Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Na jó, most már komolyan tudni akarom mi volt abban az infúzióban. *félig riadt hang* Maga és a gyilkosság? Ugyan ki szolgált rá ennyire kegyed haragjára Ms. DeSantos? Mit követett el az illető, hogy ezt a sorsot érdemelje?
És, ha a szavamat adom arra, hogy nem nézek magára szánakozva és fel sem hoza soha köztünk a hallottakat? Nem lenne jobb, ha végre kiakdhatná valakinek az elnyomott dolgokat?
Miért akarja tudni? Azt hiszi, hogy nekem jobb lesz attól, ha mindent bevallok? Tudja, hogy milyen érzés, amikor egyetlen egy ember ekkora hatással van magára? Hogy a történtek formáltak és képtelen vagyok azóta bármi normálisnak mondható kapcsolatra. Hogy még mindig rémálmok gyötörnek és újra és újra átélem, amit tenni akart velem… Tudja, hogy milyen érzés, amikor valaki a teljes súlyával magára nehezedik és mindent megtesz, hogy ki tudjon szabadulni a szorításból?
*Hosszú csend, egyszerűen nem tudom mit mondhatnék erre. Megígértem, hogy nem fogok szánakozni, de akkor még nem számítottam arra, amit hallanom kellett.* Talán szakemberhez kellene fordulnia Ms. DeSantos, aki segíthetne feldolgozni a történteket. Az elfojtás nem megoldás, sőt csak mélyíti a problémát és talán örökre elvágja attól, hogy rendes kapcsolata lehessen.
* Újabb hosszú csend, majd végül minden mindegy alapon megszólaltam.* Tudom milyen érzés, amikor egyetlen ember és egy tett ekkora hatással van az ember egész életére. Amikor olyat tesz, amit nem fordíthat vissza és igazából nem is akarja, hiába tudja, hogy vétett...
Nem akarok erről senkinek se beszélni és nem hiányzik, hogy valaki a fejemben turkáljon. Újból és újból felidézni az emlékeket? Már olyan régen történt, hogy jobb lenne elfelejteni. Egyszerűen csak túl kell tennem magam a történteken és… *Elhallgattam.* Talán akkor nem érezném magam ennyire elcseszettnek. Mr. Hanning mégis mit tett?
Higgye el, maga egyáltalán nem elcseszett. Egy ilyen trauma természetes, hogy nehezen oldódik fel magában, ahogyan az is, hogy kihatással van az életére. A pszichiáter segíthet túljutni a nehézségeken és ráadásul nem is beszélhet senkinek a hallottakról, köti a titoktartás. Gondolja meg.
Hogy mit? *keserű sóhaj* Megöltem egy embert a szerelmemért Ms. DeSantos. *felelőtlenség kiadni életem titkát egy idegennek, aki bármikor rács mögé küldhet vele, valahogy már mégsem érdekel...*
Már azt is sajnálom, hogy magának elmondtam. Nem akartam untatni. Kérem tegyünk úgy, mintha ez a beszélgetés meg se történt volna. *Először azt hittem, hogy rosszul hallok és az agyam tréfát űz velem, de hamar rá kellett jönnöm, hogy minden egyes szavát pontosan jól hallottam.* Biztos vagyok abban, hogy jó oka volt rá. *Ezzel a kijelentésemen még én is meglepődtem.* Sőt, most irigylem is azt a nőt, akit ennyire szeretett, hogy érte még ezt is megtette.
Nem untatott Ms. DeSantos. Megtisztelt a bizalmával. *arról inkább hallgattam, hogy egyikőnk valóban úgy tud majd tenni, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna, de az nem én leszek... Ő holnap az égvilágon nem fog emlékezni a beszélgetésünkből semmire, én pedig hallgatok, akár a sír*
*Szerintem azt hiszi, hogy csak tréfálok vagy nem hiszi el a szavaimat, különben biztosan nem így reagálna. Még, hogy irigykedik... * Megkéseltette Mayát... *nyeltem egyet, ahogy eszembe jutott ez az egész* Megöltem, bent a kórházban, Maya szeme láttára... *ha most lehallgat a rendőrség vagy bárki más nekem biztosan végem, de mégsem tud érdekelni* Utána rám szállt a rokonsága... Mayát szabályosan háziőrizetben kellett tartanom távol mindentől... míg le nem rendeztem a dolgokat...
Azt tette, amit tennie kellett. *Ez nem volt túl pacifista véleménynyilvánítás, talán tényleg volt valami abban az infuzióban.* Nem lehetett könnyű és aztán ezzel a tudattal élni… *Elgondolkoztam.* Tudja, hogy miért nem tettem meg? Nem azért, mert gyáva lettem volna, egyszerűen nem volt rá lehetőségem. Pár napra rá más bűntett miatt lecsukták. Remélem azóta is börtönben ül, mert ha megtudom, hogy kiengedték, akkor vagy teljesen összeomlok, vagy tényleg megteszem, hogy soha többé ne legyen lehetősége másokat bántani. *Ha megtenném, akkor legyőzném a legnagyobb démonomat, viszont a lelkem örökké elkárhozna.*
Könnyen élek ezzel a tudattal, ha kellene ismét megtenném, épp csak a személy, akiért megtettem... neki ez sem volt elég.
Legyen hálás a sorsnak, amiért nem tette meg Ms. DeSantos. Ha megtette volna az a szemét örökre győzött volna maga felett, mert a legfontosabb, legértékesebb kincsét lopta volna el... a lelkét. *el se hiszem, hogy képes vagyok neki ilyeneket mondani... sosem szoktam így megnyílni senkinek*
Nagyon sajnálom. *Hangom elcsuklott. Hirtelen megértettem a viselkedését és a mögötte lakozó mély fájdalmat. Próbáltam tartani magam, nem akartam, hogy sírni halljon és fogalmam sincs arról, hogy ez engem mégis miért visel meg ennyire. Fogjuk a túl sok gyógyszerre.* Lehet, hogy a lelkem megmaradt, de már így is elveszítettem önmagam. Honnan lehetek biztos abban, hogy most ez a beszélgetés megtörténik kettőnk között? Talán ez is csak egy álom, de már így is túl sok fura álmok kínoznak mióta itt vagyok. *Ha pedig ez tényleg csak egy álom lenne, akkor miért is ne osztanám meg vele, hogy mit álmodtam? Mr. Hanning volt benne az egyik főszereplő.*
*Visszakapcsoltam a laptopom* Van amikor hiába szeretünk valakit, ha az képtelen megbízni bennünk... *elharaptam a mondatot* Az univerzum mindig legyőz... *bukott ki belőlem*
Talán valóban csak egy álom, talán reggel felébred és rájön arra, hogy nem beszélgettünk, mégis mivel éegalább álmában kiadta magából, ami annyira nyomja a szívét, lehet, hogy kicsivel könnyebb lesz... *mindeközben épp az új mobilját hackkeltem a gépemről, hogy amikor a hívásunk véget ér, eltűnjön a nyoma az előzményei közül. Jobb lesz neki így... hoggye azt, hogy álmodott, ha mégis bevillanna neki valami*
Az is lehet, hogy az univerzum mást szánt önnek. *Sovány vigasz, de benne van a pakliban.* Ha ez tényleg mindössze egy álom volna, akkor megkérném magát, hogy hagyjon békén álmomban. Mégis hogyan lehet valami olyasmivel kapcsolatban déjá vu érzésem, ami sose történt meg? Álmomban egy hatalmas ágyban feküdtünk. *Akaratlanul is elnevettem magam miközben felidéztem az álmot.* Egyik oldalamon maga feküdt, másikon pedig Jonathan.
Hogy én hagyjam békén? Maga hívogat engem álmában is... *nevettem el magam* Egy hatalmas ágyban...? *meglepődök* - Folytassa... *fulldokló roham* MÁR MEGINT AZ A BAROM!
Lehetséges álmunkban érzéseket érezni? Mert minden olyan ismerős volt… Leszámítva a körülményeket, hogy két férfival fekszem egy ágyban. *Ismét elnevettem magam.* Hisz abban, hogy az álmoknak jelentésük van? Mert őszintén nem emlékszem túl sok részletre, de mielőtt felébredtem volna valamiért mégis maga felé fordultam és Jonathan már ott se volt.
Hát nem vagyok egy álomfejtő, de talán csak annyit jelent a dolog, hogy nem fogadta el Jonathan állásajánlatát, hanem nálam maradt és a jövőben is így tervezi... *tűnődtem el* Pedig a drága mama is biztosan jobban örülne, ha Jonathan lenne a főnöke és nem én...
Ó, Mr. Hanning most csalódtam magában! Szinte már fel voltam készülve arra, hogy közli velem, hogy ebben semmi meglepő sincs, hiszen sokkal jobban néz ki, mint Jonathan és természetes, hogy magát választom. *Ismét nevetni kezdtem.* Elismerem, hogy rossz véleménnyel volt magáról eleinte, de csak azért mert engem féltett, viszont a mai nap után biztosan száznyolcvan fokot változott magáról a véleménye.
Na, de kedves Ms. DeSantos, miért beszéljek olyasmiről, ami teljesen nyílvánvaló? Még szép, hogy sokkal jobbképű vagyok, mint az a tarajos gőte... * nem is vitás, puszta tény* Ojjaj... mondjuk már volt szó valami meghívásról egy családi vacsorára, amikor telefonon beszéltünk, de azt hittem puszta udvariasság...
*Szavait hallva nevetnem kellett. Igen, ezt vártam tőle. Őszintén már hiányzott is.* Ez most komoly? Ha anyám ezt felhozta magának, akkor biztosan nem csak udvarias akart lenni, hanem komolyan is gondolta. Figyelmeztetem a húgom Grace teljesen oda van magáért, de biztosan elmúlik a rajongása, ha megismeri magát. *Ugrattam volna? Talán igen, talán nem. Legalább az egyik DeSantos lány odáig van érte, de az még csak tizennyolc éves.*
Örülök, hogy ismét sikerült megfelelnem az elvárásainak Ms. DeSantos. Mindent a páciens kedvéért... Nocsak... majd megengedem, hogy készítsen velem egy selfiet. *nevettem* De nem ígérhetem, hogy el is megyek, hisz ne feledje, ez pusztán csak egy álom...
Azt hiszem, hogy a selfie még belefér. *Már láttam lelkiszemeimmel Grace hatalmas vigyorát a Mr. Hanninggal közös képen.* Nos nem is nekem kell megígérnie, elvégre nem is én voltam az, aki meghívta. Ha ez tényleg álom, akkor szeretnék már aludni az álomban. Jó éjt Mr. Hanning! *Bontottam a vonalat. A kórházi ágyban fekve még jó sokáig azon tűnődtem, hogy ebből az egészből mennyi volt a valóság és mennyi a gyógyszeres kezelésem által elszenvedett hamis illúzió.*
Kezdőlap 
Tárgy: Re: Hello Sweetheart - Dylan & Lauren 
10.10.21 12:21
