Hm. Érdemleges új információ. Oké, csak nem az amire én éppen kíváncsi vagyok, vagyis valami azt súgja vagy épp egy nagyon játékos kedvű nőcskét fogtam ki, vagy éppen csak ezzel akarja érdekessé tenni magát. Ha vetít. Hát menjünk bele a játékba.

- Kész szerencse… - motyogom csak az orrom alatt, de elfordítva a fejem, nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak. – Na de akkor tegyünk egy próbát! Mit szólsz? – kérdezem újabb szemöldökemeléssel visszatérve az előző kérdésre és mélyen a szemeibe nézek. – Mutasd meg! – vágom oda komolyan, majd a hátam mögé pillantok fel a motorra, kérdés elég bátor e. – Aztán majd meglátjuk hogyan tovább. – teszem hozzá cseppet sem szórakozva. Ha esetleg mégse jönne be, így jártam, még az is belefér, hogy visszahozom egyenesen ide. Nevil örülni fog nekem! – vigyorodom el az újabb gondolatra, de valahogy cseppet sem érdekel. Én is eleget szívtam már tőle.

Látom én a hitetlenséget az arcán, de az is lehet csak én ismertem félre, és inkább magában beszélget. Oké, ha nem hát nem. Nem erőszak, majdcsak lesz valaki más aki útba igazít. – határozom el, egy nagy sóhaj kíséretében és rászorítva a gázra egy újabbat megküldöm csak úgy az íze kedvéért. Viszont aztán teljesen meglepett. Érzem a kezét a vállamon, ahogy a motor egy pillanatra megrogy a seggem alatt, majd a kezei rácsúsznak az oldalamra és... szinte egy szemvillanás alatt ült fenn már a hátam mögött. Nem veszek rá mérget, hogy elvigyorodtam, de elég nagy az esélye. Pláne amikor a hangját hallom újra a fülemben.

- Tételezzük. – mosolygok még mindig előre, aztán félfordulattal fordítom hátra a fejemet. – Akkor merre is megyünk…? - kérdezek rá a lényegre, ugye egyrészt ideje, másrészt unom már a féktelen dudálást a hátam mögött. Nem utolsóként meg nem is ártana már egy gyors zuhany, egy jóóó pofa sör, egy kis nyugalom… bármi csak ennek a rohadt hosszú útnak legyen már vége.

- Vagyis főút. – bólintok nagyot vissza előre, és meghúzva a gázt, még egy kört sandítok a hátam mögé, ugye ha lehet ne rontsunk már bele a közepébe, pláne ha egy ilyen csinos leányzó ül itt a hátam mögött, na meg én sem akarok még megdögleni. Egy gyors biccentés Nevil felé, és hangos brummogással már húztam is ki a sorra a kocsik közé, reményeim szerint egyenesen vissza a főútra. Újabb kereszteződés, újabb piros lámpa, én meg saccperkábé a jobbra és balra vezető sáv között, teljesen középen, figyelmen kívül hagyva a mögöttem álló kocsik nemtetsző újabb dudálását. Ennyit a beilleszkedésről. Fog ez egyáltalán menni nekem?

- Jobbos vagy balos.. – kérdezem a motor jelenleg halk morajlása mellett, mert tudom csak néhány pillanatom van amig a két lámpa zöldre vált és jó lenne tudni, nem akkor totózni ki, hogy ugyan merre is menjek.

- Akkor jobb. - ismétlem csak halkan az orrom alatt, inkább csak önmegerősítés mint megszokás, és ahogy a lámpa zöldre vált, igyekszem élesebben kapaszkodni a kormányba és megküldeni a kicsikét.

"- Mi a jó életet csinálsz magadnál vagy!?" - hallom még a hátam mögül a szembepirosnál álló hangfoszlányait, ahogy kissé lecsapva a kanyarodási ívet, alig néhány centiméterre húzok el a kocsija orrától. Jóóó volt még az... volt ott hely bőven! - vigyorgok csak magamnak, de mégis közben figyelem az utat, na meg a további utasításokat, ahogy érzem szorosabban kapaszkodik az oldalamon.

- Azt hiszem jobban jársz, ha erősebben kapaszkodsz! - vigyorgok még mindig az orrom alatt, csak egy kicsit hátrébb fordulva, hogy értse, egyik kezem meg közben az oldalamon kapaszkodó kezére csúszik és húzom előre a hasamra hogy átöleljen. Kellemesebb is.. na meg főként biztonságosabb.

Hogy kellemes? Még azt is mondhatjuk. Rég volt már, hogy egy nő ült fenn mögöttem, te úristen, milyen rég! - villant fel a fejemben a gondolat, arra gondolva, hogy elcsesztem az utóbbi heteket azzal, hogy folyton vagy Nevil seggét mentettem, aki kicsit sem tud lakatot tenni a farkára, vagy épp azzal voltam elfoglalva hogy körbevizslassam a környéket minden rendben van e, nincs e a nyomunkban veszélyes elem. Hát nem volt. Komolyan, én ebbe fogok belekattanni!

Jobb... bal... és helyben vagyunk. - villantom át még egyszer a szavakat fejben, és fél szemmel végig a lámpát figyelve és tudatosulva, hogy még beférek, kissé jobban meghúzom a gázt, és veszem be a következő kanyart. Újabb dudálás, megint üvöltenek, de most sem érdekel, vagy hat meg. Már jön is a balos, és feltűnik az a kissé pukkant, de mégis legtökéletesebb motel a közelben és én egyenesen elé kormányozom a mocit.

- Hm... Azt hiszem tökéletes lesz. - vezetem végig a szemem a fronton, és amenynire elnézem a környéket nem is kell bemennem hogy tudjam, hogy ez nem az a hely ahol személyit kérnek, pláne nem, ha előre leperkálod a cehhet és nem kérdez senki semmit. - Köszönöm. - mosolyodom el kedvesen ahogy kétoldalt lerakott lábbal támasztom ezt a szépséget, és hátranyújtom a kezem felé, hogy segítsem a leszállásban.

- Esetleeeeg... mivel tudnám meghálálni? - kérdezem érdeklődő tekintettel, persze amúgy nem mintha nem hívnám meg szívesen egy italra, de ha már a helyzet adott...

[Folyt. ITT... (?) ]

Meeting Asher & George....

Közel volt az este, túl közel és tudtam hogy ideje lenne indulnom. Új szállítmányért kell menjek. A Kölyök? Ja... ő volt a kiszemelt, bár nem egy helyről hallottam már hogy vigyázzak vele, jóóók a kapcsolatai de a nyomában a smasszerek, azóta a mocskos kis.. ügy óta a két zsaruval. Őrült kis fickó! Ha már ölök, egyáltalán nem szem előtt, és mindent rendben eltűntetek, de ezek a kis tacskók a környéken... mindent tönkre tesznek. Most mégis rászorultam, hogy vele üzleteljek. Hogy bíztam benne? Az enyhe túlzás. Bíztam az ítélőképességemben, hogy ha szar lenen idejében észreveszem és megpattanok, mielőtt engem is belekeverne. Mégis.. kellettek azok a pirulák. A kínai szállítót lekapcsolták, és a doki jól fizetett, nem hagyhattam elveszni egy ilyen jó kis üzletet.

Kabátot vettem, mert elég hűvösek az esték és a reggelek, na meg az ember jobban is beleillik a helyzetbe. Telefonon egyeztettem, találkozó Dream Street 27. szám alatti kivénhedt öreg lyukban, akár a lakásomra is hívhattam volna, de ha elkapják.. jobb ha nem tudja merre talál a gyerek.

Sötétedett.. erősen, és cseszettül hideg is volt a zsebembe tűrtem a kezeimet, és úgy léptem be a szakadt épületbe. Graffitik.. mindenfele, de csak olcsó, kezdő művek, firkálmány, ezeknek a kis léhűtőknek fogalma sincs róla mi az igazi művészet, csak felvésik ami a hülye kis fejükbe toppan. Anarchia.. Na meg még mit nem! - lépkedtem egyre feljebb a lépcsőn, és füleltem. Még nem volt itt. Ezt biztosan tudom, sokat járok ide, a környékre, egyből észre veszek bármi változást. Még jó, hogy 6-ra beszéltük meg... - fintorgok, de kezdőkkel ne kezdjen az ember én mégis megteszem. A szükség, törvényt bolt. Akár csak számtalanszor már az életben...

Első emelet. A betört üvegű ablakon bámulok kifele. Vizslatom a környéket, minden rendben, se zsaruk, se sziréna, se senki olyan akinek nem kéne itt keresnie semmit, minden nyugodt, és addig én is nyugodt vagyok. Eszembe jut a cigim. Már csak két szál van a dobozban, az egyiket elő is veszem, a számba tolom, és meggyújtva felparázslik az orrom előtt.

- Késtél... - motyogom csak fennhangon a megtört ablaküvegnek, amikor bármennyire is sunnyogott, jól hallottam amikor a lépcsőkön lépkedett.

- Megvan az áru!? - fordulok meg a tengelyem körül, csak hogy a messziben álló szemeibe nézzek, és kivéve a cigit a számból a magasba fújom a füstöt.

Felvágták a száját a gyereknek, mégsem kötök bele. Mindig is ilyen volt, de főként semmi értelme. Amíg jól megy az üzlet, hát jól megy. Nem tenne jót az egésznek, ha most minimum hozzá vágnám a cigimet.

- A saját anyámban sem bízom, jól tudod. - motyogom csak az orrom alatt, ami való igaz, kár hogy egy drogos k*rva volt a felmenőim egyike, mielőtt végleg el nem szállt a kokainos semmibe és ahogy ő is megindul felém közeledve én is közelebb lépek. Valahol ott lenne a cél, pont középen, mégis valamivel tovább megyek, nála azért jóval hosszabbakat lépkedek és megállok szemben, éppen vele.
Felém nyújtja a pirulát, én meg átveszem. Ránézek. Minden rendben, a csomagolás sértetlen, a hivatalos jelzések épek, elvileg semmi kavarás a háttérben. De ugyan miért is gyanakszom erre? Hisz nagyon jól tudja, ha átver elkapom és nem ússza megy egy szicíliai nyakkendővel. Megforgatom. Csak úgy a miheztartás végett szemrevételezem, aztán visszanézek a szemeibe.

- Négyszáz! - vágom oda rendesen, próba-szerencse, ha akadékoskodik megemelem, de nem vagyok se hülye, se ostoba, ahogy azt se kötöm az orrára, hogy ééén nyolcszázat szakítok érte. Részletkérdés. Már ez is a beszerzési ár többszöröse, elégedjen meg vele.

Nem kötöm az orrára, hogy ez speciel nem nekem lesz. Egyrészt nem vagyok információs sztráda, másrészt amúgy sem adom ki soha a megrendelőimet, pláne nem egy ilyen piti kis taknyosnak akinek a nyomában még a rendőrség is liheg. Elfintorodom.

- Nééézd máár, kinek a szájából hallom ezt! - vigyorodom el, de csak lenéző kényszeredetten - Hallottam a kis... malőrödet! - emelem ki a szót, egy cinkos kacsintást is mellékelve, de nem bírom, ki, hogy ne röhögjek. Pancserek! - köpök oldalra a földre, de minden figyelmet visszavezetve végül megvizsgálom a készletet.
Mikor akadékoskodni kezd, elfintorodok. Megint.

- Ugye jól tudod, hogy csak egyetlen nyisszantás, és az egész az enyém lehet? - kérdezem félig megemelt szemöldökkel felsandítva a képébe, de nem gondolom komolyan. És ő tudja ezt. Kell a hosszútávú kapcsolat, ha az életem múlik rajta viszont, kérdezés nélkül megteszem.

- Négy-ötven, és szerencséd, hogy jó kedvemben találsz. - köpök még egyet a padlóra, de talán csak annak a szarnak a füstje marja a torkomat, amit szív, valami pénzes vacak, nem az az igaz jóféle, olcsó, mégis istenes áru amire az én tüdőm is szomjazik. - Vagy elfelejtjük egymást. - nézek fel a csomagot, még mindig szorongatva a kezemben.

Csak vigyorgok a kapálózó szavaira, zene a fülemben, mégsem érdekel tovább a történet. Az ő seggébe rohannak a zsaruk, nem az enyémbe, ééén soha nem leszek olyan óvatlan, hogy ilyen lazán gyanúba keveredjek. Na de, irány az üzlet!

A tablettákat a kezembe forgatva benyögöm az összeget. Őőő, meg... nem is ő lenne, ha nem próbálkozna be, de időről időre a helyére kell tenni, csak hogy tudja hol a helye, na meg... Na meg csak úgy miért is ne, mindig is szerettem ha tartanak tőlem. Persze komolyan mégse gondolom, csakis akkor mártanám meg a késem a veséjében, ha komoly okkal szolgálna rá, csak úgy szórakozásból sosem, amúgy sem szeretem a felesleges pluszmunkát, eltakarítani a holtesteket, na meg... ez a doki... a megrendelő, egész kis hosszútávú üzlettel kecsegtet, és jóóó lenne ha folyamatos lenne a szállítás nem kéne új beszállítót keresnem. Hivatalos tablettáknál ez jóval nehézkesebb. Kevés a jóóó... igazi megkenhető gyógyszerész a közelben. Na és kellenek azok a kapcsolatok!

- Jah... - vágom rá egyszerűen - Mint púp a hátamra, Kölyök! - fűzöm hozzá élesben, de lehet.. igen, még az is lehet hogy a szám sarkában elvigyorodok. Ha kéne bármikor kinyírnám, de istenemre mondom, mindig értékeltem ha nem beszariak, visszabeszélnek. Egészen egy pontig. Utána már ők bánhatják, ha túlzottan vigéckednek.
Aztán viszont ő az aki enged éééés.. megint én győztem, ezért elégedettséggel vigyorgok vissza a képébe.

- Megegyeztünk! - vágom rá egy szemvillanás alatt, és a hátsó zsebembe tolva az anyagot, a másikból kibányászom a pénzemet és leszámolok neki 400 lepedőt, megtoldva egy ötvenessel. - Akkor rendben vagyunk. - tolom át neki megállapítva, nem is annyira kérdezve, majd a szemeibe nézve hozzáfűzöm. - És lásd milyen rendes vagyok, legközelebb kapsz fényképet! - kacsintok rá röptiben, és megtoldom egy újabb vigyorral. Hiába ez a gyerek, a jobbik felemet hozza ki belőlem. Na meg talán tényleg hiányozna az a hülye feje...

- Téged?? Soha! - vágom oda cinikusan, de közben szabadjára engedve a vigyoromat. Hogy tudnám e? Senki sem pótolhatatlan. És általában hamar el is jár a kezem, ha indokolt, nem mindig gondolkodva a következményeken, de mivel most sem szolgál rá, vagy kötözködik most is simán áll az üzlet. Én ismerem őt, ő ismer engem... öröm így üzletet kötni.
Minden tökéletes.

Leszámolom a lóvét, tisztán és pontosan, hisz ez az igazi jóóó és tartós üzleti kapcsolat követelménye, azzal visszahajtogatom a maradékot a zsebembe.

- Biztosra veheted! - kacsintok rá röhögve - És a szőkéket szeretem! Pláne, ha ikrek! - kiáltok még utána amikor elindul, nagy spíler a kölyök, még ha elég slamasztikában is mostanság a segge, amit csak kell, beszerez. Jóóók azok a kapcsolatok...
Aztán már csak azt hallom ahogy az ajtó csapódik odalenn, én meg... egy újabb kellemes sóhaj kíséretében előveszem az utolsó szál cigimet, végigfuttatom még utoljára a szemem az eléggé kezdetleges munkákon a falon.. Amatőrök.. Azzal én is felkapom a nyúlcipőt, és elindulok haza.
Azt hiszem ma este már ideje lesz elmennem piálni egy isteneset! - azzal csapódik is a földszinti ajtó mögöttem...

(Köv. helysz. Raktárlakás)

Játék vége!

Félálomból pillantok az órára, és egyre riadtabbá válik arckifejezésem, mikor a homályos képek kitisztulnak és tudatosul bennem, hogy rövidesen elfogok késni.
Csak egy percre hunytam le a szemem... Ezt hogy fogom kimagyarázni? Erre is csak én vagyok képes...
Baljós előérzettel na meg persze némi késéssel indulok neki a délutáni műszaknak. Kezdem egyre úgy érezni, hogy az idő meg szűnt létezni, minden egyes perc egy örökké valóságnak tűnik. Képtelennek érzem magam ennyi információ befogadására.
Mást sem hallok egész nap csak, az elitlétek pimaszkodását hallgatom. Természetesen nem tűröm ha packáznak velem, keményen megbüntetem őket.
Őrjítő! Szeretném most ezt az érzékemet egyszerűen kikapcsolni. Inkább ne szólna hozzám senki...
Úgy érzem szét esik a fejem és képtelen vagyok a figyelemre. Na nem mintha bármire is érdemes volna oda figyelni
Kezdem magam kész látványosságnak érezni. Már hónapok óta, hogy itt lakom és itt dolgozom, de még mindig megbámulnak az emberek. Bele sem merek képzelni, hogy miket gondolhatnak, és hogy miket művelhetnek velem, de nem is érdekel. Úgy néznek rám mint a nevelőapám amikor bejött a szobámba, ebből tudom, hogy mire gondolnak. A vélemény szabad, de tartsa meg mindenki magának azt amit gondol. Ez a környék soha nem pihen. Legyen nappal, vagy akár éjjel. Itt egy perc nyugalom sincs. Nappal a kíváncsi szemektől, de ha ez még mind nem volna elég ki készítő, napnyugta után indul csak be az élet.
Az ablakon ki pillantva szemlélem, a lenyugvó nap utolsó sugarait. Bár még tudom eldönteni, hogy ennek most örülnöm kellene vagy inkább sírnom. Azt hinné az ember, hogy túl van a nehezén. Óriási tévedés! Most jön még a csak a java. Ezt az állást pont nekem és a lobbanékony természetemnek találták ki.
A városban nagy volt a jövés menés. Az emberek szórakozni indultak. Ha lemegy a nap a bűn egy percre sem pihen, ha így lenne akkor kiürülnének a börtönök és nekem nem lenne munkám.Ja, és borzasztó hideg van.
Ha valaki nem tudná épp a munkába igyekszem, a főtérről fordultam a sikátorba, s már jócskán bent kalandozok a város kis utcáiban. Kevesebb ember, hely és fény. Az utca szegélyét szemét keretezte, a sarkokon erőszakos hajléktalanok ültek, az ablakok vagy be voltak törve, vagy be voltak deszkázva. Néhol összetört üvegek és drót darabok hevertek.
A baj csak ott kezdődött, amikor hallottam, hogy megindulnak utánam. Én viszont futni nem fogok egy csapat utcai balfék elől. Lecövekeltem és sarkon pördültem.

- Ne fogdosd már a seggét, Pepe, mert én is ráindulok - vigyorogtam cigivel a számban Joséra, aki megszállottan törölgette a Chevy csomagtartóját. A lopásban az volt a legjobb, hogy kiélhettem a kreativitásom. Na nem hagytam ott a névjegyem, sőt, még mintát sem hugyoztam a nappali közepére, de azért na, élni tudni kell.
- Fogd be, inkább dobd el a cigit, mielőtt felrobbantasz minket, seggfej - mérgelődött velem, na ja, hát nem lenne jó, ha apró Jax darabkák potyognának az égből. Akkor biztos, hogy Elle kiakadna. Na meg összetörne. Elnyomtam a cigit a cipőm talpán, végül a csikket kidobtam a szemétbe. Ezen azért elmosolyodtam. Legszívesebben apámat is egy rohadt nagy konténerben látnám viszont, de talán egyszer sikerül is megdöglenie annak a rohadéknak. Ki tudja?! A nagy elmélkedés közben felvontam a szemöldököm a kinti zajokra. Általában csendes utca szokott ez lenni, emiatt is tudtunk dolgozni, és csak egy-egy hajléktalan krapek hányása vagy borgőzös elmélkedésként istent vagy a politikai rendszert szidta, de ez más volt. Én meg rohadtul paranoid voltam, ha a kicsikéimre (autókra) vetettek szemet, felkaptam a sarokban lévő baseball ütőt is.
- Nehogy kárt tegyél benne, amíg távol vagyok, mert Nina nem kap tőlem legközelebb elefántos pelust - vigyorogtam rá megint, ahogy a picike lányra gondoltam. Még csak pár hónapos, de esküszöm még soha nem láttam olyan aranyos pelenkaharcost, mint az a kiscsaj. Felhúztam a garázs ajtaját egy hirtelen mozdulattal, és ahogy kiléptem, egy nőt pillantottam meg. Ezen úgy meglepődtem, hogy máris jobb kedvűen mosolyogtam rá, végig is vezettem szemtelenül a pillantásom rajta. Nagyon, ha mondom, istentelenül rendben volt a csaj. Mégsem ő volt a hangos, hanem az a hat faszfej, akik ugyanolyan nyálcsorgatva néztek rá, mint ahogy én is. A különbség az, hogy én nem kirabolni, vagy megerőszakolni akartam volna, hanem.. nos, egyértelmű, nem igaz?
- Segítsek, vagy eljátszod Wonderwomant és egyedül szállsz szembe a kutyákkal? - köszöntöttem így a nőt, akit képtelenség volt nem megbámulni. Csak őt figyeltem egy ideig, hagyva, hogy a kis retekhuszárok közelebb érjenek, de valamiért megtorpantak. Ja, hogy ott voltam. Na és? Lehettem volna kerti törpeként is kiállítva a garázs bejáratánál, az senkinek fel sem tűnt volna. - Neked segítenék is pedig, baby, de most komolyan. Kár lenne a virgácsaidért és a "virágodért" - szemtelenül a nő intim területére siklott a pillantásom egyértelművé téve, mire céloztam.
- Húzz innen, köcsög, a nő a mienk. Mi láttuk meg először - szólalt meg az egyik okos, mire vonakodva, de a bagázsra néztem. Versenyzünk? Felőlem. Mint az oviban. Akkor most meg kéne húznom a csaj haját?

Amióta az eszemet tudom veszélyes környéken éltem, és otthon sem volt éppen idilli a hangulat, a nevelőapám gondoskodott róla. Megtanultam, nem törődni a nem kívánatos elemekkel, és a munkám is megköveteli ezt a magatartást.
Ha jobban belegondolok soha életemben nem engedhettem meg magamnak, hogy akár csak egy pillanatra is elgyengüljek. Egy idő után már az otthonom sem nyújtott biztonságot, pedig az egy éppen önmagát kereső serdülő lánynak az elengedhetetlen, de nekem még sem adatott meg, most már nem is igazán vágyom rá. Nekem a tipikus amerikai fehér kerítéses álom ház csak álom marad.
Tisztában vagyok vele, hogy ez a környék tele van veszélyekkel, de ha ez elriasztana akkor nem börtönőrként dolgoznék, és különben is ez a legrövidebb út a börtönhöz, nem fogok pár suttyó miatt kerülni, amúgy sem várost nézni jöttem. Meg aztán nekem nincs mitől félnem, több harcművészetben is jártas vagyok, pár zsebharcos nem fog ki rajtam. Tudom törékeny nőnek tűnök, de a látszat csal, halálos vagyok mint a kígyó mérge.
Van egy olyan érzésem, hogy a mai napon még meglepetést fogok okozni pár embernek.
Börtönőrként tisztában vagyok vele, hogy van egy két szabály amit be kell tartani, ha életben akarsz maradni. Az első és legfontosabb az, hogy a szemeddel mindig pásztáznod kell a környéket, gondos figyelmet fordítani arra, hogy kik a veszélyes személyek, mi az elsődleges fegyver amit használhatsz és a menekülési útvonalat is érdemes találni.
A jobb szemem sarkából észleltem, hogy egy garázsajtó csapódik fel, nem hittem volna, hogy ezen a környéken itt mer hagyni valamit.
Gondolom a tulajdonos lehetett az aki az ajtóban állva pofátlanul végig mért ezzel is jelezve egyértelmű szándékát. Egész addig vigyorgott rám amíg el nem haladtam mellette. Nem hatott meg a dolog, nap mint nap ilyen ostoba mosolyokkal találkozom.
Út közben nekem csapódott néhány suhanc, olyan fiatalok, hogy törvénysértő még rájuk néznem is. Különösebben nem zavartak, ha hazaérek talán még meg is tartom őket szobakutyának.Viszont ez a garázsos kretén kezd az agyamra menni.
- Miért, mi bajod van Wonderwomannal? Különben meg nagy kislány vagyok, tudok magamra vigyázni, a cipőfűzőmet is magam kötöm meg.- Az, hogy így beszél velem ez a ge*ihuszár az egy dolog, de, hogy azt mondja nekem, hogy baby, na az már sok. A kis surmók meg azt hiszik, hogy valami tárgy vagyok amit csak úgy le lehet pacsolni. Elég rendesen elkapott a harci ideg. Úgy döntöttem ideje cselekedni. Kinéztem a legnagyobb és legerősebb gyereket a bandából, odasétáltam hozzá és egy laza mozdulattal fejbe rúgtam a skacot, dőlt az orrából a vér, de ezzel még nem nincs vége mivel felbőszítettem a nagy medvét. A szerencsétlen be akart húzni egyet, szánalmas, hogy képes lenne megütni egy nőt. Elkaptam a felém induló kezet és tőből kicsavartam, a srác ettől térdre rogyott előttem. Megvertem a falkavezért, ettől kezdve a többiek nem fognak megtámadni, ez a börtönben is alapszabály. Érdemes a másik oldalt is tanulmányozni, mert az ember könnyen odakerülhet.
Elengedtem a gyereket, jobban mondva a földre löktem, hátat fordítottam és elindultam az utca vége felé. Azt hittem van egy kis esze és feladja, de úgy látszik a maradék is elment neki és hátulról akart megtámadni, de fogalma sincs a kis p*csnek, hogy kivel akar kib*szni. Megragadtam a karját és a saját testsúlyát kihasználva átpördítettem a vállamon.
- Ami pedig téged illet, jegyezd meg, utálom ha babynak hívnak.- Mutattam a feltupírozott hajú srácra. Még, hogy baby, mit képzel mi vagyok én egy díler cicája?

- Nekem semmi, képregény mániás vagyok - eresztettem meg még egy mosolyt. Ja, régen, kölyök koromban tényleg rajongtam értük, most meg a figyelmem inkább másra irányult. Jelen esetben a nőre, aki mintha citromba harapott volna. De nehogy már én legyek a hibás, mert az ő szar választása volt ezt az utcát választani. Ja, nem épp romantikázásra jó ez a hely. De érdekelt? A halált, ha adrenalinfüggő, akkor csak legyen. A további szavaira nem reagálok, feleslegesnek tartom, hogy vitába szálljak egy nővel, szükségem volt még a minden testrészemre.
Lazán fújtam ki a füstöt, az ütőt pedig nekitámasztottam a falnak is, nem igazán volt kedvem összevérezni ezekkel a seggfejekkel azt. Kezeim a zsebeimbe süllyedtek, miközben figyeltem, ahogy a kiscsaj Nikitát játszva mozgásképtelenné tett pár gennyet. Felvont szemöldökkel néztem néhány mozdulatnál, miközben azokat elképzeltem más helyzetben. Na igen, ha nem fatökű lett volna ez a pár szarzsák, akkor lehet, hogy nem lenne ilyen elégedett arckifejezése a nőnek. Csak egyetlen mozdulat kellett volna a részükről, de ők voltak a parasztok, én meg nem fogok nekik segíteni. Különben is, a nőnek ajánlottam fel előtte.
- Nézd, hívhattalak volna csirkének is, de gondolom azon még jobban felháborodtál volna... - vállat vontam szarkazmussal a hangomban, kivettem a cigis dobozt az egyik zsebemből, a csaj felé nyújtva kínáltam meg vele, hátha a "Kiss kiss bang bang" elfajzott rúgásai mellett még önpusztító életet is élt néha. Nem lepődtem volna meg, ha azt is elutasítja. Közben a még talpon lévő beszart alakok begyűjtötték a sebesülteket, mereven nézve a nőre.
- Ezért még megfizetsz később, ribanc - bólogattam ezen, de nem igazán hittem benne.
- ... de javíts ki, ha tévednék - rájuk mosolyogtam egy amolyan nyugodtság van, kiskrapek stílusban, de nem tettem mást, csak még egy kör füstöt fújtam bele az éjszakába, mialatt a nőhöz dumáltam. Az ilyeneknek mindig csak a szájuk nagy, ha már tenni kéne valamit, mind fatökűvé válik.
- Hiányzott egy kis Jackie Chan mozgás, vagy öngyilkos jelöltnek készülsz? - tekintetem visszavándorolt a csajra, miközben Pepe halk káromkodását hallottam odabentről. Szokása volt, a lánya előtt úgy beszélt, mintha Poe strófáit szavalta volna hibbant módon. A következőekben már Eminem szitkai hangzottak fel. Az volt a kedvence meló közben.