszönöm. - Ismételten elmosolyodok, majd beszálltam a kocsiba. Mikor már Derek is az autóban ült és elindultunk megszólalok, hiszen semmi kedvem kínos csendben az utat bámulni.
- Hirtelen nem is tudom, hogy hová is menjünk. De reményeim szerint tetszeni fog neked a hely. - Azt hiszem innentől teljesen rá vagyok utalva. De bízok benne annyira, hogy nem félek tőle, hiszen ha félnék, akkor nem ültem volna be az autójába. Csak remélni tudom, hogy nem bukok meg most emberismeretből, hiszen eddig egy szimpatikus férfit láttam, de talán az is lehet, hogy egy szociopatával van dolgom.