A szőke lány veszettül káromkodik, különböző kaliberű és hosszúságú, kedves megszólításokkal illet és hogy őszinte legyek, meg is lepődök ezen. Sosem gondoltam volna, hogy egy látszatra ilyen jól nevelt lány ennyi különböző szitkot ismer... Még engem is legyűrt, pedig én is tudok úgy káromkodni legalább tíz percig, hogy nem ismétlek szavakat. Igazából ha nem félnék attól, hogy valamelyik habzó szájú, bolhás korcs beleharap a seggembe (hogy csak a seggemről beszéljünk...), most biztos lemásznék és megkérdezném a lányt, nem akar-e a feleségem lenni, de aztán jobban belegondolva... Még a macskáimra sem tudok vigyázni. Nem hogy egy nőre. Vagy pasira. Vagy ami még rosszabb, gyerekre. Szerintem ha bármelyikből is a kelleténél több lenne a kis lakásomban, tuti azon paráznék, hogy amikor nem figyelek oda, benyalják a narkotikumaimat, vagy esetleg felfedezik az ágy alá rejtett kartont, amiben a különböző, szado-mazo szexhez használt játékszereimet tartom. Meg a másikat, amiben a házi pornókazettáimat. Meg ki tudja még, mit.
Jó, talán kicsit túlságosan is nagy balfasz vagyok, ahhoz képest, hogy szerencsétlen kis köcsögök majdnem meg lettek fosztva a férfiasságuktól pár korcs által. De mégis ki hagyná ki az alkalmat, hogy lecicabogarazzon egy vadidegent, és ezzel felnyomja a vérnyomását? Mert én biztosan nem.... De már látom a kis szöszin - szó szerint kicsin... mennyi lehet, százhatvan centi? - hogy felment a pumpa benne, s erre akaratlanul is elröhögöm magam.
A haverja sokkal normálisabbnak tűnik. Chillout, kölyök! A kis törpe is tanulhatna tőle és ahelyett, hogy patton, ülhetne nyugton a seggén és elszívhatna velünk egy cigit, amíg még le nem szakadt ez a rozsdás cucc és senki veséjébe nem állt bele az amúgy is hiányos korlát egy darabja.
- Anyám egy utolsó kurva, ne bókolj neki. Úgyse engedné, hogy megdugd. - Újra felröhögök, de már kibaszottul nincs kedvem vigyorogni, amikor az ökle frontálisan ütközik az állkapcsommal. Vér és reccsenő csont, de már gyakorlott mozdulattal illesztem vissza a csontokat a helyükre és mozgatom meg őket kicsit. Ezúttal a fal felé köpök ki, és már nem lep meg a vér látványa a felszakadt alsó ajkamból, sőt, még csak nem is vagyok meglepve, hogy pofán vágott. Talán az ő értékrendje szerint megérdemeltem. Talán igaza van. Talán ez engem kibaszottul nem érdekel.
Bár az előbb még foglalkoztatott, hogy ez a kis erkélyszerű szar mindjárt leszakad velünk, most dühösen morranva lépek a srác felé, és a droghiánytól remegő ujjaimat a nyakár kulcsolva szorítom őt a falhoz, elég erősen ahhoz, hogy csak akkor szabaduljon, amikor azt én akarom, de hogy azért ne öljem meg. Megkapja még a magáét a kis köcsög azért, mert elpocsékolta a cigimet.
- Nagyon nagy gáz lesz, ha a kis haverod a hullazsákban tér haza? - Még mindig a falhoz szorítva a kis törpét fordulok a haverjához, megnyalva a szám szélét ott, ahol fel volt repedve a bőr; nem akartam én itt kárt tenni senkiben, de ha a kis köcsög nekem pattogni fog, isten bizony lehajítom a picsába a kutyák közé, hogy aztán konyhakéssel vagy kisbicskával kelljen felkapargatni az aszfaltról azt, ami a mocskos kis beleiből megmarad.


Ez a valami itt fentebb teljesen pontosan 497 szót tartalmaz a word szerint, minden egyes leütés Antónia és Szöszke tulajdonát képezi, az övék, csak és kizárólag nekik íródott erre a TV on the Radio számra. A végére még így megjegyezném, hogy ha a következőben még kevesebb szó lesz, hát én saját magamat dobom a korcsok közé >_<

Reccs. Komolyan, életemben először fájlalom az állkapcsom, pedig már annyiszor ütöttek meg, hogy azt össze sem tudnám számolni, még ha tizenkilenc kezem is lenne, mindegyiken tíz ujjal. Sajnos ez a sors vár az emberre, ha lelécel a picsába a szülei pénzével, tizennyolc évesen és úgy dönt, bejárja Amerikát, ahol a jelenléte ebben a korban kibaszottul illegális, már ha egyedül tengeti a napjait. Amíg nem váltam itt is hivatalosan nagykorúvá, nem tagadom, hogy legtöbbször elhagyatott épületekben, pincékben és aluljárókban tengettem a napjaimat, vagy esetleg bekönyörögtem magam egy hajléktalanszállóba, vagy valami idő nénikéhez, valami apró segítségért cserébe. Igaz, a nővérem, Ellie hamar utánam jött, hogy kihúzzon a szarból (legalábbis ő ezt állítja, de mindketten tudjuk, hogy igazából élete szerelmét üldözte egészen idáig, meg nem vicces, hogy az érkezése pont egybeesett az egyetem első napjával?) és aztán egy ideig laktam nála is. Pont, amíg össze nem rúgtam a port az akkori nagy szerelmével, aki aztán kipenderítette a szűrömet az utcára, mondván, hogy ő senki drogos fiát nem fogja eltartani. Pedig akkor még nem is voltam függő.
De oké. Nálam szabad mindent, amíg nem viszik túlzásba - ez a faszarcú kis nikkelbolha meg most kibaszottul túlzásba vitte. És szívem szerint már a legelején lehajítottam volna a korcsok közé, de hát ilyen nem teszünk, nem igaz? Ehelyett csak kiélveztem a pillanatnyi csendet, amikor a koponyája a jóvoltomból a falnak koppant, és kivételen bántam, hogy nem vagyok a Marvel valamelyik szuperhőse, mert akkor isten bizony beszakítottam volna a hülye fejével a falat. Persze a kis törpének egyből a segítségére siet a haverja - mi ez, homo-szolidaritás? - én meg odébb leszek húzva. Megint. Pedig legszívesebben.... Grrr.
- De hát még nem ártottam neki semmit. - De akartam. Már el is képzeltem, ahogy szétmarcangolják a kutyák. - Egyébként is, ha ennyire idegesítő, miért nem engeded, hogy eltegyem láb alól?
Persze már megtanultam, hogy költői kérdésre nem várunk választ. Éppen ezért a figyelmem a másik srác iránt ennyire is korlátolódik, és igazából már hajlandó lennék a másikat is békén hagyni, és elegánsan átügyeskedni magam innen a tűzfalra és menni a magam dolgára, de miért is lenne ilyen egyszerű az élet? Megint be kell szólnia. megint. Vajon miért csinálja, ez valami fura új fétis, amiről még nem tudok? Felizgat, ha valakit baszogathatok? Mármint.. izé. Szavakkal, ofkorsz.
Újabb cigit veszek elő, rutinszerűen pattintom el benne a kis mentolos izét. Katt. Egyből szebb az élet. Ignorálva a kis nikkelbolhát gyújtom azt meg, majd egyenesen a pofájába fújom a füstöt, sokkal inkább azért, hogy cukkoljam, mint azért, mert érdeklődnék iránta. Talán a külsőjével még nem lenne gond, de istenemre esküszöm, hogy még a kurváim sem ilyen idegtépőek, mint ő.
- Komolyan mondom, ha ezt túléled, és találok egy buzogányt, saját kezűleg dugom azt fel a seggedbe, de úgy, hogy a szádon át fog kijönni. - És ilyenkor bánja meg az ember, hogy jó a kapcsolata a dílerekkel és nem kell magával fegyvert hordania. Egy golyó és szebb az élet... holtan. ÉS neki tényleg jobb lenne három méterrel a föld alatt, lentről szagolni az ibolyát. Már ha lenne valaki, aki el akarná őt kaparni. Mert homo-szolidaritás ide vagy oda, erősen kétlem, hogy a kis haverja ezt megtenné. Mert egy ilyen világban, mint ez, mindenki többre értékeli a saját életét másokénál.
Talán ha nem nyikorogna alattunk ez a szar, most én mozdulnék, hogy lelökjem róla a kölyköt. De látva, ahogy rácuppan a falra, inkább csak elröhögöm magam, a fogaim közt szűrve a következő provokatív beszólást.
- Na mi van, pókember, fel is szaladsz a falon, vagy csak ölelgetni fogod? - Széles, szarkasztikus vigyort társítok a szavaimhoz, de tekintetem már a menekülési útvonalat keresi a tűzfalon át, hogy ne kelljen belezuhannom a szemetesbe. A szöszi meg a korcsai már eltűntek, bár az ugatás még hallatszik - bár tudom, hogy igyekszik a lehető leggyorsabban eltűnni innen, mielőtt az előbbi incidens megismétlődik. Talán pont ezért is nem tartom olyan vészesnek azt a perspektívát sem, hogy belezuhanjunk a szemetesbe. Elvégre is, legalább túléljük, nem?
Nyiiiik-nyiiiiiik. Nyiiiiik.
Odébb kéne lépni fél lépéssel.
Reeecs. Nyiiiiik-reccs. Reccs.
Aztán mire észbe kapok, már szakadunk is lefelé, félig csúszva a falon, húzva magunk után a fentebbi emeletre vezető létrákat is, és egy pillanatig az is átvillan a fejemen, hogy most meghalok, ha egy rozsdás akármi belém áll. De aztán valamin fennakadunk, és megállunk, másfél méterrel a szemetes fölött. Életben vagyunk. A rozsdás csavarok még tartanak. Még.
Úgy tűnik, a halál is úgy döntött, elszív még egy cigit, mielőtt magával visz minket a pokolba.


Ez a valami itt fentebb teljesen pontosan 740 szót tartalmaz a word szerint, minden egyes leütés Antónia és Szöszke tulajdonát képezi, az övék, csak és kizárólag nekik íródott erre a Black Veil Brides számra. A végére még így megjegyezném, hogy nem jegyzek meg semmit, haha

- Figyelj, kisköcsög, ha most rögtön nem kussolsz be, nem a buzogányt dugom fel a seggedbe, hanem az első dolgot, ami a kezembe kerül, attól függetlenül, mi lesz az. - És bár az első dolog, ami a kezembe kerül, az az öngyújtóm, amit akkor tapintok ki, mikor kezem a zsebembe süllyesztem, a kis tárgy mégsem végzi a kölyök seggében. Egyrészt azért, mert kár lenne érte, másrészt meg azért, mert ez a szar nyikorgó, fülbántó hangján énekelte alattunk a hátborzongató dalát. Igazából semmi kedvem nem volt belezuhanni egy szemetesbe... De hát mit tehettem? Nem akartam felnyalni az aszfaltot, így inkább nem kockáztattam a leugrást. Még. De ha ez a kis nikkelbolha tovább pattog itt, inkább töröm el valamimet, csak hogy ne kelljen őt tovább hallgatnom. Igazából a szívem leghőbb vágya lenne tőle megszabadulni, de csak azért hagyom békén, mert a haverja ezt kéri. Nem kéri. De olyan szuggeratív hangon válaszol a kérdésemre, hogy inkább békén hagyom. És ha tartozik neki valamivel? Szegény srác ne miattam essen már pofára. Egész rendesnek tűnik. Nem is értem, miért pártolt le egy ilyen kis genya mellett.
Komolyan mondom, hajlandó lennék már akkor leugrani, amikor lejjebb csúszunk vagy fél métert, és nem is értem, hogy ezt miért nem teszem meg. Ez a kis lenyalt hajú, nyálgép kis tetű még mindig pattog (mi a faszért nem tud nyugton megmaradni a kurva seggén? komolyan jót tenne neki, ha valaki jól megdugná, abból legalább tanulna valamit), ráadásul abból, amit észlelek a másodperc töredéke alatt, megint engem akar megtámadni. Hogy még be is szól? Áhh. Ki nem szarja le? Főleg, hogy egyetlen kibaszott szót nem értek, olyan archaikus nyelven beszél. A nagyanyám se használt ilyen szavakat, pedig ő aztán tényleg a dinoszauruszok előtt pár száz évvel született, és kibaszott sokat káromkodott... Még a halálos ágyán is. De amúgy bírtam őt, mindig vett nekem cigit meg sört. Aztán vodkát. Kifizette a jogsimat, amikor csináltam. Párszor letette értem a kauciót, amikor bepakoltak a sittre. Még akkor is befogadott egy időre, amikor a szüleim rajtakaptak az aktuális partneremmel és kipakolták a szűrömet otthonról. Oh, á propos... Milyen jogon buziz le engem ez a kis nyálgép? Még mindig biszexuális vagyok, ezt miért nem lehet felfogni?! mondjuk ő nem tudhatja. és ha rajtam múlik, nem is fogja megtudni, mert amúgy semmi köze hozzá. de fogadni mernék, hogy neki az egyedüli partnere, aki eddig volt, az a számítógépe meg a keze. erre a gondolatra akaratlanul is felröhögök, gúnyosan és röviden, mielőtt az ökle ütközött volna az orrommal... de a vér és reccsenő csont elmaradt, és igazából csak elsiklott a keze az arcom előtt (azért au. tudom, hogy vérzek. érzem. au.), majd egy kibaszott hangos "RRRrrrrrreeeeCCCCCSs" kíséretében már zuhanunk is a szemetesbe. félre akarok ugrani, de elkések, és pár pillanattal később már a kis műmájer mellett fekszem egy halom fekete hullaszemeteszsákon. Az a szerencsém, hogy a kis genya valószínűleg nem túl jártas a szemetesből menekülésben (ellentétben velem, aki anno elég gyakran végeztem ilyen és hasonló konténerekben, ahonnan aztán a hajléktalanok szedtek ki), így könnyedén visszarántom és gyűröm le, valószínűleg szépen a gyomrába térdelve. Szinte ösztönszerűen ragadom meg az első, kezem ügyébe kerülő fekete zsákot, fél kézzel lyukat szakítok rajta, majd a kis műmájer picsa fejére húzom (és bánom, hogy nincs nálam ragasztószalag, még oda is ragasztanám a nyakához), a lehető legmélyebben, ahogy csak lehet, hogy a fejére boruljon a csomag egész tartalma. Ha esetleg a kis haverja közbe akarna szállni, csak legyintek, hogy inkább ne tegye, majd mint aki jól végezte a dolgát, eldöntöm a kis szöszkét a szemetesben a zsákok közé, én magam pedig kecsesen és könnyeden (már amennyire lehet egy szemetesből kiugró drogos kecses és könnyed) pattanok ki magából a konténerből és landolok mellette a földön, leporolva a mindenemet.
Igazából hálát adok az egeknek, hogy egyik testrészembe sem állt bele semmi. A telefonom is megvan még, meg az öngyújtom, meg a cigim - ez utóbbiból ki is veszek egy szálat, majd az ajkaim közé fogom és meggyújtom, ahogy a falnak dőlök és figyelem, vajon a két jómadárnak sikerül-e kimászni a.... szemétből.


Ez a valami itt fentebb teljesen pontosan 666 - ave satan szót tartalmaz a word szerint, minden egyes leütés Antónia és Szöszke tulajdonát képezi, az övék, csak és kizárólag nekik íródott a Bring Me The Horizon - Go to hell for heaven's sake -re. A végére még így megjegyezném, hogy a net még mindig utál, így a link lemarad. Haha.

Arhg. Ha tehetném, itt és most tépném ki a mocskos kis beleit, sodornék belőlük kötelet és kötném fel rá, hogy ott dögöljön meg, a kötélen himbálózva. Talán ha éppenséggel nem holtan képzelném őt most el, talán még gondoltam volna arra, hogy visszaszóljak neki, de... Nem szólok semmit. Csupán a szemeteszsákot húzom olyan mélyen a fejére, ahogy csak lehet, nem törődve azzal, miféle mocskok lehetnek benne - legszívesebben még rá is térdelnék, hogy a lehető legmélyebbre süllyedjen a mocsokban, ott ahol a helye van. És tényleg. Talán meg is ütöm párszor - egy pillanatra tökéletesen kikapcsol az agyam, és csak akkor vagyok újra önmagam, amikor már a szemetesen kívül vagyok és az első slukkot szívom a cigimből. Akkor kicsit magamra találok, bár tudom, ha most hozzám érne bárki is, gyökérből tépném ki a karját.
Persze a kis genyát legszívesebben egybemosnám az aszfalttal. Főleg, miután az arcomba köp. Ujjaim momentálisan ökölbe szorulnak, torkomból pedig állatias morgás szakad fel, ahogy kezem az arcomhoz emelem és a pulóverem ujjával letörlöm magamról a nyálát. Milyen szép lenne őt holtan látni. Talán az is a szerencséje, hogy elfut, mint a nyúl, én meg lusta vagyok utána iramodni. Még mindig a falnak támaszkodom. A füst végigkígyózik a légcsövemen. Mindjárt elhányom magam. Hirtelen csend lesz - utálom a csendet.
Ha a kis nyálgép kis haverja nem szól semmit, végül én töröm meg a csendet, a szemembe hulló, kócos hajam mögül morogva rá.
- Ha akarsz, elmehetsz. De ha nem... A sarkon van egy sztriptízbár. Gyere velem.
Válaszra - ofkorsz - nem várok. Majd jön utánam, ha akar.


Ez a valami itt fentebb teljesen pontosan ### szót tartalmaz a word szerint, minden egyes leütés Antónia és Szöszke tulajdonát képezi, az övék, csak és kizárólag nekik íródott a... nem íródott semmire. A végére még így megjegyezném, hogy kurva éhes vagyok.