- Mr. Hanning… Mr. Hanning jól van?... Hall engem?... Mr. Hanning!
- Hogy? – eszméltem fel hírtelen Greta aggódó hangjára.
- Azt kérdeztem jól van uram?
- Persze… jól vagyok. Miért?
- Mert már lassan tíz perce csak szorongatja azt a bögrét miközben maga elé bámul és semmire sem reagál.
- Egy kicsit elbambultam, ez minden.
- Nem lenne jobb, ha visszafeküdne pihenni és kicsit később térne vissza dolgozni? Hiszen még csak most szökött meg a…
- Jól vagyok Greta és már épp itt az ideje újra dolgoznom. Épp elég időt aludtam már át, nem akarok többet veszíteni.
- De uram, ha pihenne talán a memóriája…
- Greta, jól vagyok! Kedves, hogy ennyire figyelsz rám, de hidd el, nagy kisfiú vagyok már, tudok magamra vigyázni.
- Ezt most komolyan képes volt mondani? Azok után, hogy azért repült ki egy autóból, mert nem kötötte be magát?
- Pech, semmi több.
- Most legszívesebben…. – ám már nem tudta befejezni a mondandóját, mert a hangok alapján vendégünk érkezett. Greta már el is tűnt, hogy kiderítse ki jött, én pedig gyorsan felhajtottam a kávémat és elindultam a kanapé felé, hogy ott böngésszem át az érkezett e-maileket. Már majdnem elértem, mikor egyszer csak tompa puffanásra lettem figyelmes, a következő pillanatban pedig egy csüngő nőszemélyt leltem a nyakamban, aki valamiért nagyon örült nekem. Hát nem mondom, hogy nem döbbentem le. Értetlenül pislogtam míg Greta újra fel nem tűnt, ekkor tátogni kezdtem neki valami olyasmit, hogy… „a barátnőm?” Greta erre megrázta a fejét és visszatátogta, hogy alkalmazott.

- Nocsak… magas prémiumokat osztogattam idén? – eresztettem meg egy apró tréfát, majd óvatosan tettem egy lépést hátra, hogy láthassam ki is a „támadóm”.
- Nem mintha ellenemre lenne, hogy szép hölgyek ugráljanak a nyakamba, de szeretem tudni előtte a nevüket. Ha jól sejtem Ön már ismer engem, ám én sajnos hátrányban vagyok Ms….? – néztem rá várakozásteljesen.


  
 Outfit: Mr. Hanning

Nem mondom, meglehetősen furcsán indul ez a nap. Vagy korábban épp ez volt számomra a normális? Vajon ez a lány mindig ilyen? Mármint, ennyire közvetlen és aranyos? Az már most világos számomra, hogy rengeteget képes beszélni egy levegővel, furcsa módon mégsem zavar, inkább tetszik, ahogyan az is, hogy mer tréfálkozni velem, nem úgy, mint az alkalmazottjaim zöme, akik azonnal elhallgatnak, ha belépek valahová vagy azért is elnézést kérnek, hogy rám néztek…
- Értem… szóval Ms. DeSantos, akit imádok… - bólintottam, mintha csak fejben jegyzetelném az elhangzott információkat. És valahol tényleg ezt teszem, hiszen bár ő ismer engem és az elmondása szerint én is őt, mégsem vagyok képes egyáltalán semmit sem felidézni róla. Elvesztettem több mint egy évet az életemből az orvosok elmondása szerint, amit talán visszakapok valamikor, talán nem. Emiatt végtelenül kiszolgáltatottnak érzem magam, végtére is én, aki mindig mindenkiről mindent tudni szoktam, mert semmibe sem telik kideríteni, épp saját magamról és az életem jelentős részéről nem tudok semmit. Ráadásul biztos, hogy komoly dolgokról lehet szó, mert Kim és Hunter nagyon titokzatosak, óvatosan fogalmaznak, mintha lenne valami, amiről nem is szeretnék, ha tudnék…
- Még csak most érkezett Ms. DeSantos és máris ágyba akar csábítani? – színleltem mérhetetlen meghökkenést.
- Tényleg Ön lehet a kedvencem…. – pimasz mosoly suhant át az arcomon egy pillanatra, ami egyértelműen a tudomására hozhatta, hogy nem épp úriemberhez méltó gondolatok járnak a fejemben, ám csakhamar összeszedtem magam és megropogtattam az ujjaimat.
- Igen, vágjunk bele.

Nem tudom régebben hogyan csináltuk, hol dolgoztunk mikor átjött, emiatt mérhetetlenül zavarban is vagyok, de nem akarom megkérdezni tőle, mert szeretném inkább elkerülni a kellemetlen helyzeteket. Mármint neki biztosan kellemetlen, hogy a főnökének kell magyarázkodnia, nekem pedig, mert egy alkalmazottamat kell arról faggatnom, milyen volt velem régen. Régen… hisz csak néhány napja a balesetnek, nekem mégis egy örökkévalóságnak tűnik, és még csak azt sem tudom pontosan, hogy mi történt, csak azt, hogy kirepültem egy autó szélvédőjén…
- A táskáját elnézve hosszú nap elé nézünk…. pakoljon csak ki az asztalra, itt talán csak elférünk. – mutattam a dohányzóasztalra, miközben leültem a kanapé mellett álló fotelba. Megtehettem volna persze, hogy a kanapéra ülök, ő pedig mellém, de nem tudom, hogy ez őt mennyire feszélyezné, ahogyan azt sem, hogy engem…. basszus, mi van velem?
- Kér esetleg valamit? Kávét? Teát? Gyümölcslevet? – kérdeztem épp akkor, mikor Greta belépett a nappaliba, kezében egy pohár narancslével és egy kis tálcával.
- Uram, a gyógyszerei…. már megint elfelejtette bevenni őket.
- Nem felejtettem el, csak feleslegesnek tartom. – forgattam meg a szemeimet, de inkább nem ellenkeztem tovább, nehogy a lány előtt vitatkozzunk össze Gretával. Sietősen bevettem őket és kiittam a narancslevet.
- Most már boldog vagy Greta?
- Boldogabb lennék, ha az ágyban volna és pihenne, de kezdetnek megteszi. – ezzel a lányra kacsintott és távozott.
- Nehéz manapság jó személyzetet találni, könnyen elszemtelenednek… - kiáltottam utána viccből, ám aztán újra a lány felé fordultam.
- Ne fogja vissza magát, zúdítsa csak rám. Mivel kezdünk?


 Outfit: Mr. Hanning

Őszintén próbáltam minden egyes szavát figyelemmel kísérni, de be kell, hogy valljam, egy idő után azt hiszem túlterhelődtem a rengeteg új információtól és azon kaptam magam, hogy már nem is nagyon értem Őt, csak bámulok magam elé. Az még világos, hogy a megismerkedésünkkor nem kedvelt, meg, hogy én valószínű utáltam, de milyen ígéret és hogy jön az egészbe Greta? És vajon miben állapodtunk meg? Nem értem, semmit sem értek.
- Hogy micsoda? – ocsúdtam fel hírtelen arra a megjegyzésére, hogy talán majd a testem emlékezni fog rá és azt hiszem a döbbenetem elég világosan ki is ült az arcomra. Most akkor mégis volt köztünk valami „olyasmi”?
- Bocsásson meg Ms… Ms… - na basszus, most még a neve sem jut az eszembe, pedig nem is olyan régen mutatkozott be. Igaz, a baleset óta vannak koncentrációs problémáim, olykor bajok a rövidtávú memóriámmal is, ezt most mégis a sokk számlájára írom, amit az imént okozott nekem a kijelentésével.
- Táncolni??? – amikor már végképp kezdtem kétségbeesni, hogy mégis mi a fene történhet itt, elindította a zenét, bennem pedig kezdtek összeállni a dolgok. Legalábbis azt hiszem.
- Tudomásom szerint nem nagyon. De ezek szerint tévednék…? – táncoltam vele valaha, erre akar célozni?
- Ön most…. komolyan táncolni akar? – előttünk egy halom akta, azt sem tudom kicsoda ő, ráadásul az iménti vetkőzését is túlságosan észrevettem és most azt várja tőlem, hogy táncra perdülök? Na jó, azt hiszem ez csak egy álom, hiszen annyira szürreális. Valószínű még mindig kómában vagyok vagy túladagoltam a fájdalomcsillapítókat és képzelődöm… De akkor miért nem ébredek fel?

Bizonytalanul felálltam, továbbra is hitetlenkedő arckifejezéssel, majd közelebb léptem hozzá. Fogalmam sincs mire megy ki a játék, de most már esküszöm kíváncsi vagyok. Követni kezdtem a mozgását, bár kezdetben kissé esetlenül, ám aztán mintha csak bekapcsoltak volna a fejemben valamit, hírtelen a mozgásom automatikussá vált, én pedig egyszer csak kipörgettem őt, hogy aztán hírtelen mozdulattal rántsam vissza magamhoz.
- Öhm… bocsánat…. nem tudtam, hogy ilyet is tudok… - de nem álltam meg. Mi a fene van velem?


 Outfit: Mr. Hanning

Egy darabig kimondottan élveztem a vele való táncolást, ám amikor azzal jött, hogy ne akarjam nagyon megölni, ha visszajönnek az emlékeim és visszaemlékszem erre a napra, hírtelen elkomorultam. Nem is tudja mennyire beletrafált ezzel a megjegyzésével. HA visszatérnek az emlékeim… Bár próbálok optimista lenni, az orvosaim szerint benne van a pakliban az is, hogy soha nem kapom vissza az elmúlt egy-másfél év emlékeit, hanem örök homályba burkolódznak előttem. Mondhatnák, hogy örülhetek, hogy megúsztam a balesetet ennyivel, „csak” egy kis amnézia, de életben vagyok és nem a teljes életem esett ki a fejemből, számomra mégis hatalmas csapás ez. Nem csak mert az üzleti életben hírtelen lemaradva érzem magam, de azért is, mert sejtem, hogy titkolóznak előttem, hogy sok minden történt, amire kellene, hogy emlékezzek, amiről fontos lenne tudnom, mégsem avatnak be. Megőrjít ez az egész helyzet és talán most, életemben először védtelennek érzem magam és sebezhetőnek.
- Talán tényleg ezt mondanám… nem tudhatom. – szólaltam meg végül halkan, miközben elengedtem őt, majd visszaültem a fotelba, még mindig kissé komoran.
- Én is köszönöm. – bólintottam, habár igazán nem figyeltem, még az imént történtek hatása alatt voltam.
- Köszönöm a figyelmességét, Ms DeSantos. – köszörültem meg a torkom, a tekintetem pedig az aktákra függesztettem, hogy egy kicsit össze tudjam szedni magam. Ekkor ütötte meg a fülem Greta hangja a bejárati ajtóból.

- Uram, nem tartom helyesnek, hogy idejött és…
- Csak látogatóba jöttem az én öreg barátomhoz.
- Pontosan tudja, hogy… - de már nem tudta befejezni, mivel a férfi kikerülte a nőt és belépett a házba.
- Szép napot. Remélem nem zavartam meg semmit. – jelent meg Jonathan, barátságosan mosolyogva. Egyből felpattantam a helyemről.
- Te testvérem, sosem zavarsz! – léptem oda hozzá kezet fogni, Jonathan pedig átölelt.
- Jó ezt hallani.
- Uram, nem biztos, hogy jó ötlet…. – jött beljebb Greta is.
- Ne viccelj Greta, hiszen Jonathan a legjobb barátom. Miért ne lenne jó ötlet, hogy meglátogat?
- Az úr pontosan tudja…
- Igazán? – néztem kérdőn Jonathanre, aki megrázta a fejét.
- Apróság, szóra sem érdemes. De Greta még neheztel rám.
- Oh
- Nocsak… örülök, hogy látom Ms. DeSantos. – mosolygott rá Jonathan a lányra.
- Ti ismeritek egymást?
- Igen, te mutattál be minket egymásnak nemrég. Egy megbeszélés alkalmával.
- Értem… - túrtam a hajamba zavaromban. – Akkor ti előnyben vagytok. Foglalj helyet haver. Kérsz valamit?
- Nem köszönöm. Csak meg akartam tudni, hogy vagy, nem tartanálak fel.
- Jól vagyok, de Greta nem hiszi el nekem.
- És a …. memóriád?
- Hiányos… - ismertem be halkan, Jonathan arca viszont megkönnyebbülté vált.
- Talán nem is baj. A fő az, hogy élsz. Igaz Ms. DeSantos? - fordult a lány felé, nyomatékos tekintettel.

 Outfit: Mr. Hanning

Ez az egész helyzet lassan kezd átcsapni valami rémesen rossz brazil szappanoperába, ami igencsak túlterheli a tűrőképességemet. Először megérkezik a lány, akire nem emlékszem, hogy a nyakamba boruljon, arról áradozzon mennyire a kedvencem, majd kifejtse, hogy amúgy az ismeretségünk elején nem kedveltük ám egymást, majd a semmiből előálljon a táncolásdival, a félreérthető szavaival, hogy aztán amikor végre rátérhetnénk a munkára, felbukkanjon a legjobb barátom, akire valamiért mind a két nő pikkel a házban. És tessék, még egy hihetetlen csavar…. Csak kapkodtam a fejem, hol a lányra, hol pedig Jonathanra pillantva, ahogyan Greta is, aki minden egyes szónál helyeslően bólintott, közben olyan mély megvetéssel nézzen Jonathanra, hogy az már nekem kellemetlen.
- Oké-oké, stop! – emeltem fel a kezem, hogy a lányba fojtsam a szót és legyen egy kis csend, hogy megemészthessem a hallottakat.
- Igaz ez Jonathan?
- Részben, de nem egészben.
- Vagyis?
- Én nem neheztelek a kisasszonyra, amiért nemet mondott az ajánlatomra, hogy dolgozzon nálam és azért sem, amiért visszautasította a közeledésemet. Szégyellem magam, ha megsértettem vagy akaratom ellenére olyasmit sugalltam neki, amiből ezt hiheti. És rád sem neheztelek, amiért nem adtad oda az alkalmazottadat. – vonta meg a vállát.
- Miért borultam volna ki ezen annyira? Nem is értem. Kapott egy ajánlatot Ms. DeSantos, amire nemet mondott, ez minden. Persze nem szép lenyúlni valaki asszisztensét, de nem a világ vége, pláne, hogy nem lett belőle semmi.
- Ezt mondom én is… ez nem állhat a barátságunk útjába!
- Persze, hogy nem! – értetlenül pislogtam a lányra.
- Ami pedig a kamerákat illeti…. leszereltettem őket. Kezdett az agyamra menni, hogy mindenhol ott vannak, még úgy is, hogy csak én láthattam volna a felvételeket…. – Greta dühösen nézett a férfira.
- Dylan úrfi, nem szabad megbíznia benne!
- Nem tudom mi történt köztetek Greta, de ideje elengedni a dolgot. Biztosan csak egy félreértés az egész…. Jonathan a legjobb barátom.

Greta képtelen volt megszólalni, helyette csak zaklatottan elhagyta a szobát, mi pedig hármasban maradtunk.
- Van még valami Jonathan, ami miatt nem az az ember vagy, akinek hiszlek?
- Tudtommal nincs. – vonta meg a vállát nevetve.
- Pompás. – ezzel visszaültem a fotelomba és megdörzsöltem a halántékom.
- Ms. DeSantos… tartsunk egy kis szünetet, ha lehet. Kávézzon egyet vagy ilyesmi.
- Bizony kedves, addig én majd vigyázok a barátomra. – tette hozzá Jonathan.


 Outfit: Mr. Hanning

Greta idegesen törölgette az elmosogatott edényeket a konyhában, mikor betoppant hozzá a lány. Együttérzően pillantott felé, ám csak akkor szólalt meg, amikor a lány tanácsért fordult hozzá.
- Bár tudnám a megoldást Kedvesem, higgye el, akkor magam intézkednék, hogy az a szemét alak soha többet ne tehesse be ide a lábát. – közelebb lépett a pulthoz és megtámaszkodott rajta.
- Sajnos azonban vannak olyan helyzetek az életben, amikor nem tehetünk mást, mint, hogy tétlen szemlélőként végig nézzük a vonatszerencsétlenséget és imádkozunk, hogy legyenek túlélők. – csüggedten felsóhajtott.
- Nem hinném, hogy a probléma az lenne, hogy Mr. Hanning nem hisz Önnek, sokkal inkább az, hogy a jelenlegi Mr. Hanning nem tud úgy gondolkodni, mint abban a helyzetben tette. Nincs meg egy emlék, egy gondolat, egy érzés, ami akkor motiválta a cselekedeteit, így pedig csak a jelen tapasztalataira tud hagyatkozni. Ezért reagálhatott másképp most, mikor elmesélte neki a történéseket, mint akkor, amikor megélte őket. – gyengéden megsimogatta a lány arcát és elé tolt egy kis gyümölcssalátát, majd visszafordult az edényekhez.
- Mr. Hanning és Ms. Davies utasításai szerint csak egy nagyon szűk réteg van beavatva az úr valódi állapotába. Nora, Mr. Hanning bizalmasa és titkárnője, Ms. Davies és a barátja Hunter úrfi, a kezelőorvosa, Ön és én. Sejtelmem sincs róla, hogy az a piszok alak honnan tudhatta meg, hogy Mr. Hanning memóriájával problémák vannak, de remélem nem él vissza vele…. ennél jobban. Az orvos azt mondta, hogy ne erőltessük az emlékezést, kerüljük a túl sok információt egyszerre és semmiféleképpen ne traumatizáljuk, mert a sokk lehet, hogy visszahozza az emlékeit, de az is lehet, hogy teljesen elveszi őket. – Greta szinte suttogóvá vált.
- Ms. Davies a lelkemre kötötte, hogy ne hozzam szóba Ms. Sandovallt, se a balesetet, de még csak azt se, mennyire megváltozott az elmúlt egy-másfél évben. Arra kért hagyjam, hátha még jót is tesz neki a felejtés és bízzam a sorsra a dolgokat, csak a legszükségesebb dolgokra emlékeztessem.

Nagyjából húsz perccel később ajtócsukódást lehetett hallani, nem sokkal később pedig megjelentem a konyhaajtóban.
- Mr. McAndrews elment? – érdeklődött Greta úgy, mintha semmit sem hallott volna, mire elmosolyodtam.
- Igen Greta drága, Jonathan elment, fellélegezhetsz. – nyomtam egy puszit a homlokára.
- A csúnya, rossz mumus elpárolgott.
- Nem vicces.
- Szerintem nagyon is az. – ezzel kinyitottam a hűtőszekrényt és kivettem belőle egy kancsó narancslevet, amiből töltöttem magamnak és egy másik pohárba is, amit a lány felé nyújtottam.
- Folytathatjuk a munkát? Pontosabban… illene elkezdenünk, nem gondolja Ms. DeSantos?


 Outfit: Mr. Hanning

Greta csak csendben figyelte a lányt, alaposan megfontolta minden egyes szavát, mielőtt még kimondta volna őket.
- Tudja Ms. DeSantos, én abban hiszek, hogy az életben minden, de minden okkal történik. Nem mondom, hogy az élet igazságos, hogy feltétlenül mindig mindenki azt kapja, amit megérdemel, de idővel ki szokott derülni, hogy még a rossz dolgokra is szükség volt, ha másért nem, hát azért, hogy aztán jobban tudjuk értékelni a jó dolgokat. – sóhajtott.
- Ismerem Dylan úrfit már hosszú-hosszú évek óta, az első alkalmazott voltam, akit felvett, miután azzá vált, aki, talán úgy is mondhatjuk, mellette voltam, míg felnőtt… Sok mindenen ment már át eddig is, de valahogy mindentől csak erősebb lett. Aztán megjelent…. tudjukki és teljesen megváltozott. Már a kapcsolatuk idején is rossz irányba fejlődött, az a nő rossz hatással volt rá, de amikor szétmentek…. hajjaj… Szóval igen, hiszem, hogy Ms. Daviesnek igaza van és jobb, ha bizonyos dolgokról az úr nem tud. Talán az élet kegyes lesz és eszébe se juttatja, esélyt adva számára, hogy új életet kezdjen, ami boldogabb, mint az eddigi volt. Ahogy abban is hiszek, hogy ezt az alakot valahogy majd eltünteti a képből. Legrosszabb esetben értesítem Ms. Daviest és ő megoldja… - hírtelen elhallgatott, mert már így is túl sokat mondott.

Miközben megindultunk a nappali felé elgondolkodtam a lány kérdésén. Korábban egészen biztosan azt mondtam volna, hogy nem szükséges lemondania egyetlen megbeszélésemet sem, már csak a hiúságomból kifolyólag sem, de most, így, hogy kiesett másfél év az életemből, mégis hogyan üljek le tárgyalni egy-egy cég vezetőjével? Ki tudja milyen kapcsolatban álltam velük mostanában, kivel babráltam ki és kivel akartam üzletelni…. De túl gyanús lenne mindent lemondani….
- Csúsztassa el őket pár nappal… hivatkozzon egy külföldi utazásra és állítson össze nekem egy rövid memot mindegyik vezetőről, akivel találkozóm lenne. Az utóbbi egy év bizniszei, megbeszélései, stb, csak röviden, hogy képbe kerüljek. Bemagolom és nem lesz baj… - vajon helyesen teszem, hogy ennyire megbízom benne és gyakorlatilag a cinkosommá teszem?
- Ugye tudja, hogy ennek… köztünk kell maradnia?



 Outfit: Mr. Hanning